Arsenal: köd előttem, Spurs mögöttem (mint mindig...)

Vágólapra másolva!
2013.05.20. 13:27
null
Koscielny lassan a legutáltabb játékos lesz a Spurs háza táján (Fotó: Reuters)
Pünkösd van, ki ne tudná. Az ünnepnapon ezúttal egy ünnepi cikkel jelentkezünk, noha a St. Totteringham's Dayt nem is találjuk a keresztény naptárban. Az Arsenal ismét megelőzte a Tottenhamet, a szurkolók pedig újabb egy évig „szívathatják" észak-londoni riválisuk szimpatizánsait.

A St. Totteringham's Day az a nap, amikor biztossá válik a bajnokságban, hogy az Arsenal a városi, mondhatni, ősi rivális Tottenham előtt végez a bajnoki tabellán – az „ünnepnapot" természetesen az Arsenal szurkolói találták ki. Volt már, hogy márciusban vagy éppen áprilisban ünnepeltek az ágyús hívek, ezúttal azonban nem volt túl korai a buli. Egészen az utolsó pillanatig kellett várina Arsene Wenger együttesének, hogy biztossá váljon, hogy a rivális előtt végez

Ötödik lett a Spurs
Ötödik lett a Spurs

Az Arsenal a 2012–2013-as szezont a negyedik helyen zárta, egy ponttal megelőzve az ötödik Tottenhamet.

Nem mellékesen az, hogy a Spurs ismét csak alulról nézheti a bajnoki tabellán az Arsenalt, az azt is jelenti, hogy az „ágyúsok" a Bajnokok Ligája-selejtezőt érő helyen végeztek, míg a Spursnek marad az Európa-liga. Tavaly harmadik lett Arsene Wenger együttese (a Tottenham negyedik), és akkor is az utolsó fordulóig kellett várni a St. Totteringham's Day eljövetelére. Ráadásul a Chelsea Bajnokok Ligája-sikere miatt a Tottenham akkor is pont lemaradt a BL-indulásról. Nem könnyű ezt megemészteniük mostanában a Spurs-szurkolóknak.

A legutóbbi két szezon ráadásul abban is megegyezik egymással, hogy mindkétszer egy góllal nyert az Arsenal az utolsó játéknapon (egy évvel ezelőtt a WBA-t győzte le 3–2-re, most a Newcastle-t 1–0-ra idegenben), ráadásul mindkétszer Laurent Koscielny szerezte a győztes találatot. Most éppen Per Mertasacker, egy éve Fülöp Márton adta a gólpasszt a francia védőnek...

A GÓL 3:38-NÁL

A NEWCASTLE ELLENI TALÁLAT



A sajnálatos magyar kitérő után térjünk vissza a St. Totteringham's Dayre, amelyet sorozatban tizennyolcadik alkalommal ünnepelhet meg az Arsenal-kommuna. Ezúttal viszont rekordot is döntött a csapat, ilyen késői időpontig, azaz május 19-ig még sosem kellett várni az Arsenal szempontjából örömteli napra. Természetesen abban az esztendőkben, amikor a Spurs megelőzte észak-londoni riválisát, elmaradt az ünnep. Igaz, erre az 1994–1995-ös évad óta nem volt példa.

Ez már Redknapp-pel sem ment
Ez már Redknapp-pel sem ment

1995-ben a Tottenham a hetedik helyen végzett, de ez is elég volt ahhoz,hogy megelőzze a csak 12. Arsenalt. Ez a gyenge szereplés kilenc szép esztendő után George Graham menedzser állásába is került az „ágyúsoknál". Az ezt követő években aztán az Arsenal újabb sikerkorszakáról beszélhetünk, Bruce Rioch egyéves regnálása után érkezett Arsene Wenger, akivel újra angol topcsapat lett az Arsenalból.

A klub bajnokságokat, kupákat nyert, a kiváló bajnoki szerepléseknek pedig egyenes következménye volt a Tottenham megelőzése, azaz a Totteringham's Day megünneplése. Az elmúlt nyolc idényben azonban már nem nyert semmit a csapat, de a szurkolók legalább annak örülhettek, hogy a Spurst rendre megelőzték a kedvenceik. Igaz, egyre nehezebben.

És Villas-Boassal sem
És Villas-Boassal sem

A Tottenham szezonról szezonra fejlődik, míg az Arsenal, úgy tűnik, hogy akármelyik játékosát is veszíti el, akármennyire is kiírják a legjobbak közül a szezon előtt, sőt sokan középcsapatnak nevezik, a bajnokságot mindig a legjobb négyben fejezi be. Az Arsenal sorozatban tizenhatodszor kvalifikálta magát a Bajnokok Ligájába (ezúttal selejtezőt is kell játszania), míg a Spursnek az előző szezon után ezúttal sem sikerült kivívnia a BL-indulást

Ráadásul nagy kérdés, hogy ha elveszíti az idény legjobbjának választott, európai topcsapatok által körbeudvarolt Gareth Bale-t, akkor is képes lesz-e ott maradni közvetlenül a legjobb csapatok mögött.

Mindenesetre az Arsenalt a 2011–2012-es szezonban Robin van Persie miatt egyjátékosos csapatnak nevezték, amit ezúttal Bale okán a Spursre lehetett ráragasztani. Az „ágyúsok" a holland távozása után is megmaradtak azon a szinten, amin voltak, kérdés, hogy erre képes lesz-e Tottenham is. Már persze, ha egyáltalán elveszíti a walesit az átigazolási időszakban.

AMIKOR MÉG IAN WRIGHT SEM HITT AZ ARSENAL NEGYEDIK HELYÉBEN

ST. TOTTERINGHAM DAY – ÜNNEPNAPOK AZ ELMÚLT 18 ÉVBEN
SZEZON
EKKOR VÁLT BIZTOSSÁ, HOGY AZ ARSENAL
A TOTTENHAM ELŐTT VÉGEZ
FORDULÓ
1994–1995 Nem volt St. Totteringham's Day, a Tottenham a 7., az Arsenal a 12. helyen végzett
1995–1996 1996. május 5. 38 (38)
1996–1997 1997. április 5. 33 (38)
1997–1998 1998. március 28. 29 (38)
1998–1999 1999. április 6. 32 (38)
1999–2000 2000. április 16. 32 (38)
2000–2001 2001. április 17. 33 (38)
2001–2002 2002. március 18. 30 (38)
2002–2003 2003. március 24. 31 (38)
2003–2004 2004. március 13. 28 (38)
2004–2005 2005. április 2. 31 (38)
2005–2006 2006. május 7. 38 (38)
2006–2007 2007. április 21. 35 (38)
2007–2008 2008. március 9. 29 (38)
2008–2009 2009. április 11. 32 (38)
2009–2010 2010. május 9. 38 (38)
2010–20112011. május 7.35 (38)
2011–20122012. május 13.
38 (38)
2012–20132013. május 19.38 (38)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik