Championship: Buzsáky Ákos négy hónap után bajnokit játszott

Vágólapra másolva!
2011.02.19. 18:10
Négy hónap után újra bajnoki mérkőzésen szerepelt Buzsáky Ákos: a Queens Park Rangers magyar középpályása csereként lépett pályára a Preston vendégeként döntetlent elérő listavezető soraiban az angol labdarúgó-bajnokság másodosztályának (Championship) szombati játéknapján.

A műtéttel járó októberi térdsérülése után Buzsáky először volt tagja az első csapat bajnoki keretének, és a 86. percben állt be a QPR-ba, amely nyolc forduló óta őrzi a veretlenségét.

Gyepes Gábor csapata, a Cardiff ellenben kénytelen volt lezárni egy jó sorozatot: a feljutásért csatázók rangadóján 2–1-re kikapott a Nottinghamtől. Gyepest nevezték a mérkőzésre, de végül nem vetették be.

Az ugyancsak a Premier League-be igyekvő Leeds United és Norwich City rangadója döntetlent hozott, így a Swansea győzelme tovább tömörítette az élbolyt.

A középmezőnyben állomásozó Ipswich sokáig vezetett a Hull City ellen, ám Jay Simpson fejese a 85. percben beakadt Fülöp Márton kapujába, így a vége 1–1 lett. A Hull sorozatban a 11. idegenbeli mérkőzésén szerzett pontot! Fülöppel ellentétben Piskin Tamás csere volt, a 80. percben állt be a gólszerző Jason Scotland helyére.

CHAMPIONSHIP
32. FORDULÓ
Szombati mérkőzések
Scunthorpe–Derby County 0–0
Millwall–Middlesbrough 2–3
Portsmouth–Barnsley 1–0
Nottingham–Cardiff 2–1
Swansea–Doncaster 3–0
Ipswich–Hull City 1–1
Leeds United–Norwich City 2–2
Preston–QPR 1–1
Crystal Palace–Sheffield United 1–0
Reading–Watford 1–1
Pénteki mérkőzés
Leicester–Bristol City
2–1
Március 15.
Burnley–Coventry
AZ ÁLLÁS
1. QPR 32 16 13 3 51–20 +31 61
2. Nottingham 31 15 11 5 42–26 +16 56
3. Swansea 32 17 5 10 44–30 +14 56
4. Cardiff 32 16 7 9 51–38 +13 55
5. Norwich City 32 15 10 7 51–41 +10 55
6. Leeds United 32 14 11 7 59–49 +10 53
7. Leicester 32 15 6 11 50–48 +2 51
8. Burnley 31 12 11 8 47–38 +9 47
9. Millwall 32 12 10 10 42–34 +8 46
10. Hull City 32 11 13 8 38–34 +4 46
11. Watford 31 12 9 10 57–47 +10 45
12. Reading 32 10 14 8 46–35 +11 44
13. Ipswich 31 12 6 13 43–39 +4 42
14. Barnsley 32 11 8 13 37–46 –9 41
15. Coventry 31 11 6 14 35–38 –3 39
16. Portsmouth 31 10 8 13 42–46 –4 38
17. Doncaster 31 10 7 14 41–57 –16 37
18. Derby County 31 10 6 15 41–44 –3 36
19. Middlesbrough 31 10 6 15 39–43 –4 36
20. Bristol City 32 9 8 15 36–48 –12 35
21. Crystal Palace 32 9 7 16 30–50 –20 34
22. Sheffield United 32 7 8 17 28–50 –22 29
23. Scunthorpe 30 8 4 18 28–52 –24 28
24. Preston 31 5 8 18 32–57 –25 23
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik