Everton: Martínezt azonnali hatállyal menesztették – hivatalos

Vágólapra másolva!
2016.05.12. 17:30
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Everton hivatalos honlapján jelentette be, hogy azonnali hatállyal menesztette menedzserét, Roberto Martínezt.

Beigazolódtak a Sky Sports kora délutáni információi, miszerint az Evertont 2013 óta irányító spanyol trénernek annak ellenére fel kell állnia a kispadról, hogy még három évig szóló szerződése van a liverpooli klubbal.

A 2015–2016-os szezonban az Evertonnal az FA-kupában és a Ligakupában is az elődöntőig jutó Martínezt a csapat bajnoki szereplése miatt kezdték támadni a szurkolók, majd a tegnapi, Sunderland elleni 3–0-s idegenbeli vereség után a klub vezetőinél is betelt a pohár.

Az Everton március 5-e óta mindössze négy bajnoki pontot szerzett, a 2015–2016-os bajnokságban pedig csak öt mérkőzést nyert meg hazai pályán, aminél csak az utolsó helyen álló Aston Villa rendelkezik rosszabb mutatóval, így Martínez már az utolsó fordulóban, a Norwich ellen sem ülhet le a kispadra a Goodison Parkban.

Legfrissebb hírek

Csaknem hárommillió forintért vették meg Szoboszlai City ellen viselt mezét

Angol labdarúgás
2 órája

Romano szerint Kerkez nyáron távozik a Bournemouthtól

Angol labdarúgás
2 órája

Tarol a Premier League, a Real Madrid és a Barcelona a top 10-ben sincs a tévés bevételek alapján

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 17:09

Továbbra is szenved a Leicester, ezúttal a West Hamtől kapott ki

Angol labdarúgás
2025.02.27. 22:53

Londoni csatárgondok: David Seaman szerint nyáron a helyére kerülhet a kirakós utolsó darabja az Arsenalnál

Angol labdarúgás
2025.02.27. 20:23

Tehetséges argentin támadó középpályás csatlakozott a Manchester Cityhez

Angol labdarúgás
2025.02.27. 16:23

Videó: a Dorog–Újpest MK-meccsen is bemondták Szoboszlai gólját

Angol labdarúgás
2025.02.27. 13:23

Két hónapra kidőlt a Manchester City védője

Angol labdarúgás
2025.02.27. 09:43
Ezek is érdekelhetik