Itt a vége: a Celtics győzni tudott a Warriors otthonában

HEGEDŰS RÓBERT (KEZDŐ5.HU)HEGEDŰS RÓBERT (KEZDŐ5.HU)
Vágólapra másolva!
2016.04.02. 09:21
null
Véget ért Stephen Curryék döbbenetes sorozata (Fotó: Reuters)
A Boston Celtics szakította meg Stephen Curryék elképesztő sikersorozatát az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) alapszakaszának ma hajnali játéknapján. LeBron James megelőzött egy újabb legendát, egyúttal sikerre vezette csapatát Atlantában, a Jazz és a Mavericks hozta a kötelezőket és lépdel a PO felé, a Memphis viszont kikapott a Torontótól, neki még „meleg lehet a pite”. Keleten a Hornets és a Heat is győzött, a Pistons viszont kikapott, így a Wizards megtarthatta esélyét a rájátszásra Markieff Morris phoenixi „hazalátogatása” során.

 

Golden State Warriors–Boston Celtics 106–109

Itt a vége. A Warriors 54 meccses győzelmi sorozata szakadt meg, nem lesz meg a hibátlan hazai mérleg 2015–2016-ban, ráadásul veszélybe került a 96-os Bulls megelőzése is. A megszokottól eltérően a 20 (!) hármasig jutó Warriors ezúttal nem játszhatott kényelmesen, a vendég Boston nagyon jól kapta el a rajtot, és végig fej fej mellett haladtak a csapatok. Curry hiába pörkölt be 8 triplát, 6 gólpasszára 9 eladott labda jutott, amit ma nem bírt el a csapat. Draymond Green sokoldalúsága ma is megvolt (16 pont, 9 pattanó, 7 gólpassz, 6 szerzett labda, 2 blokk), de a csapat védekezése nem úgy működött, mint szokott, a sérült Andre Iguodala most nagyon kellett volna a padról. Így is nyerhetett volna a GSW, de Curry egyenlítőnek szánt triplája kimaradt a végjátékban.

Nagyon figyelt a Boston. A nyugati túra eddig nem volt diadalmenet a Celticsnek, de ma végig extrát nyújtottak, és ott nyerték meg a meccset, ahol a GSW szokta: nem szakadtak le az első félidőben, nem estek össze a harmadik negyed elején Curry két gyors triplájától – majd a negyedik negyed elején ők diktálták a tempót, és a cseresor vezérletével ők szereztek 10 pontos előnyt a végjátékra. Turner (21 pont, 5 pattanó, 5 gólpassz), Thomas (22 pont, 6 gólpassz) és Sullinger (20 pont, 12 pattanó) a második félidőben, és különösen az utolsó 5 percben extrát játszott, de mindenki hozzátette a magáét a történelmi győzelemhez – ami persze nekik is nagyon jól jött a keleti playoff-helyekért folyó közelharcban.

A Warriors legjobb dobói: Curry 29/24, Green 16/9, Thompson 15/6
A Celtics legjobb dobói: Thomas 22/3, Turner 21/3, Sullinger 20/6

Charlotte Hornets–Philadelphia 76ers 100–91

Dobogón a Charlotte. Zsinórban harmadik győzelmét aratta Michael Jordan csapata, és a Hawks vereségével felléptek a 3. helyre. A két középső negyedben Kemba Walker (27 pont, 11 pattanó), Nic Batum (19 pont, 7 gólpassz), illetve a padról érkező Jefferson, Lin, Kaminsky trió segítségével lejátszották a Philly-t, a 4. negyed végén pedig, amikor ellenfelük próbált zárkózni, rendre jött egy Walker-hármas, ami lehűtötte a Philly-t.

Egy negyednyi boldogság. Jól kezdte a meccset a Sixers, de a két középső negyedben 14 pontot vert rájuk a Hornets – a vendégek szokásos módon próbáltak visszajönni a végén, de most sem sikerült fordítaniuk. A veterán Carl Landry (16 pont, 8 lepattanó) mellett Covington és Grant is jól játszott, a padról a szintén veterán Elton Brand dupla-duplázott (13 pont, 11 pattanó), de a hátvédek mintha pályán sem lettek volna, így jött az újabb vereség - amivel a Philly megtartotta esélyét, hogy beállítsa a ligatörténet legrosszabb szezonmérlegét.

A Hornets legjobb dobói: Walker 27/12, Batum 19/6, Jefferson 13
A 76ers legjobb dobói: Thompson 17/15, Grant 17/3, Landry 16

Detroit Pistons–Dallas Mavericks 89–98

JJ Barea lesz a playoff kulcsa? Deron Williams továbbra is maródi, így ismét a 2011-es bajnokcsapat egyik alapköve kezdett a Dallasnál – és a Denver-New York meccsekhez hasonlóan most is nyerőembernek bizonyult. Az apró hátvéd ma a pontszerzésben és a védekezésben jeleskedett, mellette Nowitzki és Matthews igyekezett a kezdőben, de egy másik dallasi veterán, Devin Harris 13 pontja is kellett a padról. Egál első negyed után a másodikban állva hagyták a Pistonst (26-11), utána pedig jól menedzselték az itt megszerzett előnyt – a győzelemmel pedig tettek egy újabb apró lépést a rájátszás felé.

Cseresor nélkül nehéz. Marcus Morris parádéja (31 pont, 12 pattanó) és Tobias Harris megbízható meccse mellett a Pistons másik három kezdője nem villogott, pedig ketten is dupla-dupláztak: Drummond (12 pont, 17 pattanó) és Jackson (11 pont, 10 gólpassz) azonban hadilábon állt a dobásokkal. Itt kellett volna érkeznie a padról a lendületnek, ez azonban elmaradt, a cseréktől összesen 6 pont jött. A Pistons ezzel a vereséggel újra ott van a sűrűjében, a Pacers-Bulls duóval kell megküzdeniük két rájátszás-helyért, és a Wizards is ott figyel még a háttérben…

A Pistons legjobb dobói: Morris 31/18, Caldwell-Pope 15/9, Harris 14/3
A Mavericks legjobb dobói: Barea 29/6, Nowitzki 19/3, Matthews 17/12

New York Knicks–Brooklyn Nets 105–91

Egy félidő volt a Netsben. Bojan Bogdanovic és Thaddeus Young pihenőt kapott, itt már lehetett sejteni, hogy a Nets nem fog megszakadni a győzelemért. A félidő végén még majdnem vezettek, de Galloway szerencsés kosara ezt is elvette tőlük – fordulás után pedig már csak rohantak a Knicks után. Brook Lopez nem volt rossz testvére, Robin ellen, de ő sem villogott (16 pont, 8 pattanó, 7/20 mezőnyből, 4 kapott blokk), így Thomas Robinson újabb jó meccse (14 pont, 13 pattanó, 5 szerzett labda) ismét csak a statisztika javítására volt elegendő.

A Knicks sem törte össze magát. Jose Calderon kiülte a meccset, amelynek komolyságát jelzi, hogy Sasha Vujacic ott volt a New York kezdőjében. A mérkőzés nem róla, hanem a hazaiak fiataljairól szólt: Galloway a padról beszállva 18 pontja mellé 7 gólpasszt osztott ki, Jerami Grant pedig 14 egységig jutott. Carmelo Anthony alig 25 percig volt a pályán, helyette Derrick Williams szórta a triplákat, de Kevin Seraphin (12 pont, 7 pattanó) is beszállt az össznépi statisztika-kozmetikázásba.

A Knicks legjobb dobói: Galloway 18/12, Williams 16/12, Grant 14/6
A Nets legjobb dobói: Kilpatrick 17/3, Brown 16/3, B. Lopez 16

Atlanta Hawks–Cleveland Cavaliers 108–110 – hosszabbítás után

Ez már a rájátszást idézte. a tavalyi főcsoportdöntősök összecsapásán jobban kezdett a Cavs, a végig jól játszó James (29 pont, 16 pattanó, 9 gólpassz, 3 szerzett labda) mellett Kevin Love és JR Smith kinti dobásai is ültek, 14 ponttal állt ekkor jobban a vendéggárda. A hazaiak azonban fordulás után felzárkóztak, és itt már elfogyott a csapat James mögül: Kyrie Irving borzasztó volt (5/23 mezőnyből), Smith és Love eltűnt, a padról pedig egyedül Shumpert jelentett pluszt. A 4. negyed végén is utóbbi labdaszerzése kellett a ráadáshoz, ahol Smith és Irving megemberelte magát, utóbbi 8 pontot tett hozzá, így nyert a Cleveland. Az Oscar Robertsont lehagyó, a pont-örökranglistán már 11. James annyit nyilatkozott, hogy jó teszt volt a mai mérkőzés a playoff előtt.

A Hawks még nincs készen. A második félidőben már a tavalyi Atlantát láthattuk, kőkemény védekezés mellett kintről-bentről életveszélyesek voltak. Paul Millsap ellenállhatatlan volt (29 pont, 12 pattanó), Teague a nem túl hatékony dobások mellett 9 gólpasszt osztott ki, Korver 4 hármast tett a helyére, míg Bazemore 12 pattanóval, 6 gólpasszal és 3 blokkal zárt. A kikapó Hawkst egy dolog vigasztalhatja: még bőven van bennük, Al Horford (5/17 mezőnyből) és a kispad (16 pont, ennyit általában egy-egy játékosuk hoz össze) sem élete meccsét játszotta.

A Hawks legjobb dobói: Millsap 29/6, Teague 28/6, Korver 14/12, Horford 14
A Cavaliers legjobb dobói: James 29/3, Irving 20/6, Love 15/9

Memphis Grizzlies–Toronto Raptors 95–99

Élcsapathoz méltóan. A Raptors jól kezdett, a második negyedben viszont méretes pofonba (18–30) futottak bele – de nem estek kétségbe, és DeRozan, Lowry páros vezérletével visszajöttek a meccsbe. Mellettük meg kell említenünk az újonc Norman Powellt, aki rontott dobás nélkül szórt 14 egységet, valamint a padról beszálló Terrence Rosst, aki mind a négy tripláját a 4. negyedre tartogatta. A végső szót a sokáig nagyon jól fogott Valanciunas mondta ki, aki a végjátékban képtelen volt hibázni a büntetővonalról.

Melegszik a pite Memphisben. Bryce Cotton személyében idén a 28. játékos öltött Grizzlies-mezt, ezzel NBA-rekordot állított fel a franchise. A sok játékoscsere mellett a sérülések is szerepet játszottak ebben, de egy félidőig úgy tűnt, sikerül ezen úrrá lenni. Bár Zach Randolph nem élete főművét alkotta meg (16 pont, 4 pattanó, 6/18 mezőnyből), a Tony Allen-Jordan Farmar kezdőhátvéd-duóhoz felzárkóztak a cserék: négyen érték el a 10 pontos határt. Ez is kevés volt, a végén a nagyon rutinos Raptors győzött – a Memphis pedig sorozatban ötödször kapott ki, így a hatodik Portland egyetlen győzelemnyire van tőlük. De ez még a kisebbik baj, ha nem nyernek sürgősen egy-két meccset, a playoffjuk is könnyen elúszhat.

A Grizzlies legjobb dobói: Randolph 16, Farmar, Munford 12/6-12/6, Stephenson 12
A Raptors legjobb dobói: DeRozan 27/3, Lowry 22/12, Powell 14/6

Milwaukee Bucks–Orlando Magic 113–110

Megszakadt a sorozat. A Magic több rájátszásba igyekvő csapatot is megtréfált az utóbbi időben, ma viszont a playofftól szintén elbúcsúzó Bucks ellen nem voltak ott a szeren. A kezdőötös nem muzsikált annyira jól, mint szokott, Elfrid Payton jól irányított ugyan (10 gólpassz), de a gyűrűre veszélytelen volt, Dedmon helyére pedig nagyon gyorsan jött Nik Vucevic. Utóbbi jókora lendületet is hozott magával, 22 pontja mellett Hezonja, Nicholson és Jason Smith is remekelt – a padról összesen 54 egység érkezett. Ez sem volt viszont elég, a végén Vucevic büntetőt rontott, Fournier pedig támadóhibát vétett és az egyenlítőnek szánt hármasa is kimaradt.

A fiataloktól erre számítottak egész évben. Jabari Parker minimális hibával (12/14 mezőnyből) szórt 26 pontot (közte a győztes kosarat!), Giannis Antetokounmpo pedig újabb tripla-duplát szállított (18 pont, 11 pattanó, 11 assziszt), erre a jó alapra pedig rakódott a többi réteg: a kezdőből Monroe és Middleton is jól dolgozott, a padról pedig Tyler Ennis és Miles Plumlee kettesben 27 pontot tett hozzá. A hazaiak mindössze 4 triplával jutottak 110 pont fölé, ehhez 70 pontot kellett betermelniük a festékből – utóbbi szezoncsúcs.

A Bucks legjobb dobói: Parker 26, Middleton 18/6, Monroe, Antetokounmpo 18-18
A Magic legjobb dobói: Vucevic 22, Oladipo 18/6, Gordon, Fournier 14/3-14/3

Utah Jazz–Minnesota Timberwolves 98–85

Kötelező kipipálva. A Jazz továbbra is fenntartja a helyét a rájátszásban, a Wolves sem okozott nekik különösebb gondot. Az első félidő végén Rodney Hood buzzer hármasa adta meg a jelet, a második félidőben beindult a kőkemény védekezésük, mindössze 36 pontot engedtek ellenfelüknek. Támadásban Hayward, a sérült Favors helyén kezdő újonc Lyles, illetve a Hood-Mack hátvédpáros is jól teljesített, míg a center Rudy Gobert (10 pont, 14 pattanó, 3 blokk) hátul állt stabilan – többek között az Év Újonca Díj várományosát, Townst is alapos oktatásban részesítette.

Ehhez még kevés a Wolves. Annak ellenére, hogy már nagyon régóta nem tétmeccsek ezek a Minny-nek, becsülettel hajtanak. Ma Wiggins remekelt támadásban, Rubio kiosztott 9 gólpasszt, a padról Bjelica (15 pont, 8 pattanó), Muhammad és Greg Smith igyekezett segíteni, viszont Towns gyengébb teljesítményét (17 pont, 11 pattanó, 6/15 mezőnyből) nem tudták kompenzálni.

A Jazz legjobb dobói: Hayward 22/3, Lyles 18/6, Hood 17/3
A Timberwolves legjobb dobói: Wiggins 24/6, Towns 17/3, Bjelica 15/9

Sacramento Kings–Miami Heat 106–112

Majdnem elszórakozta a Heat. DeMarcus Cousins egymeccses eltiltás miatt nem léphetett pályára, így a kisebb sérülésekkel bajlódó Dwyane Wade is pihenőt kapott a Miamiban, mondván, nélküle is kötelező a győzelem. Az első félidőben Wade helyén Gerald Green kiválóan játszott, erre építve 18 ponttal vezetett is a Heat, és ez nem nagyon változott a harmadikban sem. A negyedikbe viszont alaposan belealudt a vendégcsapat, pillanatok alatt feljött 5 pontra a Kings, végül Joe Johnson és Deng higgadtságára volt szükség a sikerhez.

Seth Curry is elkezdi? Steph Curry testvére nagyot küzdött, hogy NBA-játékos lehessen, ma pedig 21 pontot szórt be – ezzel ellensúlyozta is Rajon Rondo gyenge napját (10 gólpassz, 5 pont). A padról jött társ, Darren Collison segített Curry-nek, de dicséret illeti Kosta Koufost (12 pont, 9 pattanó) és Rudy Gay-t (20 pont, 13 pattanó), mert lelkiismeretesen kapartak még a 24 pontos hátrányt követően is. Ez a győzelemre nem volt elég, de elég éles volt a kontraszt Rondo dekoncentráltságával.

A Kings legjobb dobói: Collison 26/3, Curry 21/12, Gay 20
A Heat legjobb dobói: Green 30/15, Dragic 18/3, Deng 17/9

Phoenix Suns–Washington Wizards 99–106

A Suns majdnem végig bírta. Bár a kezdő hátvédek, Ronny Price (1/8 mezőnyből) és Devin Booker (6/22) nem voltak túl hatékonyak, ráadásul a magasember Alex Len is 1/10-zel zárt, a hazaiak egál körül tartották a meccset, sőt 3 negyed után még vezettek. Teletovic ismét extra volt a padról (24 pont, 12 pattanó), Tucker és Chandler kőkeményen pattanózott (végül 56-44-re hozta ezt a Phoenix, 17 támadót kaparintottak meg), és akadt még 1-2 epizodista is a cseresorból. Ez majdnem elég volt a győzelemhez, de az utolsó játékrész már nem róluk szólt.

Markieff Morris diadalmas visszatérése. A Phoenix borzasztó szezonjában (vagy inkább az előző négy rossz évében) vastagon benne van a keze a Morris-ikrek egyik felének, aki azonban most már a Wizardsot erősíti – és tényleg erősíti, ma 21 pontjával, 9 pattanójával és 4 blokkjával kulcsszerepet játszott, nem zavarta, hogy minden labdaérintésénél pfújoltak a hazai drukkerek. Mellette hosszú idő után egyszerre csillogott John Wall (22 pont, 10 gólpassz) és Bradley Beal (21 pont, 5 gólpassz), míg Porter és Gortat jól dolgozott alájuk, így a kispadról elég volt Ramon Sessions, aki a legjobbkor tolta meg a szekeret a 4. negyed közepén. A Wizards ezzel megtartotta matematikai esélyét a rájátszásra.

A Suns legjobb dobói: Teletovic 24/6, Tucker 18/6, Booker 14/3
A Wizards legjobb dobói: Wall 22/6, Beal 21/9, Morris 21/6

NBA, ALAPSZAKASZ
Charlotte Hornets
–Philadelphia 76ers 100–91
Detroit Pistons–Dallas Mavericks 89–98
New York Knicks–Brooklyn Nets 105–91
Atlanta Hawks–Cleveland Cavaliers 108–110 – hosszabbítás után
Memphis Grizzlies–Toronto Raptors 95–99
Milwaukee Bucks–Orlando Magic 113–110
Utah Jazz–Minnesota Timberwolves 98–85
Sacramento Kings–Miami Heat 106–112
Golden State Warriors–Boston Celtics 106–109
Phoenix Suns–Washington Wizards 99–106

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik