Ahogy mi megéltük: Még a macska is táncra perdült – minden idők legnagyobb fordítása!

Nem sok jel utalt arra, hogy az Atlanta Falconsról szól majd a 2016-os NFL-idény, hiszen oké, ott van Matt Ryan, meg a liga tán legjobb elkapója, Julio Jones, de az együttes az előző három évben csupán négy, hat és nyolc győzelmet aratott – igaz, legalább a forma felfelé ívelő volt. A most a San Franciscót irányító Kyle Shanahan támadókoordinátorként viszont olyat hozott össze az egységgel, amire csak csettinteni lehetett – itt kell még kiemelni a most már a Packerst irányító Matt LaFleurt is, aki irányítóedzőként segédkezett a remek idényben.

Érkezett a támadófal közepére a korábbi clevelandi Alex Mack erősítésnek, a draft pedig kifejezetten jól sült el, hiszen az első három kiválasztott, Keanu Neal (1/17.), Deion Jones (2/50.) és Austin Hooper (3/81.) is eljutott már a Pro Bowlig, rajtuk kívül pedig De'Vondre Campbell (4/115.) is jelentős erősítésnek számított.

A jó rajt után kissé megrekedt az együttes, és a 11. heti szünetre a 4–1-es nyitás ellenére csak 6–4-gyel érkezett meg. Innentől kezdve viszont gyakorlatilag nem volt megállás: csak a Chiefs elleni egypontos vereség (28–29) csúszott be, miközben a gárda mindenkit folyamatosan megszórt (ebben az időszakban csak egyszer nem érte el a 38 pontot, a Panthers 33–16-os legyőzése során), összességében pedig 540 pontig jutott – a második legjobb támadósor (Saints) 469-ig.

A 38 TD-passzal, 4944 yarddal és 117.1-es irányítómutatóval záró Matt Ryan az alapszakasz legértékesebb játékosa (MVP) és legjobb támadója lett, majd csapatával a rájátszásban a Seahawkson (36–20) és a Packersön (44–21) is átrobogott. A védelem egyre jobban festett, így bizakodva várhatták a New England elleni Super Bowlt.

És micsoda kezdés volt! Az ellenfél hibáit rendre büntető Falcons 21–3-mal mehetett a szünetre, a harmadik negyedben pedig már 28–3 is volt.Sosem volt még 10 pontosnál nagyobb hátrányból fordítás a Super Bowlok történetében, nemhogy 25 pontosról...

A FALCONS 2016-OS IDÉNYE

BRADYÉK BOSSZÚHADJÁRATA

Aki az elmúlt szűk két évtizedben követte a ligát, az egy valamiben biztos lehetett: amíg Bill Belichick a főedző és amíg Tom Brady irányítja a gárdát, addig a New Englandet az esélyesek között kell számon tartani. A most a Buccaneershez igazoló passzmesterrel 19 év alatt 13 konferenciadöntőt és kilenc Super Bowlt játszott a csapat, amelyből hatot meg is nyert – pedig volt egy tízéves gyűrűmentes időszak 2004 és 2014 között!

Itt a legjelentősebb idény előtti változás az volt, hogy az úgynevezett labdaleeresztős botrány miatt Tom Bradyt az első négy meccsről eltiltotta a liga, a most már a 49erst irányító (és Super Bowlig vezető) Jimmy Garoppolo remeklése, majd az ő sérülése miatt beugró újonc Jacoby Brissett (ő tavaly a Colts kezdője volt) szereplése során a gárda az első három meccsét így is megnyerte, és 3–1-gyel várhatta a legenda visszatérését.

Az ellenfélnél ideálisabbat nehéz lett volna elképzelni, az évek óta pofozógép Browns ugyan kisebb mumusa volt a Hazafiaknak, de így is sima győzelemre volt kilátás. Brady 406 yarddal, 3 TD-passzal és 127.7-es irányítómutatóval zárt, majd lendületből lehozott még három 120 feletti teljesítményt, és bár a pihenőhét után a Seahawks megtréfálta a gárdát, innentől már csak győzelem jött: 14–2-es mutató és az alapszakasz első helye.

Ami Bradyt illeti, a 13. héten megdöntötte Peyton Manning győzelmi rekordját a 201. összesített sikerével, a 12 meccses etapját 28 TD-passzal és 2 (kettő!) interceptionnel zárta, amivel minden idők legjobb arányát tudhatja a magáénak (Nick Foles 27/2-jét adta át a múltnak), 112.2-es irányítómutatóval zárt, de az MVP-címhez – mint fentebb láthattuk – ez nem volt elég.

A csapat 441 pontja a harmadik legjobb volt a ligában, viszont még kiemelkedőbb volt a védelem, a 250 engedett pont 34-gyel volt jobb a másodiknál (Giants – 284). Az akkor négyszeres bajnok a rájátszásban a Texanst (34–16) és a Steelerst (36–17) is simán intézte el, így jöhetett a gárda történetének kilencedik Super Bowlja.

A PATRIOTS 2016-OS IDÉNYE

POCSÉK RAJT – AVAGY HOGYAN LŐJE FOLYAMATOSANLÁBON MAGÁT EGY CSAPAT

És ahogy fentebb említettük, nem indult jól a mérkőzés a Hazafiak számára. Az megszokott, hogy az együttes az első negyedben pontképtelen maradt, a Belichick-Brady érában összesen egy mezőnygól jött össze a csapatnak a kilenc nagydöntőből (azt amúgy egy évvel később, az Eagles ellen szerezte a New England), de a második negyedbeli szenvedésre nehéz szavakat találni.

Hiába talált ritmust a csapat, a már említett Deion Jones remek mozdulattal kitépte LeGarrette Blount kezéből a labdát mezőnygóltávolsában, a Falcons labdát szerzett, majd a támadás végén Devonta Freeman révén futott touchdownt is(0–7).

A rövidre zárt Patriots-támadás után pedig lendületben maradtak Matt Ryanék, Julio Jones a harmadik állejtő elkapását is bemutatta, Austin Hooper pedig még a szabálytalankodás ellenére is touchdownt szerzett (0–14).

A fellelkesült atlantai védők túlzott agresszivitásuk miatt háromszor is szabálytalansággal tolták meg a Pats ekkoriban igencsak döcögő szekerét, de amikor már megjönni látszott a ritmus, jött Robert Alford, és Brady passzát elcsípve 82 yardon át nyargalt vissza TD-re, kiütés (0–21)!

FRICSKA FRICSKA HÁTÁN

A szünet előtt a Patriots egy mezőnygólig azért eljutott, de a 21–3-as hátrány így sem festett fényesen a gárda helyzete. A meccset élőző, Tampa Bay-drukker kolléga (most már főnök) viccelődött is velem, hogy ez meg ez a Ryan-anyag jó lehet a másnap írt portrémhoz, meg persze a többi rivális csapat szurkolója is elégedetten konstatálta, hogy megtörni látszik a New England. Pedig a múlt alapján azért erre fogadni sosem volt célszerű (hiszen láthattunk már például 0–24-ről fordítást Peyton Manning csapata ellen).

Bezzeg a fordításra! Igaz, csak 5.25-ös odds volt rá, de a játék képe egyáltalán nem indokolta ezt az óriási különbséget, mindössze arra van szükség, hogy a védelem kicsit feljebb lépjen, és a támadósorozatokból pontok is szülessenek végre. Én erre bőven láttam esélyt (ennek hangot is adtam több fórumon), a kisebb solymári vendégkülönítmény viszont nem, ők a szünetben inkább befejezettnek tartották az eseményt a részükről, és megindultak hazafelé.

MÉLYÜL A GÖDÖR

A Lady Gaga fellépésével színesített nagyszünet utáni folytatásban a védelem gyorsan leparancsolta Ryanéket, de hasonlóan hamar véget ért a Patriots offenzívája is, a következő lehetőségből Taylor Gabriel nagy játékaival megindult a Falcons, Tevin Coleman elkapott touchdownja után pedig nyolc és fél perccel a harmadik negyed vége előtt kialakult a fentebb említett 3–28-as állás.

SOHA, SOHA ÉS MÉG EGYSZER SOHA NE ÍRD LE A PATRIOTSOT!

Na, itt már tényleg nem sokan hittek abban, hogy itt bármi lehet még(leszámítva az ekkor isa nagy fordításról beszélő Julian Edelmant és Tom Bradyt), pláne nem akkor, amikor a besülő trükkös játék után a Patriotsnak a saját térfelén kellett nekimennie a negyedik kísérletre. Ez végül sikerült, sőt James White elkapásával végre egy TD is összejött, Stephen Gostkowski viszont kihagyta az extra pontot (9–28), és a trükkös rúgás is sikertelen lett, így az ellenfél térfeléről jöhetett a Falcons.

Ez már az a pont volt, amikor utolsóként Ole barátom is úgy döntött, hogy inkább a távozás mezejére lép – hogy aztán hitetlenkedjen a sorozatos üzenetek láttán...

Itt jegyzem meg, neki amúgy elég jó érzéke van hozzá, lásd

Merthogy az Atlanta nem tudott élni ezzel a lehetőséggel, a Patriots pedig folytatta a felzárkózást, igaz, Grady Jarrett dupla sackje miatt csak egy Gostkowski-mezőnygóllal, márpedig csupán 9:44 volt hátra a rendes játékidőből (12–28).

Itt már kisebb csodára is szükség van, de Dont'a Hightower gondoskodott erről, labdaszerzésével az ellenfél 25-öséről jöhettek Bradyék, Danny Amendola elkapásával és White kétpontosával pedig hirtelen meccs lett (20–28).

HULLÁMVASÚT, ELKÉPESZTŐ ELKAPÁSOK

Itt már a macsek nagyon furán nézett rám, hogy miért tombol a gazdi, mint egy idióta, pedig hol volt még a vége...

De hamar kezdtek lehűlni a kedélyek, Freemanre senki sem figyelt, már a félpályánál volt a Falcons, aztán Julio Jones bemutatta a leghihetetlenebb elkapások egyikét – olyat, amilyet anno David Tyree, Mario Manningham vagy Jermaine Kearse mutatott be a korábbi finálék során. Bőven mezőnygóltávban a Falcons, csak annyit kellett volna tenni, hogy picit pörgeti az időt, majd egy sikeres rúgással lezárja a meccset.

JULIO JONES SZENZÁCIÓS ELKAPÁSA

Ehelyett jött Trey Flowers nagy sackje, egy támadóhiba, és hirtelen 3. és 33 jött, majd rúgás helyett punt, és 3:30-cal a vége előtt a saját kilenceséről a ráadásért támadhatott a Patriots. Két sikertelen passzkísérlet után Chris Hogan elkapásával megindult a New England, innentől kezdve pedig már nem volt visszaút. Ekkor már Julian Edelman teljesen szürreális elkapása is jónak bizonyult, a csapat ment előre kérlelhetetlenül, White közelről befutott, Amendola megcsinálta a kétpontost, majd jöhetett a ráadás(28–28).

EDELMAN ELKÉPESZTŐ ELKAPÁSA


TÖRTÉNELMI SIKER

A Super Bowlok történetének eddigi egyedüli hosszabbításának pénzfeldobását megnyerte a Patriots, ezzel pedig végleg megpecsételődött a georgiai együttes sorsa. A rengeteget a pályán lévő Falcons-védelem teljesen elkészült az erejével, Brady elkapói a korábbi elejtések helyett ezúttal magabiztosan szerezték az elkapásokat, végül pedig White futott be touchdownra(34–28).

A meccs, amely másfél negyeddel a vége előtt lefutott, unalmas találkozónak tűnt, minden idők legnagyobb fordítását hozta, Roger Goodell pedig újra a Patriots képviselőinek adhatta át a Vince Lombardi-trófeát. Robert Kraft tulajdonos a meccs utáni interjújában elmondta, hogy ez a legédesebb siker – utalva a körülményekre, ezzel pedig természetesen a csapatot és Bradyt sújtó büntetésekre.

Végül tehát az irányítólegenda örülhetett, pályafutása során ötödik alkalommal (amelyet követett tavaly egy hatodik is), a macsek pedig táncolva ünnepelte a sikert – igaz, nem teljesen önszántából...

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

KORÁBBI ÍRÁSAINK

Kun Zoltán: Fradi–Ajax ezerötért – életre szóló élmény

Smahulya Ádám:Ilyen volt Ronaldinho szabadrúgásgólja Emma néni portáján

Malonyai Péter: Telexsokk Havannában – nem megyünk az 1984-es olimpiára

Ritz Balázs:„A román szurkolók, amit tudtak, közénk hajítottak”

Marosi Gergely: „Brazil szurkolók ezrei ülnek. Mint a zombik”

Ballai Attila: vb-szereplést ért az osztrákverés 35 éve

Szűcs Miklós:„A lelátó még percekkel később is a veszteseket ünnepelte”

Kocsmár-Tóth István:„Szalaaaiiii! Nem kapok levegőt! Kit érdekel! Szalaaaaiiii!”

Szeli Mátyás:„Attól féltem, hogy rám esik egy világsztár”

L. Pap István:„Olimpiai arany valahol a Bakonyban”

Somogyi Zsolt:„Senki sem mondta, hogy a futballbarátság ilyen fájdalmat okozhat"

Őri B. Péter:„Felkaptam a széket, és szinte önkívületi állapotban üvöltöttem”

Nagy Zsolt:„Akkorát csaptam az asztalra, hogy kiborult a paprikás krumpli”

Ilku Miklós:„Az asztalon táncoltak, és azt énekelték, összetörünk mindent”

Tóth Anita:„Életemben először elpityeregtem magam”

Thury Gábor:Amikor egy újpesti is a Fradiért szorított

Csillag Péter:„Érzem a pillanat súlyát” – mondta Iniesta a Nemzeti Sportnak

Bodnár Zalán: Könnyes búcsú Tottitól Rómában

Huber Tamás:„Mi a fenét ér egy sportoló aláírása? Egy gyereknek rengeteget!”

Voleszák Gábor:„Nemcsak a csapat égett, hanem a zománcozott lábas füle is”

Somlóvári Dávid:„Szlovák–magyar: valami nagyon elpattant bennem”

Pusztai Viola:„Vigasztalhatatlan voltam, órákon át sírtam”

Rusznák György:„Üvölteni akartam...” – tíz magyar gól néma csendben

Rácz Péter:Szomorú végjáték a Maggiore-tó partján

Marosi Gergely:„Azt sem tudom, hol vagyok” – Zava és életem gólja

Kun Zoltán:Hömpölygős gólöröm, kis szépséghibával

Vincze Szabolcs:„Hiába láttam a saját szememmel, még másnap sem hittem el”

Kocsmár-Tóth István: Hogyan dobj fel egy Újpest–Vidit? Olimpiai arannyal!

Thury Gábor:Balczót kísérve megindult a domboldal

Szűcs Miklós:„Annál a kis papírdarabkánál nagyobb kincsem nem lehetett volna”

Borbély László:„Fater mondta, a végén úgyis a németek nyernek. Fogadtunk”

Vincze Szabolcs:„Olyan 2. félidőt magyar válogatottól még tévében sem láttam”