Tripla hosszabbításos thriller Chicagóban

TÓTH ATTILA (KEZDŐ5.HU)TÓTH ATTILA (KEZDŐ5.HU)
Vágólapra másolva!
2013.12.03. 10:28
null
Tim Duncan remek dupla-duplát ért el a Spursben (Fotó: Reuters)
Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) legutóbbi játéknapján csak öt meccset rendeztek, de nem maradhatott hiányérzet a nézőkben. A Bulls–Pelicans összecsapás több, mint 3 óráig tartott, mire eldöntötték a csapatok a győztes kilétét, a Spurs-Hawks csatában pedig Tim Duncan rekorddöntő klasszis teljesítményével nyert a San Antonio. A Washington Wizards a keleti konferencia dobogójára lépett fel, a tartalékos Houston Rockets viszont az éledező Utah otthonában szenvedett kissé kínos vereséget. A nap rangadója a két élcsapat, a Pacers és a Trail Blazers összecsapása volt, amelyen bár Paul George karriercsúcsot ért el, ez is kevésnek bizonyult a kiegyensúlyozottabb Portland ellen.

 

WASHINGTON WIZARDS–ORLANDO MAGIC 98–80

Trevor Ariza remekelt volt csapata ellen. Annak idején Orlandóból cseretöltelékként került a Lakershez a hátvéd-kiscsatár, és a nyugati parton teljesedett ki a karrierje. Ma a Magic ellen mindössze egyetlen dobást hibázva (8/9 mezőnyből, ebből 4/4 tripla, 4/4 büntető) szerzett 24 pontot, és szokásához híven csapata védekezéséből is alaposan kivette a részét.

A második negyed volt a döntő. Ariza mellett Nene Hilario és a végül 13 gólpasszig jutó John Wall szerezte a félidő utolsó 24 Wizards-pontját, amivel állva hagyták ellenfelüket, az Orlando egyszerűen képtelen volt újítani.

Hiányzott Jameer Nelson. A Magic irányítója bokasérülés miatt hiányzott, a helyén E'Twaun Moore 1/8-as mezőnymutató mellett egyetlen gólpasszt sem osztott ki, gyakorlatilag teljesen eltüntették őt a Washington védői. Hátvédtársa, az újonc Victor Oladipo sem remekelt (4/12 mezőnyből), egyedül Arron Afflalo és a cseresorból Moe Harkless dicsérhető, de ketten nagyon kevesek voltak ma.

50 százalékon a Wizards. A sérültek lassan felépülnek, Marcin Gortat lassan beépül a csapatba, ennek köszönhetően elmúlt 10 meccséből hetet megnyert a fővárosi gárda. Mielőtt legyintenénk a 9-9-es mérlegre, ezzel jelenleg a Washington keleten a 3. helyen áll a tabellán a Pacers-Heat duó mögött!

A Wizards legjobb dobói: Ariza 24/12, Wall 16/6, Nene 14
A Magic legjobb dobói: Afflalo 21, Harkless 16/3, Oladipo 13

CHICAGO BULLS–NEW ORLEANS PELICANS 128–131, HÁROMSZORI HOSSZABBÍTÁS UTÁN

A hazaiak specialitása. Az NBA-ben utoljára éppen a Bulls és a Brooklyn Nets játszott ilyen hosszú összecsapást a tavalyi playoff első körében. A mai mérkőzés összesen 3 óra 15 percig tartott.

Neves sérültek mindkét oldalon. A Chicagóban Derrick Rose egész szezonra, a vendégeknél az idén szenzációsan játszó Anthony Davis néhány hétre esett ki.

Jrue Holiday volt a hős. A Pelicans irányítója először a rendes játékidő végén dobott irtózatosan nagy kosarat, amivel hosszabbításba küldte a feleket, majd a 3. hosszabbítás végén egy nagyszerű 2+1-es akcióval meg is nyerte azt csapatának.

A Bullsnál nem működött a periméter védekezés. Majdnem 50 százalékkkal dobott kintről a Pelicans, Ryan Anderson egymaga hét hármast szórt be, a Bullsnak nagyon nem ízlett ez a játékstílus, ráadásul a túloldalon Rose helyettese, Kirk Hinrich mind a nyolc kísérletét kihagyta. Luol Deng (aki a második hosszabbítást megmentette csapatának) mellett csak Taj Gibson és Mike Dunleavy Jr. volt dicsérhető a Chicagóban.

Rég nem látott magasságokban a New Orleans. Sorozatban három győzelmet aratott a Pelicans idegenben (majdnem 3 éve történt ilyen utoljára, még Chris Paulnak hívták a gárda irányítóját), emellett ezzel a sikerrel 50% felett (9-8) állnak, ami az előző évek vesszőfutása után egy halvány reménysugár.

A Bulls legjobb dobói: Deng 37, Gibson 26, Dunleavy 23/18
A Pelicans legjobb dobói: Anderson 36/21, Gordon 23/6, Holiday 19

SAN ANTONIO SPURS–ATLANTA HAWKS 102–100

A Tanítvány majdnem megviccelte a Mestert. Mike Budenholzer idén nyáron lett a Hawks vezetőedzője, előtte viszont 19 éven keresztül volt a Spurs edzői stábjának tagja, így elég jól ismeri a csapat működését. A húzóemberek közül Kawhi Leonard, Danny Green és Manu Ginobili szenvedett is rendesen, nem igazán találták meg a játékukat, miközben a túloldalon például a védekezésért felelős DeMarre Carroll egyenesen sziporkázott támadásban. A két gárda végig nagyon szoros meccset játszott, összesen 20-szor változott a vezető csapat kiléte, és 17-szer volt egyenlő az állás.

Az nem elég, hogy mindent tudsz Tim Duncanről. A Spurs legendája 37 évesen és 221 naposan teljesített 20 pont (23) és 20 lepattanó (21) felett, ezzel az NBA történetének legidősebb játékosa, aki ezt hozni tudta. Duncan az egész mérkőzésen remekelt védő- és támadóoldalon is, hiába tudták a Hawks játékosai (elsősorban Paul Millsap), hogy mit fog csinálni, képtelenek voltak levédeni. Duncan még nem kapott ki a Hawkstól San Antonióban. Utoljára 1997 februárjában győzött a Hawks itt, Duncant pedig 1997 nyarán draftolta a Spurs.

Tim Duncan a meccset is eldöntötte. 100-97-nél az Atlanta játékmestere, Jeff Teague óriási triplával egyenlítette ki az állást, de az ellentámadásban Duncan nem ismert kegyelmet. 100-100-nál kevesebb, mint 5 másodperc volt hátra, amikor a Spurs támadhatott, az erőcsatár felemelt egy tempót, amely 4 tized másodperccel a lefújás előtt engedelmesen behullott a kosárba. Igazi, Duncanre jellemző lélekromboló dupla volt.

A Spurs legjobb dobói: Duncan 23, Diaw 16/3, Parker 15/3
A Hawks legjobb dobói: Teague 19/9, Horford 18, Carroll 17/9

UTAH JAZZ–HOUSTON ROCKETS 109–103

Győzelmi sorozatban a Jazz! Két hete még hihetetlennek tűnt, de a Jazz zsinórban két meccset nyert.
Ennyire hiányzott egy újonc? Általában nem az elsőévesektől várnak csodát, de a Jazz annyira lyukas volt irányító poszton (elsősorban védőoldalon), hogy esélyük sem volt még egy középcsapat ellen sem. Amióta viszont a sérülésből jövő Burke elkezdhette NBA-pályafutását, azóta már három meccset nyertek. Ma sem dobott 40 pontot a fiatal játékmester, de 21-ig eljutott 50%-os mezőnymutatóval, kiosztott 6 gólpasszt és nagyon vigyázott a játékszerre (nem volt eladott labdája) – ez már elég arra, hogy csapatként működjön a Jazz.

A Rockets nagyon tartalékos volt. Jeremy Lin térdsérülés miatt dőlt ki hetekre, de a kinti dobások felelőse, Chandler Parsons sem játszhatott hátfájdalmak miatt, ma pedig az eddig remeklő erőcsatárból, Terrence Jonesból is kifogyott a nafta (1/5 mezőnyből). A vendégek 5 meccses győzelemsorozatot sirathattak el.

Harden egyedül kevés volt. Dwight Howardot nagyon szépen vonta ki a játékból a jól védekező magasemberekkel rendelkező Jazz, így hiába termelt be a forró kézzel dobó James Harden 37 pontot és osztott ki 8 gólpasszt, mindezt bőségesen kompenzálta a túloldalon a Hayward-Burke-Burks hátvédtrió kerek 70 egysége.

A Jazz legjobb dobói: Hayward 29, Burke, Burks 21/9-21/9
A Rockets legjobb dobói: Harden 37/9, Howard 15, Garcia 13/9

Paul George megtette a magáét (Fotó: Reuters)
Paul George megtette a magáét (Fotó: Reuters)

PORTLAND TRAIL BLAZERS–INDIANA PACERS 106–102

Paul George karriercsúcsa is kevés volt. 43 pontig jutott a listavezető Pacersben a fiatal kiscsatár, 50 százalék felett dobott mezőnyből, 7 triplát küldött a helyére, emellett volt 3-3 gólpassza, lepattanója és labdaszerzése is, azonban csapattársai „kompenzáltak”: a két hátvéd, Stephenson és Hill mindössze 8 pontig jutott. George Hill mentségére szóljon, hogy 11 gólpasszt kiosztott, és kiválóan mozgatta a csapatot.

Aldridge és Lillard volt a vezér, Mo Williams a nyerőember. Az erőcsatár erőteljes dupla-duplával (28 pont, 11/19-es mezőny, 10 lepattanó), az irányító lendületes játékkal és jó védekezéssel (26 pont, 10/10 büntető, 2 blokk!) jelentkezett, azonban nem ők voltak a mérleg nyelve. A veterán irányító, Mo Williams a 4. negyed elején 77-74-es vezetésnél három kosarat szerzett, amivel megtörte a Pacers lendületét.

Paul George majdnem csodát tett. Az utolsó 3 percben 15 pontot szerzett az Indiana, mind a 15-öt George – és mindezt 5 hárompontos képében! Három triplát viszont ki is hagyott ebben az időszakban, ebből kettőt az utolsó 16 másodpercben.

A Portland társbérletben továbbra is vezeti a Nyugati Főcsoportot! A Spursszel együtt 15-3-as mérleggel büszkélkedhet a gárda, amely utoljára az 1999-es csonka szezonban rajtolt ennyire kiválóan – akkor az évad végén főcsoportdöntőt játszott a csapat.

A Trail Blazers legjobb dobói: Aldridge 28/6, Lillard 26/6, Matthews 15/3
A Pacers legjobb dobói: George 43/21, Hibbert 16, West 12

NBA, ALAPSZAKASZ
Washington Wizards–Orlando Magic 98–80
Chicago Bulls–New Orleans Pelicans 128–131 – háromszori hosszabbítás után
San Antonio Spurs–Atlanta Hawks 102–100
Utah Jazz–Houston Rockets 109–103
Portland Trail Blazers–Indiana Pacers 106–102

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik