A Jasonöktől rettegtek Philadelphiában

Vágólapra másolva!
2011.03.02. 07:55
null
Jason Terry 30 pontig meg sem állt (Fotó: Reuters)
Az Orlando Magic a 30 pontot és 16 lepattanót szerző Dwight Howard és a 26 pontig jutó Jameer Nelson vezérletével 116–110-re győzött a New York Knicks ellen hazai pályán az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) alapszakaszának 123. játéknapján. A Dallas Mavericks két Jasonje, Terry és Kidd vezérletével nyert 101–93-ra a 76ers ellen Philadelphiában.

Kiváló napot fogtak ki a Dallas Jason keresztnevű játékosai a 76ers elleni idegenbeli meccsen. Jason Terry 30 pontig jutott a találkozón, míg Jason Kidd tripla duplát ért el, amelynek is köszönhetően a Mavericks sorozatban a hetedik összecsapását nyerte meg.

Terry szinte hibátlanul dobott a második és a harmadik negyedben, amivel megalapozta a vendégek sikerét, míg Kidd 13 pontot és tíz lepattanót szerzett, valamint 13 asszisztot adott. Dirk Nowitzki is jól teljesített a dallasiaktól: 22 pontig jutott, és a Mavericks a második helyen áll a Nyugati főcsoportban a Los Angeles előtt.

Pedig a Lakers is megnyerte a mérkőzését magyar idő szerint hétfő éjjel: a Timberwolves ellen győzött idegenben. Pau Gasol 17 lepattanót és 12 pontot szerzett, Andrew Bynum 14 pontig jutott a Los Angeles-iek sorozatban ötödik győztes meccsén.

Kevin Love, a Minnesota játékosa zsinórban a 47. alkalommal ért el dupla duplát (13 pontot és 11 lepattanót szerzett), míg a Lakers sztárja, Kobe Bryant 24 pontig jutott a gyenge támadójátékot hozó mérkőzésen.

Az Orlando Magic továbbra is jó formában van: ezúttal a New York Knicks ellen győzött hazai pályán. Dwight Howard 30 ponttal és 16 lepattanóval járult hozzá a sikerhez, míg Jameer Nelson 26 pontot szerzett, amelyből 23-at a második félidőben ért el.

A legutóbbi hat meccsükből ötöt megnyerő orlandóiak ebben az idényben másodszor győztek a Knicks ellen, amellyel kétszer is összecsapnak még márciusban.

NBA
ALAPSZAKASZ, 123. JÁTÉKNAP
Orlando Magic–New York Knicks 116–110
Milwaukee Bucks–Detroit Pistons 92–90
Minnesota Timberwolves–Los Angeles Lakers 79–90
Memphis Grizzlies–San Antonio Spurs 109–93
Philadelphia 76ers–Dallas Mavericks 93–101
Toronto Raptors–New Orleans Hornets 96–90
Indiana Pacers–Golden State Warriors 109–100
Portland Trail Blazers–Houston Rockets 87–103

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik