FA-kupa: Ceballos volt a hős, az Arsenal bejutott az elődöntőbe

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2020.06.28. 16:10
null
Dani Ceballos így ünnepelte győztes gólját (Fotó: AFP)
Az angol FA-kupa negyeddöntőjében az Arsenal 2–1-re legyőzte a Sheffield Unitedet Nicolas Pépé és Dani Ceballos góljaival.

A Sheffield United alaposan bekezdett Mikel Arteta csapata ellen. A 8. percben John Lundstram szinte a gólvonalról fejelt az Arsenal kapujába, azonban a videobíró segítsége után a játékvezető les miatt elvette a találatot.

A 25. percben az egyik hazai védő lépett oda Alexandre Lacazette-nek a tizenhatoson belül, az ítélet nem lehetett más, mint tizenegyes. A büntetőből Nicolás Pépé kilőtte a bal alsót (0–1).

Az Arsenal sokáig tartotta egygólos vezetését, de a Sheffield többször is közel került a gólszerzéshez – sőt, volt még egy lesgólja – mégis úgy tűnt, hogy Mustafiék kihúzhatják kapott gól nélkül. Végül azonban – ahogyan már megszokhattuk – a londoniak védelme ezen a meccsen is csődöt mondott: bedobás után Kolasinac próbált felszabadítani, ám a labdát saját csapattársára rúgta, onnan David McGoldrick elé pattant, aki azonnal a kapuba lőtt (1–1).

A Sheffield hiába harcolt végig az egyenlítő gólért – akár meg is nyerhette volna a meccset –, az utolsó pillanatokban mégis elbukta a párharcot. A tizenhatoson belül a csereként beálló Dani Ceballos találta magát helyzetben, lábai nem remegtek meg, higgadtan gurított a Henderson kapus lábai között a kapuba (1–2).

Az Arsenal a kései gólnak köszönhetően megnyerte a mérkőzést, s – akárcsak szombaton a Manchester United – bejutott a legjobb négy közé az FA-kupában.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

FA-KUPA
NEGYEDDÖNTŐ
Sheffield United–Arsenal 1–2
(McGoldrick 87., ill. N. Pépé 25. – 11-esből, Dani Ceballos 91.)
KÉSŐBB
17.00:
Leicester City–Chelsea (Tv: Spíler1)
19.30: Newcastle United–Manchester CIty (Tv: Spíler1)

SZOMBAT
Norwich City–Manchester United 1–2 – hosszabbítás után (Cantwell 75., ill. Ighalo 51., Maguire 118.)

Legfrissebb hírek

A PSV-nek és az Arsenalnak is a BL maradt mentsvárnak

Bajnokok Ligája
9 órája

Utolsóként a tizenegyesekkel felülkerekedő Nottingham jutott be az FA-kupa negyeddöntőjébe

Angol labdarúgás
19 órája

Ruben Amorim az FA-kupa-kiesés után: A cél a Premier League megnyerése!

Angol labdarúgás
Tegnap, 8:41

Kerkez Milosék a Manchester Cityt kapták az FA-kupa negyeddöntőjében

Angol labdarúgás
2025.03.02. 22:16

Tizenegyesekkel ejtette ki a Fulham az MU-t az FA-kupa nyolcaddöntőjében

Angol labdarúgás
2025.03.02. 20:24

FA-kupa: Welbeck újra remek cserének bizonyult, gólja továbbjutást ért a Newcastle ellen

Angol labdarúgás
2025.03.02. 17:32

Videó: a Wolves támadója megütötte, lefejelte Kerkezt, majd a földön is belerúgott

Angol labdarúgás
2025.03.02. 11:50

A Liverpool után a Manchester City már túl nagy falat volt Szűcs Kornél csapatának az FA-kupában

Angol labdarúgás
2025.03.01. 20:43
Ezek is érdekelhetik