Meglepetés: egyenlített a Dallas Oklahoma Cityben!

GOBODICS TAMÁS (kezdo5.hu)GOBODICS TAMÁS (kezdo5.hu)
Vágólapra másolva!
2016.04.19. 09:08
null
Az egy playoffmeccsen legalább harmincszor kosárra dobók közül még soha senki sem volt olyan pontatlan, mint Kevin Durant (Fotó: Reuters)
A Dallas Mavericks óriásit javult az első meccshez képest, és remek védekezést bemutatva egy ponttal győzött Oklahoma Cityben, így elvette Kevin Duranték pályaelőnyét. A Toronto Jonas Valanciunas dominanciájára építve megmenekült és kiegyenlített a Pacers ellen, a Golden State pedig Steph Curry nélkül is hozta a második meccset a Houstonnal szemben – nézzük, hogy mi történt az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) rájátszásának harmadik játéknapján!


Toronto Raptors–Indiana Pacers 98–87

Valanciunas extrája most győzelmet ért. Az első meccsen faultgondjaival együtt is remekelt a hazaiak centere, most viszont 31 percet pályán tudott tölteni és alapjaiban határozta meg a mérkőzést – kőkeményen zárt és elöl-hátul villogott a gyűrű alatt. Végül 23 ponttal és 15 lepattanóval fejezte be a találkozót, nagyrészt neki köszönhető, hogy DeRozan újabb borzalmas estéje (10 pont 18 dobásból) belefért – igaz, Kyle Lowry 10/10 büntetővel, 9 gólpasszal és hét lepattanóval próbált fellépni mellé. A festékből 46-30-ra nyert a Toronto és gyakorlatilag végig vezetett, az Indiana csak közelíteni tudott néha – így a hazaiak hozták a kötelezőt és kiegyenlítették a párharcot.

A korai hátrány végig megmaradt. Az első negyedben 18-2-re kapott ki a Pacers a festékben, Valanciunas egymaga 13 pontot szerzett ekkor és innentől végig próbált meccsben maradni a vendég együttes. Paul George most is remekelt, de mellette csak Monta Ellis villanásaiban bízhattak, a többiek veszélytelenek voltak – ráadásul egész meccsen nem tudták megoldani a védekezést a palánk alatt. Ian Mahinmi egyébként a negyedik negyedben nem tudott játszani hátfájdalmai miatt és ez valószínűleg szerepet játszott Valanciunas ficánkolásában, igaz, a túloldalon Ross hagyta ki a második félidőt erős fejfájása miatt.

A Raptors legjobb dobói: Valanciunas 23, Lowry 18, Joseph 16
A Pacers legjobb dobói: George 28/6, Ellis 15/3, Turner 8

Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 1–1

Oklahoma City Thunder–Dallas Mavericks 84–85

Hatalmas fordulat. Az első meccsen 38 ponttal győzött az OKC és úgy tűnt, hogy nincs egy súlycsoportban a két csapat, ám a Mavs összekapta magát, főleg védekezésben és szoros végjáték után elvette a Thunder pályaelőnyét. A hajrában a 21 pontos Felton és Wesley Matthews is betalált, ezzel négypontos előnybe került a Dallas, majd Kevin Durant triplájával zárkózott 84–85-re a hazai alakulat tíz másodperccel a vége előtt. Felton mindkét büntetőjét kihagyta, de ez nem bosszulta meg magát, mert az utolsó dobás kimaradt az OKC részéről, Adams pedig hiába tolta vissza a gyűrűbe, már lejárt az idő – hatalmas csatában aratott óriási bravúrgyőzelmet a texasi gárda.

Kevin Durantnek semmi nem ment. Az OKC dobógépe borzalmas napot fogott ki, ennek ellenére végigerőlködte a találkozót – 21 pontját végül 7/33-as (!) mezőnymutatóval, 21.2 százalékos pontossággal szenvedte össze, ez karrierje legtöbb rontott dobása és legrosszabb mezőnyszázaléka is egyben. Westbrooknak sem ment a játék és a Thunder gépezete összességében is egészen botrányosan működött, alig több, mint 30%-kal tüzeltek mezőnyből és képtelenek voltak váltani – az utolsó percekben is rengeteget hibáztak, így meglepetésre elvesztették pályaelőnyüket.

A Thunder legjobb dobói: Durant 21/6, Westbrook 19/3, Ibaka 12/6
A Mavericks legjobb dobói: Felton 21/3, Nowitzki 17/3, Williams 13/9

Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 1–1

Golden State Warriors–Houston Rockets 115–106

Curry nélkül is megvan. Az első meccsen megsérülő MVP nem lépett pályára, helyén Shaun Livingston kezdett és igyekezett is bizonyítani – 16 pontját 7/9-es mezőnymutatóval szerezte, de kiosztott hat gólpasszt is. A kulcsfigura viszont Klay Thompson volt, aki félidőben már húsz pontnál járt, a harmadik negyedben kritikus pillanatban lépett elő, majd a záró etapban tíz büntetőt értékesített – végül 34 ponttal zárt és 15/16 dobást süllyesztett el a vonalról. A GSW támadójátékán nem látszott Curry hiánya, a védekezésükkel akadtak gondok, de gyakorlatilag végig vezettek és kézben tartották a találkozót – a negyedik negyed közepén használták ki ellenfelük frusztráltságát és végleg eldöntötték a győztes kilétét.

Javult a Houston, de nem eleget. Támadásban sokat lépett előre a Rockets az első meccshez képest, de ez nem volt elég ahhoz, hogy ellensúlyozzák a védekezésbeli hiányosságaikat. James Hardennek most ültek a betörései (13/15 büntető, 28 pont, 11 gólpassz) és bár mezőnyből továbbra sem volt hatékony, nem a szerzett pontokkal volt probléma – hátul ellenben képtelenek voltak tartani a GSW-t, nem csak Thompson, de Iguodala, Speights, Green és Livingston is ficánkolt. Így nem tudták kihasználni Curry hiányát és a következő meccset már muszáj lesz nyerniük otthon, különben gyakorlatilag eldől a párharc – ehhez azonban védekezésben muszáj lesz fejlődniük.

A Warriors legjobb dobói: Thompson 34/9, Iguodala 18/12, Livingston 16
A Rockets legjobb dobói: Harden 28/3, Beverley 13/3, Terry 13/9

Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 2–0 a Warriors javára.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik