NBA: kétmilliárd dollárért cserélt gazdát a Clippers

Vágólapra másolva!
2014.08.13. 10:34
Lezárult a Los Angeles Clippers kosárlabdacsapatának hosszúra nyúlt eladási ügye, amelynek végén Steve Ballmer kétmilliárd dollárért vásárolta meg a klubot.

Az üzlet azt követően jöhetett létre, hogy egy kaliforniai bíróság engedélyt adott a tulajdonos Donald Sterling üzletember feleségének az adás-vétel megkötésére.

A milliárdos Sterlinget rasszista megnyilvánulásaiért korábban örökre kitiltották az NBA-meccsekről, tőle külön élő felesége pedig közölte, hogy eladja a klubot a Microsoft korábbi vezérigazgatójának. Férje ezt meg akarta gátolni, ám a bíróság beszámíthatatlannak minősítette őt. Az együttest 33 éve birtokló Sterling akkor közölte, hogy pert indít az NBA ellen, és az ítéletet is megtámadja, ám az illetékes bíró kedden aláírta azt a határozatot, amely engedélyezi az üzlet megkötését.

A 80 éves klubtulajdonos körüli botrány április végén robbant ki, amikor nyilvánosságra került egy felvétel, amelyen ő hallható, amint azt mondja barátnőjének, hogy ne vigyen feketéket a csapata meccseire. A rasszista megnyilvánulás óriási vihart kavart az Egyesült Államokban, az NBA illetékes testülete néhány nappal később örökre kitiltotta a rendezvényeiről a tulajdonost, egyben a legsúlyosabb, 2.5 millió dolláros (558 millió forint) bírságot szabta ki rá.

Legfrissebb hírek

Doncic tripla duplájával győzni tudott a Dallas elleni első meccsén – videók

Amerikai sportok
2025.02.26. 08:23

A hosszabbításban vágott vissza az OKC-nek a Timberwolves, Jokicsék is nyertek – videók

Amerikai sportok
2025.02.25. 08:19

Tovább menetel az NBA-ben a Cavs, Harden dupla duplája sem volt elég a Clippersnek – videók

Amerikai sportok
2025.02.24. 08:47

Minnesotában botlott a Thunder, ráadás után nyert a Pelicans és a Clippers

Amerikai sportok
2025.02.14. 08:34

Pocsék napot fogott ki James és Doncic is, Markkanenék visszavágtak a Lakersnek

Amerikai sportok
2025.02.13. 08:27

Vége a huzavonának! Jimmy Butler a Golden State Warriorsban folytatja – hivatalos

Amerikai sportok
2025.02.07. 12:33

LeBron James ismét történelmi teljesítménnyel vezette győzelemre a Lakerst

Amerikai sportok
2025.02.07. 08:56

NBA: otthon botlott a Rockets ellen a Cavaliers

Amerikai sportok
2025.01.26. 07:41
Ezek is érdekelhetik