NBA: rekordösszegért adják el a Clipperst

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.05.31. 15:29
Donald Sterling rekordot jelentő kétmilliárd dollárért eladja az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA) érdekelt Los Angeles Clipperst, egyúttal egymilliárd dollárra beperli a ligát az őt ért károkért, amiért meg kellett válnia a klubtól.

A mostani szezonban a rájátszás főcsoport-elődöntőjében búcsúzó együttes eladását az üzletember felesége jelentette be pénteken, a vevő a Microsoft korábbi vezérigazgatója, Steve Ballmer lesz. A megállapodást még a jövő héten jóvá kell hagynia a többi csapattulajdonosnak.

Az eladás hírére a liga törölte Donald Sterling jövő hét keddre tervezett meghallgatását, amelyet azért hívtak össze, hogy rasszista kijelentései miatt kizárják a tulajdonosok közül.

A 80 éves Sterling körüli botrány április végén robbant ki, amikor a TMZ portál nyilvánosságra hozott egy felvételt, amelyen ő hallható, amint – többek között – azt mondja barátnőjének, hogy ne vigyen feketéket a csapata meccseire. A rasszista megnyilvánulás óriási vihart kavart az Amerikai Egyesült Államokban, az NBA illetékes testülete néhány nappal később örökre kitiltotta a rendezvényeiről a tulajdonost, egyben a legsúlyosabb, 2.5 millió dolláros (558 millió forintos) bírságot szabta ki rá.

A csapatot 33 éve birtokló üzletember megtagadta a bírság kifizetését, egyúttal jelezte, jogi útra tereli az ügyet, ha megpróbálják rákényszeríteni a klub eladására. Sokáig csak ügyvédei szólaltak meg a nyilvánosság előtt, ám a múlt héten Sterling nyilatkozott a CNN televíziónak. Az interjú során elnézést kért „szörnyű hibájáért”, ugyanakkor utalt rá, hogy csapdába csalták, a média direkt hozta kínos helyzetbe. Sterling a beszélgetés során az őt élesen kritizáló legendás játékost, Magic Johnsont is sértegette azt hangoztatva, hogy rossz példa a gyerekek számára, mert nemi betegségben szenved, HIV-vírus hordozó és a hozzá hasonló feketék nagyon keveset tesznek a többi színes bőrű emberért.

Legfrissebb hírek

Doncic tripla duplájával győzni tudott a Dallas elleni első meccsén – videók

Amerikai sportok
2025.02.26. 08:23

A hosszabbításban vágott vissza az OKC-nek a Timberwolves, Jokicsék is nyertek – videók

Amerikai sportok
2025.02.25. 08:19

Tovább menetel az NBA-ben a Cavs, Harden dupla duplája sem volt elég a Clippersnek – videók

Amerikai sportok
2025.02.24. 08:47

Minnesotában botlott a Thunder, ráadás után nyert a Pelicans és a Clippers

Amerikai sportok
2025.02.14. 08:34

Pocsék napot fogott ki James és Doncic is, Markkanenék visszavágtak a Lakersnek

Amerikai sportok
2025.02.13. 08:27

Vége a huzavonának! Jimmy Butler a Golden State Warriorsban folytatja – hivatalos

Amerikai sportok
2025.02.07. 12:33

LeBron James ismét történelmi teljesítménnyel vezette győzelemre a Lakerst

Amerikai sportok
2025.02.07. 08:56

NBA: otthon botlott a Rockets ellen a Cavaliers

Amerikai sportok
2025.01.26. 07:41
Ezek is érdekelhetik