A Golden State 22-nél jár, John Wall megsérült

Vágólapra másolva!
2015.12.07. 08:45
null
Gyakori kép a Golden State Warriors kispadjánál (Fotó: Reuters)
Sorozatban 22. győzelmét aratta hétfő hajnalban a címvédő Golden State Warriors az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) alapszakaszában, miután szinte végig vezetve verték meg a Brooklynt. A Memphis egy alley-oop zsákolással tudott nyerni a Phoenix ellen, a Detroit könnyedén győzte le a Lakerst, az OKC viszont a különleges „tripla duplát” szállító Kevin Durant kosaraival tudott felülkerekedni a Sacramentón. A nap rekordja Wesley Matthewsé, a Dallas hátvédje tíz triplát süllyesztett el, csapata pedig győzni tudott Washingtonban – John Wall és Devin Harris is megsérült ezen a találkozón.


Memphis Grizzlies–Phoenix Suns 95–93

Alley-oop zsákolással nyert a Memphis. Fordulatos meccs volt, az első negyedben elléptek Marc Gasolék, a másodikat és a harmadikat a Phoenix nyerte, majd az utolsóban már ismét a hazaiak akarata érvényesült. Bő egy perccel a vége előtt még hat ponttal vezetett a Grizzlies, ám 12 mp-cel az órán Len szedte le a támadópattanót Leuer elrontott büntetője után, ezzel pedig kiegyenlített. Az utolsó támadás is a Sunst illette, ám Knight kezéből kicsúszott a labda kulcspillanatban, így kevesebb mint egy másodperccel a vége előtt, oldalvonalról jöhetett a Grizzlies. Courtney Lee belöbbölte a labdát a gyűrű alá, a repülő Jeff Green pedig bezsákolta – gyönyörű játékkal aratott nagyon fontos sikert a Memphis.

A végjátékok nem mennek a Phoenixnek. A vendégek sorozatban negyedik vereségüket szenvedték el, ám öt pontnál egyik meccsen sem volt nagyobb a különbség – az utolsó pillanatokban azonban most is két amatőr hibát követtek el, ami megbosszulta magát. Pedig nem játszottak rosszul, jól védekeztek és támadásban is voltak nagyon hatékony időszakaik, ám a teljes mérkőzésen ezt nem tudták hozni – a Memphis hiába dobott csak 40 százalékkal, a Suns eladott labdáit jól használta ki, illetve a padról érkezett a 18 pontos Courtney Lee, aki döntő faktornak bizonyult.

A Grizzlies legjobb dobói: Gasol 22, Lee 18/6, Conley 12/6
A Suns legjobb dobói: Bledsoe 23/6, Knight 17/6, Teletovic 14/9

Brooklyn Nets–Golden State Warriors 98–114

22–0. Az első negyedben az ellenállhatatlan Klay Thompson vezérletével már bőven tíz pont feletti előnyt épített ki a Golden State és úgy tűnt, hogy könnyen gálameccs lehet a történetből. Ez végül nem így történt, a félidőt egy nagy futással zárta le a Nets és szorossá tette a találkozót, ám a harmadik negyedben Steph Curry egymaga 16 pontot szerzett, majd a záró etap elején állva hagyta ellenfelét a bajnok – öt perccel a vége előtt már kereken húsz egység volt a különbség. Ezúttal nem tudta kiülni a negyedik negyedet a GSW kezdőcsapata, Curry, Thompson és Green is 30 perc felett játszott, de összességében nem igazán látszott rajtuk a back-to-back – így 22–0-s mérleggel továbbra is messze ligaelsők, ráadásul hétmeccses idegenbeli túrájukon is már 4–0-ra állnak.

Egy jó szériája volt a Netsnek. Ezúttal nem tudta annyira megszorongatni ellenfelét a Brooklyn, mint tette azt a két gárda novemberi összecsapásán, de a korai nagy hátrányt szinte teljesen eltüntette a második negyed végén egy 12–0-s futással – sőt, a harmadik játékrészben is végig partiban volt. Hiába hozott azonban 25 pontos, 14 lepattanós dupla duplát Thaddeus Young, a periméteren szakadéknyi volt a különbség a felek között, hol Thompson, hol Curry volt foghatatlan, ráadásul Draymond Green ellensúlyozta (22 pont, 7/10 mezőnyből, 9 lepattanó, 7 gólpassz) Young pontjait – a hajrában már nem volt esélyük a hazaiaknak.

A Nets legjobb dobói: Young 25, Lopez 18, Larkin 13/3
A Warriors legjobb dobói: Curry 28/15, Green 22/6, K. Thompson 21/9

Detroit Pistons–Los Angeles Lakers 111–91

Könnyed Pistons-győzelem. A hazaiak tükörsimán hozták a találkozót, az első negyedben tíz, félidőben már húsz pont felett járt a különbség, a harmadik negyedben pedig már a harmincat súrolta – ennek megfelelően a kezdőjátékosok nem is játszották túl magukat. Caldwell-Pope-ra nem igazán volt válasza a Lakersnek, de Drummond is 18 pontos, 15 lepattanós dupla duplával jelentkezett 24 perc alatt, mindennek tetejébe pedig elérte a húsz pontot Reggie Jackson – márpedig ha ez megtörténik, nem kap ki a Detroit. A lepattanózásban megmutatkozó 61–39-es különbség brutális, a Pistons megerőltetés nélkül szállította sorozatban negyedik győzelmét.

Kobe: gyomorfájdalmak, botrányos játék. Már a bemelegítésből is hagyott ki részeket a Lakers ikonja gyomorfájdalmai miatt, ám végül pályára lépett, igaz, ebben sok köszönet nem volt: első kilenc dobását elrontotta, végül 25 perc után, 2/15-ös mezőnymutatóval és öt ponttal ment az öltözőbe. Nélküle azért kozmetikázott az eredményen csapata, de a legizgalmasabb esemény a keretbe hét perc erejéig visszatérő Nick Youngé volt, aki egy fault után hátulról nekiment Anthony Tollivernek. A vendégek fiataljai közül Randle-t érdemes megemlíteni (15 pont, 11 pattanó 24 perc alatt), Clarkson eltűnt, Russell pedig hozta szokásos számait (12 pont, 3 gólpassz, 4 eladott labda 22 perc alatt).

A Pistons legjobb dobói: Caldwell-Pope 22/3, Jackson 20/6, Drummond 18
A Lakers legjobb dobói: Williams 21/9, Randle 15, Russell 12

Washington Wizards–Dallas Mavericks 104–116

Wesley Matthews megőrült. A Mavericks nyáron szerződtetett dobóhátvédje ma egészen elképesztő formát fogott ki, bár ezt még a nagyszünetben sem lehetett sejteni. A második félidőben viszont egymaga 28 pontot és nyolc triplát süllyesztett el, összesen tíz hárompontossal és 36 pontos karriercsúcs-beállítással jelentkezett – rá egyszerűen nem lehetett válaszolni, a harmadik és negyedik negyedben gyakorlatilag minden jó Wizards-támadásra dobott egy triplát. Hiába teljesített jól támadásban a Washington is, túldobni ma nem lehetett a Dallast, így a hajrában már nem volt esélye a hazai csapatnak.

Wall és Harris is megsérült. A Mavericks irányítója, Devin Harris saját csapattársával, James Andersonnal ütközött még az első félidőben és megsérült a csípője – a röntgen negatív lett, ennek ellenére valószínűleg kell kihagynia legalább egy mérkőzést. John Wall esetében is nagyobb volt az ijedtség a problémánál, a 28 pontot, 10 gólpasszt és 5 labdaszerzést jegyző irányító másfél perccel a vége előtt ütközött Jeremy Evansszel és alig tudott lábra állni a térde miatt – ám a röntgen itt is negatív lett, állapota hivatalosan day-to-day.

A Wizards legjobb dobói: Wall 28, Beal 21/12, Neal 18/6
A Mavericks legjobb dobói: Matthews 36/30, Nowitzki 19/3, Felton 11/3, D. Williams 11/3

Oklahoma City Thunder–Sacramento Kings 98–95

Gyenge színvonalú meccs volt. Mindkét fél rengeteg hibával játszott és gyengén dobott, nem véletlen, hogy összesen 38 gólpasszra 35 eladott labda jutott és 40 százalék körüli mezőnymutatókat láthattunk. A szoros első félidő után a harmadik negyedben meglépett a Thunder, 17 pontos hátrányát azonban le tudta dolgozni a Kings, sőt, az utolsó percben még vezetett is – az adok-kapok végén azonban jött Kevin Durant és két nagy kosárral megnyerte a meccset csapatának. A Sacramentónak nagyon hiányzott egy jó Cousins, mert a center 5/20-as mezőnymutatóval szenvedett össze 13 pontot és bár leszedett tíz lepattanót, ebben a kategóriában 62–41-re lemosta ellenfelét az OKC.

Tripla duplák így és úgy. Russell Westbrook 19 ponttal, 11 lepattanóval és 10 gólpasszal húzta csapatát, emellett ellopott három labdát és végig nagy nyomás alatt tartotta a Kings védekezését. Társa, Kevin Durant 20 pontja mellé 10 lepattanót szedett le és eladott tíz labdát (!), ebben a formában pedig a tripla dupla már kevésbé szép – az utolsó percben azonban felülkerekedett a problémáin, egy 2+1-es játékkal és egy nagyon nehéz kettessel szerezte vissza az előnyt hátrányba kerülő csapatának. A túloldalon Rondo egy lepattanóra és három pontra volt a tripla-duplától, de bár az OKC idei egyik leggyengébb teljesítményét hozta támadásban, a palánk alatti fölény, illetve a clutch kosarak végül meghozták a hazai sikert.

A Thunder legjobb dobói: Durant 20/3, Westbrook 19/3, Kanter 14
A Kings legjobb dobói: Gay 20/6, Belinelli 16/3, Collison 16/6

NBA, ALAPSZAKASZ
Memphis Grizzlies–Phoenix Suns 95–93
Brooklyn Nets–Golden State Warriors 98–114
Detroit Pistons–Los Angeles Lakers 111–91
Washington Wizards–Dallas Mavericks 104–116
Oklahoma City Thunder–Sacramento Kings 98–95

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik