A Lakers „csak” 16 ponttal nyert San Antonióban

Vágólapra másolva!
2011.03.07. 00:37
null
Ez szép munka volt - mondhatta egymásnak Kobe Bryant és Ron Artest (Fotó: Reuters, archív)
Címkék
A Chicago Bulls harmadik alapszakaszbeli mérkőzését is megnyerte a Miami Heat ellen az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA), míg a Los Angeles Lakers 99–83-ra győzött a ligaelső San Antonio Spurs otthonában, úgy, hogy vezetett már 32 ponttal is.

 

JAMES ÖT ÉVE ÉLT ÁT ILYEN KÍNOKAT
LeBron James ezelőtt legutóbb öt éve volt részese egymás után négy vereségnek az alapszakasz- ban. Akkor még a Cleveland volt a csapata, amely 2006. február 22. és március 1. között öt meccset bukott el sorozatban.

Mint tudjuk, a rájátszás teljesen más műfaj, mint az alapszakasz, ám ha a Chicago összeakad a Miamival a playoff során, lesz miből erőt és önbizalmat merítenie. A Bulls ugyanis mindhárom alapszakaszbeli mérkőzését megnyerte a nyáron alaposan megerősített floridai alakulat ellen, amely sorozatban negyedszer kapott ki.

A 27 pontos Derrick Rose mellett a 18 pontig jutó Luol Deng volt a Chicago legjobbja, de Carlos Boozer (12 pont, 10 lepattanó) és Joakim Noah (11 pont) is kitett magáért.

A másik oldalon a nagy hármas mindegyeik tagja legalább 20 pontot szerzett (LeBron James 26-ot, Chris Bosh 23-at, míg Dwyane Wade 20-at), ám az utolsó másodpercekben James ismét elrontott a sorsdöntő dobást, majd Wade ismétlése is sikertelennek bizonyult.

A játéknap másik nagy rangadója macska-egér játékot hozott, a Lakers ugyanis esélyt sem adott a ligában a legjobb mérleggel rendelkező San Antoniónak. A Los Angeles-i alakulat már az első negyed után 21 ponttal vezetett (13–34), a harmadik játékrészben pedig többször is 32 pont volt a két fél között a különbség.

Az utolsó negyedben kiengedett a sorozatban hetedszer nyerő címvédő, amit a Spurs kihasznált, ám ez is csak arra volt elég, hogy megúszta „mindössze" 16 pontos vereséggel. Kobe Bryant kicsivel több mint 31 perc alatt 26 pontot szórt, Pau Gasol 21-et, míg Andrew Bynum a lepattanózásban jeleskedett (17 jött össze neki).

A Spurs kezdőjéből csak Tony Parker (14 pont) neve mellé került két számjegyű érték a pontokat jelző oszlopban, ehhez az is hozzájárult, hogy Gregg Popovich – látva csapata vergődését – a harmadik negyed felénél lecserélte Tim Duncant (2 pont), Manu Ginóbilit (6 pont) és Parkert is, a trió pedig ezután már nem tért vissza a pályára. A San Antonio 22 győztesen megvívott összecsapás után kapott ki újra hazai pályán.

Magyar idő szerint hétfő hajnalban még hét találkozót rendeztek, melyek közül két mérkőzésen is hosszabbításos csatát és igazi kosáresőt láthatott a közönség.

Philadelphiában a cserék hatékonysága döntött – a padról beszálló játékosok ugyanis összesen 67 pontot szereztek (többet, mint a kezdőemberek), aminek köszönhetően végül 125–117-re nyert a 76ers a Golden State Warriors ellen. Az Oklahoma a 32 pontot és 11 asszisztot is jegyző Russel Westbrook vezetésével verte meg a Phoenix-et.

A Knicks a továbbra is kirobbanó formában játszó Amare Stoudemire 26 pontjának is köszönhetően győzött az Atlanta vendégeként. A Boston remek védekezése ezúttal Milwaukee-ban eredményezett győzelmet, ez volt a Celtics ötödik sikere zsinórban.

A Dallas meglepetésre kikapott otthon a Memphistől. A vendégek egyetlen ponttal bizonyultak jobbnak, a meccset eldöntő duplát a mezőny legjobbja, az összesen 27 pontot szerző Zach Randolph szerezte három tizedmásodperccel a vége előtt.

A Grizzlies ebben a szezonban egyébként már harmadszorra verte meg a Dallast, ez korábban egy idényen belül még sosem sikerült a Memphisnek.

Chris Paul a harmadik negyedben egy ütközés során agyrázkódást szenvedett, és le kellett vinni a pályáról, ám a New Orleans így is simán győzött Clevelandben. Pault megvizsgálták a clevelandi klinikán, és bár ezután csatlakozhatott csapattársaihoz, a hétfői Chicago elleni találkozót ki kell hagynia.
NBA
ALAPSZAKASZ, 128. JÁTÉKNAP
Miami Heat–Chicago Bulls 86–87
San Antonio Spurs–Los Angeles Lakers 83–99
Detroit Pistons– Washington Wizards 113–102
Philadelphia 76ers–Golden State Warriors 125–117 – h.u.
Atlanta Hawks–New York Knicks 79–92
Cleveland Cavaliers–New Orleans Hornets 81–96
Oklahoma City Thunder–Phoenix Suns 122–118 – h.u.
Dallas Mavericks–Memphis Grizzlies 103–104
Milwaukee Bucks–Boston Celtics 83–89
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik