A PL legjobbjai (11.): a védők Peléje – a grundfocista, aki forradalmasította posztját

Nem mondom, hogy nem lepett meg a sorrend. Már alapvetően vártam a lehetőséget, hogy a PL top 15 játékosa között lehessen foglalkozni kicsit ismét David Beckham pályafutásával, erre ő nem került fel a listára (csupán a 18. lett), korábbi manchesteri csapattársa viszont egészen a 11. helyig kúszott fel. Ugyanakkor ez legalább adott egy lehetőséget elmerülni kicsit Rio Ferdinand életútjában és a játékra gyakorolt hatásában, a cikk végére pedig talán már az olvasók sem fogják majd annyira a fejüket, hogy mégis miért jegyzik őt ennyire előkelő pozícióban. Lássuk is!

NÉPES, SPORTOLÓ CSALÁD

Rio Gavin Ferdinand 1978. november 7-én született ír édesanyától (Janice Lavender) és afrikai Szent Lucia-i apától (Julian Ferdinand). Mindketten népes családban nőttek fel, édesanyjának öt testvére volt, apja pedig tíz hozzátartozójával együtt érkezett meg Nagy-Britanniába, előbbi gyermekgondozóként, utóbbi szabóként igyekezett megkeresni a betevőt. Szülei sohasem házasodtak össze, és amikor Rio 14 éves volt, külön is váltak. Riónak apai ágról egy fiú és három lánytestvére van, anyja új házasságaiból pedig még egy-egy.

Öccse, Anton Ferdinand is profi futballista volt, az utánpótlás-válogatottakat végigjárva a felnőtteknél már nem mutatkozhatott be, a West Ham, a Sunderland és a QPR színeiben viszont sorozatban nyolc évben játszott a PL-ben. Unokatestvérei közül Les Ferdinand 17 válogatottságig, Kane Ferdinand pedig az ír U21-es csapatig és kisebb angol alakulatokig vitte.

A GRUND NEVELTE – MI AZ ELŐNY AZ AKADÉMIAI RENDSZERREL SZEMBEN?

A The Athletic pályafutása felvezetéseként a grundfocisták specialitásaival kezdi a cikkét. Kiemeli, hogy lehet látni egy profi futballistán, ha a betonon kezdte a pályafutását, ezek az utcai pályák ugyanis egészen más jellegű technikai felkészültséget követelnek, mint a (mű)füvesek. A labda gyorsabban jár, magasabbra pattan, ami arra készteti a fiatalokat, hogy fejlődjön a gondolkodási sebességük és előrelátási képességük. A kapuk kisebbek és alacsonyabbak, mint a tipikus „vasárnapi ligás” kluboknál, emiatt a játékosoknak másféle lövési technikájuk alakul ki, inkább az erős, lapos lövések a jellemzőek.

Mivel ezen pályák rendszerint „ketrecben” vannak, bedobási és szögletrúgási opció nélkül, gyakorlatilag megszakítás nélküli, folyamatos játék alakul ki rajtuk. Peckham az egyik kiemelt „grundközpont”, az innen érkező futballistáknak mostanában amúgy is reneszánszuk van Angliában, egy 2016-os kimutatás szerint minden 20. PL-játékos a Peckhamhez és Croydonhoz hasonló grundfoci területéről érkezett.

Érdekes felvetés a cikkben, hogy az ad hoc utcai környezetben tanult játék során előnybe kerülhetnek a futballisták az improvizációs képességek területén az akadémiai rendszerből érkezőkkel szemben, mivel utóbbival ellentétben a mindenféle méretű és korú sráccal kell összemérni az erejüket, ezt pedig az említett rendszer nem tudja megteremteni a fiatalok számára.

A repedező betonpályákon, négy-öt évvel idősebbek ellen, egyre rosszabb látási körülmények között lévő játékban olyan képességekre van szükség, amelyek kiemelnek a tömegből. Akik itt tanulják a futballt, azoknak egy kötény hasonlóan pusztító, mint a vereség, más a játék üteme, és amikor csak lehet, merész és kreatív megoldásokkal jelentkeznek.

Rio Ferdinand pedig ezt tette, középhátvédként.

„EZEK A PILLANATOK TESZNEK JOBBÁ”; MÉG BALETTOZOTT IS, NEM IS AKÁRHOGYAN!

Mondani sem kell, hogy nem ez a szokványos dolog, hiszen a grundfociban a védekezés inkább büntetésnek számít, semmint olyan területnek, amely után a játékosok sóvárognak. A fiatalok töretlenül rohamozni akarják az ellenfél kapuját, nem pedig a sajátjukat megőrizni a góloktól. Ferdinandnak ugyanakkor működött, és a futball íratlan szabályaival dacolva mégis a Premier League történetének egyik, ha nem a legjobb védőjévé vált.

Ferdinand 12 éves korára már volt a Charlton, a Chelsea, a Millwall és a QPR akadémiai rendszerében is, de az utcai futball tette azzá a játékossá, akit később a PL-ben megcsodálhattunk.

„Ezek azok a pillanatok, amelyek jobbá tesznek téged. Nem az ifjúsági bajnokik, ahol te vagy a legfürgébb és leggyorsabb srác a pályán. Azok mind szépek és jók, de nem sokat érsz velük. Csak puccos kis habos sz.rok. Úgyhogy miután hazamentél ezekről a meccsekről, el se rakd a cuccodat, nyomás le a parkba játszani az összeragasztott, szétesős csukádban” – írta Rio Ferdinand a The Players' Tribune-ben.

Gyerekkori barátjával, Gavin Rose-zal járt anno ezekre a grundfocikra, ő most a nem profi karrierjének végeztével a Dulwich Hamlet csapat vezetőedzője.

„Minden sportággal foglalkozott. Balettezett, tornázott, teniszezett – mondta Rose Ferdinandról a The Athleticnek. – Kicsit idősebb voltam, és a haverokkal együtt biztattam, hogy jöjjön le velünk focizni a térre, úgyhogy sokkal idősebbek ellen játszott. Idővel egyre jobban fejlődtek a képességei, de amire mindenki felkapta a fejét, az az, hogy milyen jól bánik a labdával. Az utcáról jött a stílusa. Védőként olyanokat csinált, ami addig elképzelhetetlen volt.”

Ha esetleg megütköztünk volna a balettezésen, 11 éves korában felvételt nyert egy londoni balettiskolába, és négy éven keresztül heti négyszer utazott a belvárosba.

MARADONÁT CSODÁLTA – NEM ÉREZTE MAGÁT TELJESNEK VÉDŐNEK

Bevallása szerint nem szerette a védekezést. John Barnest és Diego Maradonát bálványozva nőtt fel, eleinte támadó középpályásként szerepelt. A védekezés természetesen jött számára, ugyanakkor hozzáteszi, hogy ez bizony nem volt öröm neki.

„Furcsán éreztem magam, nem éreztem magam teljesnek még akkor sem, ha nyertünk. Igen, élveztem a versenyfutásokat a csatárokkal, és azt, amikor megvertem őket gyorsaságban, de a védekezés művészete hidegen hagyott” – emlékezett vissza Ferdinand.

LAMPARD FIGYELT FEL RÁ, VITTE VOLNA AZ MU, NEM AKART LONDONBAN MARADNI

Ferdinand 1992-ben csatlakozott a West Ham Unitedhez, ahol többek között Frank Lampard is pallérozódott. Éppen ő hívta fel rá a figyelmet, és 1996. május 5-én már a felnőttek között is bemutatkozhatott. Eleinte még Harry Redknapp menedzser sem tudta, hogy mi legyen Ferdinand posztja – középpályásként is játszatta –, védőként óriási potenciál volt benne, de a játékstílusában voltak azért buktatók is.

A Manchester United már 1997 nyarán vitte volna, de mivel a West Ham határozottan elzárkózott mindenféle tárgyalás elől, végül Henning Berget szerződtették (aki később a Videoton vezetőedzőjeként az NB I-ben is szerepelt ugyebár).

Ferdinand gyorsan közönségkedvenc lett, az 1997–1998-as idényben őt választották meg az idény legjobb játékosának a „kalapácsosoknál” – ekkor még mindig csupán 19 éves volt.

Miután a 2000-as Eb-keretből kimaradt, elkezdte tervezni a távozását. A Chelsea érdeklődött iránta, de Ferdinand szeretett volna a főváros zajától elszakadni, így novemberben akkori brit rekordot jelentő 18 millió fontért a Leeds Unitedhez szerződött – ezzel rögvest a világ legdrágább védőjévé vált.

DÖCÖGŐS KEZDÉS, KAPITÁNYSÁG, BAJNOKOK LIGÁJA-ELŐDÖNTŐ, ÚJABB REKORDÁTIGAZOLÁS

A kezdés nem volt zökkenőmentes a fiatal futballista számára, de hamar a csapat erősségévé nőtte ki magát, együttesével pedig a Bajnokok Ligája elődöntőjéig menetelt – ahol a Valencia már túl nagy falatnak bizonyult a Leeds United számára.

Az északi levegő jót tett a 189 centiméterre megnőtt fiatalember számára, az addigi impresszív váll alatti képességeihez felnőtt fejben is. Csupán két évet töltött Leedsben, de igazi mindenesként mutatta be a jövőt a középhátvédek számára, mindemellett vezetői képességeit is elismerték, 2001 nyarán ő lett a csapatkapitány.

A bajnokságban sem szerepelt rosszul a gárda, de a 68 pont a 4. helyre volt csak elég – a 2. Arsenal 70-nel, a 3. Liverpool 69-cel zárt –, ez pedig akkor még nem ért BL-indulást a Premier League-ben. A következő idényben már csak ötödik lett a klub, a 2002-es világbajnokság során pedig egyre többet lehetett hallani arról, hogy David O'Leary menedzser inkább pénzre váltaná csapatkapitánya kvalitásait. Az angol válogatott – feledtetve a két évvel korábbi Eb-kudarcot – kifejezetten szépen menetelt, Ferdinand a dánok elleni nyolcaddöntő 3–0-s végeredményéből góllal vette ki a részét, de a tornán minden meccset megnyerő brazilok a negyeddöntőben már túl erősnek bizonyultak az angolok számára.

Az itteni jó szereplés sem csökkentette értékét, és nem sokkal később újabb átigazolási rekordot döntött: a Manchester United 30 millió font körüli összegért szerződtette.

ELFELEJTETT DROGTESZT ÉS ÚJABB BUKOTT EURÓPA-BAJNOKI RÉSZVÉTEL

Ekkorra már minden területen kiválóan teljesített, képes volt szerelni, feltartóztatni az ellenfelet, és megállítani a támadómozgást, még mielőtt az valójában kezdetét vehette volna. A fejjátéka sem volt rossz, és ami a legfontosabb, folyamatosan kommunikált, irányította a csapattársakat, igazi vezérként.

A Unitednél ugyanakkor eleinte óvatosabb volt a szokásosnál, Roy Keane hamar le is teremtette ezért. Történt ugyanis, hogy az első edzésen Ferdinand egy biztonsági passzt játszott meg a jobbhátvéd felé, ez pedig nem nyerte el a marcona középpályás tetszését: „Mit csinálsz? Ez itt a Manchester United! Vállalj kockázatot, passzold előre a labdát!”

A kezdés itt sem volt sima, és az sem segített, amikor 2003 szeptemberében nem jelent meg egy drogteszten – az edzés után elment vásárolni, mire eszébe jutott, hova lett volna hivatalos, már jelezték, hogy késő. Másnap elvégezte a tesztet, át is ment rajta, felajánlotta, hogy végezzenek el rajta szőrtüszővizsgálatot is, ami fél évre visszamenőleg megmutatná az eredményeket, de a szövetség elutasította, és januárban nyolc hónapos eltiltást kapott, amiért a 2004-es Európa-bajnokságot is elbukta.

ELITTÉ VÁLÁS, POSZTREFORMÁLÁS ÉS A TRÓFEAHALMOZÁS

Ezt követően viszont már jöttek a trófeák és a díjak szép sorban. A Manchester Unitednél töltött 12 éve alatt hatszor lett bajnok, nyert Bajnokok Ligáját, klubvilágbajnokságot, négy angol Szuperkupát és két Ligakupát. Nemcsak az öltöző egyik vezére volt a remekül teljesítő „vörös ördögöknél”, hanem megváltoztatta az angolok hátvédekről alkotott felfogását is.

Ferdinand 2002-es érkezésekor az volt az uralkodó gondolat, hogy az ő stílusa jobban illik a háromvédős formációba, ahol a két kemény legény elvégzi helyette a piszkos munkát, egyrészt teret adva a stílusának, másrészt biztosítva az esetleges kockázati tényezőit. Amikor 2014-ben távozott, akkor a csapatok már abban reménykedtek, hogy találnak egy hozzá hasonló, komplett belső védőt, aki ő megtestesített.

Összesen hatszor került be a Premier League idényének álomcsapatába, a legjobb idénye kétségkívül így is a 2007–2008-as volt, amikor a bajnoki cím mellett a BL-győzelem is összejött, őt pedig az ESM és a FIFPro is beválasztotta az év álomcsapatába. Nemanja Vidiccsel közösen a PL történetének egyik legütőképesebb védőpárosát alkották, a Manchester United idénybeli 51 meccsén pedig csak 28 gólt kapott!

Kettejük kapcsolatát a selyem és az acél kohéziójaként írták le, Vidics szerint Ferdinand volt az elegáns játékos, ő pedig az ellenkezője. Cikkünk főszereplője képes volt beférkőzni a támadók fejébe, és képesn volt megakadályozni a veszélyforrást, akár anélkül, hogy szerelnie kellett volna.

A pályafutását a QPR-ban fejezte be, a kiesés után pedig bejelentette a visszavonulását.

NEHÉZ NÁLA JOBB VÉDŐT VÁLASZTANI

„Nehéz jobb védőt választani a világon Rio Ferdinandnál – mondta Sir Alex Ferguson még 2007-ben. – Amikor hozzánk érkezett, akkor óriási potenciállal bíró játékos volt, ez már az első pillanattól kezdve világosan látszott. Mindig is mesés technikája volt, remek sebessége és egyensúlya. Kétlábas, magas játékos, szóval minden megvolt benne, amit egy középhátvédnél kívánhatsz. Voltak olyan pillanatai, amikor könnyelmű volt, és ezzel lehetőséget adott az ellenfélnek, mert túlságosan is nyugodt volt. Szerencsére, az érettséggel ez előnyére vált.”

Ferdinand idővel egyre jobbá vált a Manchester Unitedben, mígnem a hátvédposzt újradefiniáló játékosává nem vált. Nyugalma és kommunikációja különleges, magabiztos aurát hozott létre, sokoldalúsága lehetővé tette, hogy a történelem legjobb csatáraival felvegye versenyt, legyen az a Didier Drogba-féle tankok, vagy a Thierry Henry-féle művészek kategóriájába eső futballista.

Ő volt a kapocs a Pallister-féle „védjük a kapunkat bármi áron” típusú hátvédek és a modern Van Dijk-éra között. Olyan játékos, aki megmutatta a Premier League-nek, hogy a védekezés többől is állhat, mint a szerelések és a fejpárbajok.

A grundfocista, akihez a modern védőket mérik.

Készült a The Athletic: The Premier League 60 című sorozata alapján.