A nyár során megvolt az esélye annak, hogy újabb magyar játékos szerződjön a Premier League-be, hiszen Szélesi Zoltán az élvonal újoncánál, a Wolverhamptonnál járt próbajátékon, de nem tartottak rá igényt.
Ennek ellenére mégis nőhet az élvonalban szereplő magyarok száma, mert Németh Krisztián és Gulácsi Péter is a Liverpool első csapatával dolgozta végig a nyári felkészülést, és megvan az esélyük arra, hogy a szezon során is maradhatnak a „nagyoknál".
Erre Rafa Benítez korábbi nyilatkozata szerint a kapus Gulácsinak van nagyobb sansza, míg Némethet inkább kölcsönadnák a „vörösök".
A 20 éves csatár azonban a nyári teljesítményével alaposan feladta a leckét a spanyol mesternek, hiszen több felkészülési meccsen is remekül futballozott, Szingapúr ellen két gólt is lőtt, a csapat drukkerei pedig neki ítélték oda a legígéretesebb feltörekvő játékos címet. Ez talán Benítezt is meggyőzi arról, hogy Némethtel is érdemes számolnia az idény során. A támadó egyébként tavaly nyáron is felkerült a felnőttek közé, de akkor egy súlyos sérülés akadályozta meg abban, hogy a Premier League közelébe kerüljön.
Gulácsinak ebben az évadban még aligha lesz lehetősége bemutatkozni az élvonalban, az ő esetében már az is nagy dolognak számítana, ha egy-egy mérkőzésen a padra leülhetne.
Ami a többieket illeti: a nyári felkészülési meccsek tapasztalata alapján bízhatunk abban, hogy Fülöp Márton megőrzi a helyét a Sunderland kapujában, míg Gera Zoltán az új idényben akár alapemberré is válhat a Fulhamben. Az előző szezonban beilleszkedési nehézségekkel küzdő légiósunk a nyári találkozókon általában az elejétől pályán volt, és jól is teljesített, így ha a formáját állandósítani tudja, kezdőembere lehet Roy Hodgson együttesének.
Közel sem ilyen rózsásak a kilátásai Halmosi Péternek. A Hull City középpályása a felkészülés kezdetén olykor még edzőmeccseken sem kapott szerepet, ám miután a harmadosztályú Carlisle United ellen gólt lőtt, már több lehetőséghez jutott – igaz, így sem valószínű, hogy nélkülözhetetlenné tud válni, már csak azért sem, mert a klub hárommillió fontért szerződtette a posztjára a Readingtől az ír válogatott Stephen Huntot.
A másodosztályban a legjelentősebb változás a legutóbbi évadhoz képest, hogy Priskin Tamás a Watfordtól a feljutásra pályázó Ipswichhez igazolt. Nagy lehetőség ez számára, hiszen ha bizonyítja, hogy Roy Keane menedzser nem hiába fizetett érte – a hírek szerint – 1.7 millió fontot, és a góljaival aktív szerepet játszik csapata remélt feljutásában, akkor hosszú távon is megalapozhatja szigetországi karrierjét.
A feljutásért harcolhat Gyepes Gábor a Cardiff Cityvel és Buzsáky Ákos a Queens Park Rangersszel. Előbbinek az lehet a célja, hogy megtartsa a helyét a walesi együttes kezdőjében, míg az utóbbi a nagyon sokáig elhúzódó sérülése után bizonyítana újra.
Tímár Krisztián a nyár elején a kevés játéklehetőség miatt távozni akart a Plymouthtól, de azóta ismét rendszeresen szerepet kap Paul Sturrock menedzsertől, olyannyira, hogy csapata az első fordulóban az ő góljával hozott el egy pontot a Crystal Palace otthonából.
Kádár Tamásnak a Newcstle-ban kellene hétről hétre megismételnie azt a jó játékot, amit a nyári meccseken produkált. A West Bromwich ellen 1–1-re végződő első bajnokin ugyan nem játszott a 19 éves hátvéd, de azért reméljük, hamarosan megkapja majd a bizonyítási lehetőséget a Championshipben is.
A felsoroltakon kívül Bogdán Ádám a Boltonnál, Kurucz Péter a West Hamnél vár bevetésre, Pölöskei Zsolt és Simon András továbbra is a Liverpool tartalékcsapatánál futballozik, míg – ahogy arról már beszámoltunk – Floszmann Tamás pénteken ír alá a harmadosztályú Oldhamhez, Kovács János pedig az új idényben is a negyedosztályú Lincoln Cityt erősíti.
P. K.