Baj van Clevelandben, és ismét otthon bukott a Warriors is

Gobodics TamásGobodics Tamás
Vágólapra másolva!
2017.10.30. 08:39
null
LeBron James (Fotó: AFP)
Második hazai vereségét is elszenvedte a címvédő Warriors, ezúttal a Detroit ellen játszottak gyengén Steph Curryék, de legalább ekkora a baj Clevelandben is: LeBron Jamesék újabb hatalmas pofont kaptak, most a New York verte meg őket közel húsz ponttal. Elbukott a San Antonio is Indianában, remekelt viszont a Charlotte, a Denver, a Milwaukee és a Washington – nézzük, hogy mi történt hajnalban az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) alapszakaszában!

 

Atlanta Hawks–Milwaukee Bucks 106–117

Antetokounmpo megint. A Bucks vezére óriási energiával kezdte a meccset, rögtön csapata élére állt támadásban, ugyanakkor védekezésben is odatette magát, vezérletével pedig nagyon hamar meg is lépett a vendég együttes. Antetokounmpo gyakorlatilag mindenhonnan betalált, bárki fogta, azt megverte, végül 33 ponttal (14/21 mezőnyből), 11 lepattanóval és 5 gólpasszal zárt - mellé felnőtt Khris Middleton (27 pont, 9 gólpassz), a Milwaukee pedig végig vezetve aratott könnyed győzelmet. Már az első negyedben tíz pont fölé nőtt a különbség, a másodikban ez megduplázódott és az Atlanta csak az utolsó játékrészben tudott kozmetikázni, igaz, szorossá már nem tette az összecsapást. A Bucks támadójátékáról mindent elmond, hogy az 54,3%-os mezőnymutató mellé 50%-os triplázás és harminc gólpassz társult - ezek után 4-2-es mérleggel fogadhatják az OKC-t.

A Nemzeti Sport Online szakmai 
együttműködő partnere a kezdo5.hu.
A Nemzeti Sport Online szakmai együttműködő partnere a kezdo5.hu.

Most ennyit tud a Hawks. Ebben a formában ennyire képes az Atlanta, védekezésben képtelenek voltak lelassítani Antetokounmpót, támadásban pedig nagyon nehezen találtak utat a gyűrűig - Dennis Schröder szerint minden elzárás-leválás komoly fejtörést okozott, mert az atletikus Bucks ellen borzasztó nehéz volt passzolni. A német azért eljutott 21 pontig és 8 gólpasszig, összességében rá nem lehetett panasz, a kinti dobások megvoltak, de a festékben esélytelennek bizonyultak - újabb vereségük után 1-6-ra állnak és a Sixershez látogatnak.

A Hawks legjobb dobói: Schröder 21/6, Prince 17/9, Bazemore 15/3
A Bucks legjobb dobói: Antetokounmpo 33/3, Middleton 27/9, Brogdon 16/6

Indiana Pacers–San Antonio Spurs 97–94

Oladipo eldöntötte. Óriási győzelmet aratott az Indiana, méghozzá egy óriási dobásnak köszönhetően: a Paul George-csere keretein belül érkező Victor Oladipót ünnepelte a hazai közönség. A negyedik negyed elején már tíz pont feletti hátrányba került a Pacers, de visszakapaszkodott, 89-89 után Oladipo egy 2+1-es játékkal juttatta ismét előnyhöz csapatát, majd 94-92-es Spurs.előnynél villant ismét: tíz másodperccel a meccs vége előtt, hátralépve bevágott egy nagyon távoli triplát, amivel felrobbantotta a csarnokot és szállította a győzelmet. A Spurs erre már nem tudott válaszolni, de a dobógép mellett emeljük ki a szintén George-ért cserébe érkező Domantas Sabonist, aki 22 ponttal és 12 lepattanóval (mindkettő karriercsúcs) pótolta Myles Turnert, ráadásul 9/9 dobását értékesítette a mezőnyből - emellé társult az eddigiekhez képest szenzációs csapatvédekezés, így 3-3-ról folytatja az együttes. Érdemes hozzátenni, hogy ilyen győzelmekből nem sok volt az utóbbi időben Indianában, George teljes pályafutása alatt tizenöt olyan dobást vállalt az utolsó húsz másodpercben, amivel átvehették volna a vezetést, de mind a tizenötöt elrontotta...

Nem játszott jól a San Antonio. Ugyan LaMarcus Aldridge (26 pont, 8 lepattanó) és Pau Gasol (17 pont, 7 lepattanó, 5 gólpassz, 5 blokk) remekelt a festékben, a többiek ezúttal nem igazán tudtak hozzátenni a két magasember játékához támadásban: 40%-kal célzott mezőnyből a társaság és 32,1%-kal triplázott, nem volt meg a ritmus és a lendület. A negyedik negyedben ennek ellenére futottak egy 18-5-öt, de ez sem bizonyult elégnek, az utolsó percben eladtak egy labdát, engedtek egy támadópattanót (abból dobta a triplát Oladipo), majd elrontották az utolsó dobást, így sorozatban másodszor is vereséget szenvedtek. Támadásban mindenképpen javulniuk kell, most viszont back-to-backre utaznak Bostonba, ott nem lesz könnyű dolguk.

A Pacers legjobb dobói: Oladipo 23/6, Sabonis 22/3, Bogdanovic 15/9
A Spurs legjobb dobói: Aldridge 26/3, Gasol 17/3, Green 10/6, Gay 10/3, Mills 10/6

Brooklyn Nets–Denver Nuggets 111–124

Alakul a Nuggets. Nem kezdte igazán jól a szezont a Denver, de most elindult a jó irányba, sorozatban második meccsét nyerte meg, méghozzá kiváló támadójátékkal. A két sokoldalú magasember hozta magát, Nikola Jokics (21 pont, 14 lepattanó, 4 gólpassz) és Paul Millsap (13 pont, 11 lepattanó, 5 gólpassz, 3 blokk) mellé azonban most felnőtt a fiatal hátvédsor is: Jamar Murray parádézott (26 pont, 5 gólpassz azok után, hogy reggel még lelket öntött belé Michael Malone...), Emmanuel Mudiay pedig tizenöt pontot szórt az első félidőben, mielőtt átadta volna a helyét Murraynek. A mezőnyből 50, kintről 55%-kal célzó vendégek ezúttal a labdára is nagyon vigyáztak, így hiába maradtak alul lepattanózásban, mégis az ő akaratuk tudott érvényesülni - fontos idegenbeli győzelmet jegyeztek, most játszanak még a Knicksszel, majd lezárják idegenbeli túrájukat és hat hazai mérkőzésük következik.

A harmadik negyed döntött. A legutóbbi kisiklás után ismét hozta a pontokat a Carrollt és Acyt nélkülöző Brooklyn, ugyan nem dobtak igazán jól a hazaiak, de a 17 támadópattanó annyi plusz esélyt biztosított nekik, hogy így is elkerülték a száztíz egységet. Egy áramszünet azonban a győzelembe került ezúttal, a harmadik negyed elején tizenegy dobásból tízet elhibáztak, a Nuggets futott egy 22-4-et, ezt a negyedet 40-21-re veszítették el Dinwiddie-ék, innen pedig már nem tudtak visszakapaszkodni - nehéz időszakuk következik, a Suns elleni meccs után sorozatban ötször játszanak idegenben.

A Nets legjobb dobói: Dinwiddie 22/9, Hollis-Jefferson 18, Harris 16/12
A Nuggets legjobb dobói:
Murray 26/6, Jokics 21/3, Chandler 18/6,

Charlotte Hornets–Orlando Magic 120–113

Megtört a sorozat. A szezon eddigi egyik legnagyobb meglepetése a Magic nagyszerű játéka és eredményessége volt, ezúttal azonban nem tudott nyerni a gárda - sem védekezésben, sem támadásban nem voltak elég jók Gordonék a győzelemhez. Elöl nagyon hiányzott a pont nélkül záró DJ Augustin jó játéka, Elfrid Payton hiányában így gyakorlatilag irányító nélkül maradtak és bár a Simmons-Fournier páros hozta a pontokat, hiába próbáltak meg nagyon gyorsan játszani és járatni a labdát, ezt most sokszor meg tudta nehezíteni a Hornets. A túloldalon Kemba Walkerrel nem tudtak mit kezdeni, tehát szintén az egyes posztot lehet kiemelni - az irányító azt csinált, amit akart, akkor szerzett kosarat, amikor akart és akkor adott gólpasszt, amikor csak akart, így pedig nem nagyon lehet mérkőzést nyerni. A kisebb pofon után újabb nehéz feladat vár Vucsevicsékre, hiszen New Orleansba utaznak.

Valami megmozdult Charlotte-ban. Nic Batum még nem játszott idén tétmeccset, Frank Kaminsky betegség miatt hiányzott, de ez sem számított, a Walker-Howard párosra építve nagyszerű győzelmet aratott a Hornets. A center valósággal újjászületett idén, ezúttal 22 ponttal (9/13 mezőnyből) és 10 lepattanóval szólt hozzá, miközben limitálni tudta Nik Vucsevicset, az irányító pedig 34 ponttal, 6 lepattanóval és 10 gólpasszal állt a csapat élére - mellette még Jeremy Lamb (20 pont, 5 lepattanó, 7 gólpassz) is extrát hozott, megállíthatatlan volt a Charlotte. A második félidőben már 16 ponttal is vezettek a hazaiak és bár innen még visszajött a Magic, Walker triplákkal, betörésekkel és a társak könnyű helyzetbe hozásával válaszolt, nagyon simán váltott ritmust. A lepattanózást 59-40-re megnyerő, 31 gólpasszt kiosztó, 54,1%-kal dobó Charlotte-nak most idegenben is bizonyítania kell, hiszen vendégként még nem nyert - most Memphisben lesz erre lehetősége.

A Hornets legjobb dobói: Walker 34/6, Howard 22, Lamb 20/6
A Magic legjobb dobói: Simmons 27/9, Fournier 23/6, Gordon 17/6

Sacramento Kings–Washington Wizards 83–110

Egy negyed alatt eldőlt. Nem sokat vacakolt ezzel a meccsel a Washington, már az első játékrész során eldöntötte: John Wall egymaga tizenegy pontot szórt ekkor, csapata pedig 35-16-os előnybe került. Az aktív védekezés mellett könnyed támadójátékot mutattak be a fővárosiak, szezoncsúcsot jelentő 17 triplát értékesítettek, Scott Brooks pedig érthetően elégedetten értékelt - szerinte idei legjobb teljesítményüket hozták, ezzel két szoros vereség után ismét nyertek és 4-2-vel fogadják a Phoenixet. Ráadásul most arra is volt lehetőség, hogy kicsit pihenjenek a kezdők, senki nem játszott harminc perc felett, Marcin Gortat megállt 18-nál és mindenki pályára lépett, aki nevezve volt a találkozóra.

Borzalmas kezdés. Nem sokáig reménykedhettek a hazaiak, mert az első kilenc dobásukat elrontották és öt perc alatt kétszámjegyűvé vált a hátrányuk - az első félidőben 27,9%-kal céloztak mezőnyből, ennyivel egyszerűen nem lehet még csak szoros találkozót sem játszani. A tanulási folyamat nyilván fájdalmas, ennek része a mostani négymeccses vereségsorozat is, de ezúttal a fiatalok sem találták magukat, egyedül Bogdan Bogdanovics (23 perc, 7/9 mezőnyből, négy labadszerzés) dicsérhető - most Indianába utaznak, ahol 2015 decemberében nyertek utoljára.

A Kings legjobb dobói: Bogdanovics 15/3, Mason 11/3, Labissiere 10, Richardson 10/3
A Wizards legjobb dobói: Wall 19/15, Porter 16/9, Beal 15/3

Cleveland Cavaliers–New York Knicks 95–114

Most már valamit változtatni kell. Ugyan LeBron Jamesék azt nyilatkozták, hogy nincs ok pánikra, a Cavaliers öt meccsből négyszer kikapott, átgázolt rajta az Orlando, a Brooklyn, a New Orleans, most pedig a New York is - nem csak hogy veszítenek, de nagyon csúnyán veszítenek, méghozzá olyan csapatoktól, akiket előzetesen nem nagyon vártunk rájátszásba. Ezúttal is szörnyű játékkal, reménytelenül maradtak alul, pedig Derrick Rose már pályára tudott lépni, így James visszatérhetett eredeti posztjára, de sem védekezésben, sem támadásban nem találták a megoldást - borzasztó dolgokat műveltek hátul, a lesajnált New York úgy szerzett pontot, ahogy akart, a túloldalon viszont minden kosárért meg kellett szenvedni. Tyronn Lue szerint ez a helyzet már elfogadhatatlan, most van némi pihenőjük, de csütörtök hajnalban muszáj lesz nyerniük a Pacers ellen hazai pályán.

Gálázott a Knicks. Mindenben jobb volt ezúttal a New York, ráadásul szenzációs egyéni teljesítmények is akadtak a vendégeknél: Kristaps Porzingis (32 pont, 12 lepattanó, 2 blokk) és Enes Kanter (18 pont, 12 lepattanó) elnyomta Tristan Thompsont és a Cavs magasembereit, a periméterről dupla-duplázott (15 pont, 10 lepattanó, 3/6 tripla) Courtney Lee, Tim Hardaway Jr. pedig váratlanul megszórta magát: eddig 30% alatt dobott mezőnyből, most viszont 34 pontig jutott nyolc gólpasszal megspékelve. A tíz ponttal megnyert első negyed után ugyan feljött és kiegyenlített a Cavs, de ez a gépezet most megállíthatatlannak bizonyult, a harmadik negyedben pedig végleg eldöntötte a győztes kilétét a New York - komoly siker ez a 0-3-as rajt után, önbizalomtól duzzadva fogadhatják a Denvert.

A Cavaliers legjobb dobói: Love 22/9, James 16/3, Rose 15
A Knicks legjobb dobói: Hardaway Jr. 34/15, Porzingis 32/12, Kanter 18

Golden State Warriors–Detroit Pistons 107–115

Ez nem az a Warriors. Újabb hazai vereséget szenvedett el a címvédő, pedig az elmúlt három év során kettő, megint kettő, majd tavaly öt alkalommal kapott ki összesen az alapszakasz során saját közönsége előtt a gárda - a kettő már most megvan, négy mérkőzés után. Steve Kerr szerint energia és koncentráció nélkül játszik jelenleg csapata, ami nem férhet bele, az újabb, immár harmadik vereség pedig elég figyelmeztetés kell, hogy legyen - ha ebből sem szűrik le a játékosok, hogy többet kell tenniük a sikerért, akkor baj van. Ahogy az utóbbi meccseken, úgy most is borzalmas volt a védekezés, támadásban is sok rossz dobást vállaltak el, majd amikor megérezték a veszélyt, akkor ledolgozták a hátrányukat és feljöttek három pontra - hogy aztán ismét ziccert és jó dobóhelyzetet rontsanak el, majd vereséget szenvedjenek. A 25 eladott labda egyszerűen nem férhet bele, legyen bármekkora tűzerő is a gárdában, kérdés, hogy mikor tudják helyre tenni magukat fejben - most back-to-backre utaznak a Clippershez, ez rögtön egy jó alkalom erre.

Back-to-back bravúr. Előző este a Clippers veretlenségét törte meg, most a Warriors oroszlánbarlangjában tudott nyerni a Detroit, Stan Van Gundy maximálisan elégedett lehet csapatával. Ugyan a dobásokon érződött a back-to-back, Drummond és Harris is sokat hibázott, de az akaratra és a védekezésre nem lehetett panasz, amit lehetett, azt megtették, a GSW hibáit igyekeztek kihasználni, ennek pedig győzelem lett a vége - a Bradley-Jackson páros nagyon hatékonyan dolgozott Curryék ellen, a padról Ish Smith is nagyszerűen szállt be, ráadásul a fáradtság ellenére a szoros végjátékot is be tudták húzni. Az első félidőben még a Warriors járt előrébb, de fordult a kocka és bár 13 pontos előnyét leadta a Detroit háromra a végén, Harris clutch triplája, majd Bradley és Jackson kettesei eldöntötték a mérkőzést. Az 5-2-vel keleti éllovas Pistons folytatja nyugati túráját, szerda hajnalban a Lakers ellen lép pályára.

A Warriors legjobb dobói: Thompson 29/12, Durant 28/9, Curry 27/9
A Pistons legjobb dobói:
Bradley 23/15, Jackson 22/6, Harris 16/6, Smith 16

NBA, ALAPSZAKASZ
Cleveland Cavaliers–New York Knicks 95–114 (19–29, 35–33, 21–30, 20–22)
Golden State Warriors–Detroit Pistons 107–115
(35–27, 22–25, 24–30, 26–33)
Atlanta Hawks–Milwaukee Bucks 106–117
(16–28, 32–33, 2–31, 33–25)
Indiana Pacers–San Antonio Spurs 97–94 (26–24, 27–24, 15–16, 29–30)
Sacramento Kings–Washington Wizards 83–110 (16–35, 16–28, 28–25, 23–22)
Charlotte Hornets–Orlando Magic 120–113 (27–24, 34–25, 32–37, 27–27)
Brooklyn Nets–Denver Nuggets 111–124 (36–29, 27–31, 21–40, 27–24)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik