Így rothadt ki a PL-ből Birmingham BEK-győztes büszkesége

1. „EZ NEM AZ ASTON VILLA”
2. EGY ALVÓ ÓRIÁS
3. EGY KÖZÖNYÖS AMERIKAI
4. RENGETEG PÉNZ
5. AZ ELSŐ REPEDÉSEK
6. MINDEN SZINTEN MŰKÖDÉSKÉPTELEN
7. BÜRÖKPOHÁR
8. A KÁOSZ ÖRVÉNYÉBEN
9. RÉMISZTŐ JÖVŐKÉP
10. FELKÉSZÜLETLENÜL

„EZ NEM AZ ASTON VILLA”

„Ez nem az Aston Villa. Ez a kétségbeejtő létezés, ez a kínlódás teljesen elfogadhatatlan, elviselhetetlen és méltatlan a klub dicsőséges hagyományaihoz. Nem ezért szálltam be a klubba, és ezért próbáltam meg változtatni. Tiszta lelkiismerettel mondhatom, hogy 2014. májusi bejelentésem óta megpróbáltam méltó kezekbe adni szeretett klubunkat, de ez még nem történt meg. Azért írok most, hogy tudassam a Villa szurkolóival: a kiesés az én vétkem, senki másé (...) Tudom, hogy a Villa visszatér, megerősödve. Továbbra is megpróbálok megfelelő tulajdonost találni, és addig is mindent megteszek annak érdekében, hogy a Villa visszaszerezze méltó helyét Anglia futballelitjében.”

Randy Lerner nyílt levelének szavai. Az Aston Villa tulajdonosa – akit a hatalmas szurkolótábor szinte egyöntetű gyűlölete övez – a fájdalmas kiesés után fordult a drukkerekhez, miután meg kell próbálnia magyarázatot találnia arra, hogyan eshetett ki 1987 után ismét az angol élvonal és a Premier League alapító tagja. A „második város”, Birmingham legnépszerűbb klubja, a hétszeres bajnok, hétszeres kupagyőztes, BEK- és Szuperkupa-győztes csapat 105. élvonali szezonja talán a leginkább dicstelen is volt a klub történetében.

Hogy csak Lerner hibája lenne a kiesés? Nagy részben biztosan az övé a felelősség, hiszen ő hozza és hozta meg vezetőként a döntéseket. Ugyanakkor a klub minden szinten a működésképtelenség jeleit mutatja. A szétesés évek szenvedése után logikus következmény volt – tekintsük át a Villát „tetőtől talpig.”

EGY ALVÓ ÓRIÁS

Az Aston Villa FC Anglia második legnagyobb városa, Birmingham legrégebbi, legpatinásabb és legsikeresebb futballklubja. Valódi „alapító atya” az angol labdarúgásban, a Football League és a Premier League legelső kiírásában is ott volt, egyike annak a három klubnak, amely száznál is több szezont töltött a legfelső osztályban – 105-öt a lehetséges 117-ből.

Csak négy angol klub szerzett a Villánál több nagy trófeát. A Villa Park az ország egyik legszebb stadionja, 42682 fős befogadóképességgel, kiváló megközelíthetőséggel (az A38-as autópálya a stadion közvetlen közelségében van), a több mint egymilliós város mindig is az angol futball egyik fő ütőerét jelentette – és szinte kifogyhatatlan szurkolói utánpótlást.

Nem véletlen, hogy ha az „alvó óriás” kifejezést használják az angol sportsajtóban, az Aston Villa az első két név között szokott felbukkanni (a másik a szintén a szakadék szélén egyensúlyozó Newcastle United). A Villa neve maga a patina, a szinte folyamatos élvonalbeli tagság jelentős vonzerőt jelenthetett a játékosoknak. Az Independent három éve járta körül a „nagy klub, kis klub” témakört, és a tradíciók, vonzerő és szurkolói támogatottság szempontjából a Manchester United, a Liverpool, az Arsenal és az Everton után az ötödik legnagyobb csapatnak hozta ki az Aston Villát. Más kérdés, hogy az alvó óriás már hosszú ideje szunnyad, és a patinán kívül azonban vajmi kevés maradt a vonzerőből... köszönhetően egy rakás elhibázott döntésnek.

EGY KÖZÖNYÖS AMERIKAI

Az Aston Villa tulajdonosa Randolph David „Randy” Lerner, egy 54 éves amerikai befektető és milliárdos, a Cleveland Browns NFL-csapatának volt „főmuftija.” A Brownst édesapjától örökölte meg, de amikor 2012-ben továbbadta a franchise tulajdonjogát, a clevelandi lapok a következőképpen vonták meg a mérleget: „A Randy Lerner-érát rossz döntések és szerencsétlenségek sorozata jellemzi.” Az Aston Villára ugyanez a sors várt, bár ekkor még ezt nem tudták az angol klubnál, amely 2006 óta Lerner tulajdona.

A több mint egymilliárd amerikai dolláros vagyon fölött rendelkező Lernert zárkózott és visszahúzódó embernek tartják – az NFL-tulajdonosok találkozóit rendszeresen kihagyta, és az Aston Villánál sem tolja magát az előtérbe. „Jó ember, aki a szívén viselte a Browns sorsát, csak épp fogalma sem volt arról, hogyan kellene irányítani egy NFL-franchise-t” – írták, mikor értékelték vezetői tevékenységét.

Eleve nem olyan ember, aki magával tudná ragadni a szurkolókat, és az évek során egyre inkább apátiába süllyedt – nem véletlen, hogy az Aston Villa már hosszú ideje eladósorban van. Igaz, az apátia előtt rengeteg pénzt költött a klubra, de az áttörést nem sikerült végrehajtani – alighanem ebből lett elege. Azóta kicsit kelletlen tulajdonosa a Villának, akit a szurkolótábor most már egységes ellenszenvvel fogad. Tekerjük vissza az időgépet 2006-ra, amikor megvette Doug Ellistől a klubot!

RENGETEG PÉNZ

Az Aston Villa a Premier League 1992-es indításakor egyből a 2. helyen végzett, és a következő szűk másfél évtizedben többnyire a mezőny első felében zárt, bár néhányszor (1994–1995, 2002–2003, 2005–2006) megcsapta a kiesés szele. A csapatot már 23 éve igazgató Doug Ellis és a szurkolók kapcsolata ekkorra alaposan elfáradt, az „Ellis Out” táblák és demonstrációk jelezték, hogy a Villa-tábor a váltásra szavaz.

A megrendült egészségi állapotú Ellis végül Randy Lernernek adta el a klub 59.69 százalékos tulajdonjogát, amelyet az amerikai milliárdos hamarosan teljes tulajdonjogra változtatott. Minden készen állt egy új érára. A Villa jó befektetésnek tűnt, stabil támogatottsággal, jó utánpótlásképzéssel, megfelelő játékoskerettel – és most már pénz is állt a házhoz.

Lerner visszafogottan kezdte a költekezést, a csapat pedig fejlődött, és 2007–2008-ban már a 6. volt a tabellán. A tulajdonos kész volt mindent bedobni az áhított Bajnokok Ligája és az onnan származó pénzeső érdekében, hát költött és költött, rendre rábólintva a továbblépést és erősítést óhajtó Martin O'Neill menedzser kívánságaira. A 2008–2009-es szezonban 48.4, egy idénnyel később 37.55, ezt követően 32.2 millió fontot adott ki a Villa, a bérköltség volt, hogy egy éven belül 42 százalékkal emelkedett.

Olyan igazolások jöttek az évek során, mint Ashley Young, James Milner, Stewart Downing vagy Darren Bent – ugyanakkor magas volt a drágán vett és csődöt mondó játékosok száma is. A csapat pedig nem tudta végrehajtani az áttörést, három egymást követő 6. hely volt a legelőkelőbb helyezés a Lerner-érában.

A tulajdonos – akinek a magánvagyonát is csapás érte a 2008-as pénzügyi válságban – ekkor „fújta meg a sípot” a költekezés felett. O'Neill nem tudta eljuttatni a Villát a Bajnokok Ligájába, a húsosfazékhoz, hát el kellett (volna) szenvednie a következményeket: az alaposan visszafogott költségvetést. A bőség éveiben átlagosan 40 millió fontot adhatott ki a menedzser egy idény során, azóta ez 25 millióra esett vissza.

AZ ELSŐ REPEDÉSEK

Az első látványos repedés az Aston Villa homlokzatán 2010 augusztusára datálódik. Lerner – megelégelvén O'Neill igencsak egyenetlen játékospiaci tevékenységét – közölte a menedzserrel, hogy ezentúl kisebb büdzséből kell gazdálkodnia, a játékoseladásokból generált bevételt forgathatja vissza.

James Milner 26 millió fontért távozott a Manchester Cityhez, de a tréner megtudta, hogy ezt az összeget a tulajdonos nem bocsátja (teljes egészében) a rendelkezésére. Ez volt az utolsó szalmaszál: öt nappal a bajnoki szezon rajtja előtt O'Neill lemondott. Már korábban is volt konfliktus a szakvezető és a vezetőség között, a klub elöljárói ugyanis már januárban tudatták vele, meg kell szabadulnia a drága pénzen vett, magas fizetésű és alacsony teljesítményű „sittől”, mert a klub veszélyes anyagi helyzetbe kerülhet. Nem tette.

O'Neill óta már a hatodik menedzser irányítja az Aston Villát, közülük csak Paul Lambert bírta egy évnél tovább a kispadon. Gérard Houllier megromlott egészsége miatt távozott, utódját, a Birmingham Citytől (!) érkező Alex McLeisht már akkor utálták a drukkerek, amikor megjött, és senki sem sírt utána, mikor elment, elvégre 42 bajnokiból csak kilencet nyert meg – a klubtörténet egyik legrosszabb mutatója az övé. A McLeisht váltó, sok fiatalt beépítő Lambert közel három évig húzta, nagyban annak köszönhetően, hogy Christian Benteke megszerzésével telitalálatot „lőtt” az átigazolási piacon. 2015 februárjában aztán neki is kitelt a becsülete, miután a klub kieső helyen rostokolt. Utódja, Tim Sherwood benntartotta a klubot, és innen indul a 2015–2016-os évad szomorú sztorija.

MINDEN SZINTEN MŰKÖDÉSKÉPTELEN

Az Aston Villa 2011 óta folyamatosan a kiesés ellen harcolt – 16., 15., 16. és 17. volt –, tehát a helyzete már eleve ingatagnak számított a szezon elején. Az irányításba belefásuló Lerner 2014 tavasza óta eladásra kínálta a Villát, de vevő nem érkezett, a válság pedig minden szinten kiteljesedett. Még akkor is, ha a Christian Bentekét és Fabian Delphet eladó egylet hirtelen sok pénzt tudott visszaforgatni vásárlásokra.

A birminghamiek tavaly nyáron az Arsenaltól „igazoltak” sportigazgatót a német Hendrik Almstadt személyében. A Londonban a játékosok szerződéseivel és a játékosmegfigyelő-jelentések kiértékelésével foglalkozó, analitikus szemléletű Almstadt minden jel alapján a nem megfelelő ember volt a nem megfelelő pozícióban. Nem az egyetlen.

Játékospolitikáért felelős igazgatónak a volt videoelemző Paddy Rileyt nevezték ki, a helyi lapok szerint alaposan „beépült” a Villába: Lernerrel remek kapcsolatot ápol, a klub egyik vezető pénzügyi alkalmazottjával él házasságban. Riley meghökkentő kinevezéseket hajtott végre. Az Aston Villa spanyolországi játékos-megfigyelője Simon Ward, egy újságírás szakos, Madridban tanuló egyetemista, a németországi scout, Jon Bickers meg Ausztráliába emigrált, és azóta onnan figyeli a Bundesligát.

Almstadt és Riley is tagja volt annak a kvintettnek – Sherwooddal, az ügyvezető Tom Foxszal és Lernerrel –, amely az átigazolásokról döntött. A nyári hírek szerint Sherwood kívánságlistáján Kieran Trippier, Esteban Cambiasso, Aaron Lennon, Andros Townsend, Emmanuel Adebayor és Asmir Begovic szerepelt. Az új stáb „bemutatkozott” a menedzsernek: egyiküket sem sikerült megszereznie.

A Bentekéért kapott 32.5 millió fontot elsősorban más európai topligákból (elsősorban a franciából) érkező játékosokra költötték el, Almstadt és Riley pedig meg volt győződve arról, hogy az új szerzemények a top 12-be vezetik a csapatot.

Az eredmény teljes kudarc – Premier League-tapasztalat nélküli, nyelvi és beilleszkedési nehézségekkel küszködő játékosokkal lett tele az öltöző. Csapategységről szó sem volt: a hírek szerint egy francia és egy spanyol dominanciájú, illetve két angol klikk alakult ki. Sherwood kapcsolata (érthető módon) megromlott Almstadtékkal, és miután az Aston Villa igen gyengén kezdte a szezont, a menedzser repült. A káosz pedig végleg elszabadult.

BÜRÖKPOHÁR

A kispadra a francia Olympique Lyon korábbi edzőjét, Rémi Garde-ot nyerték meg. A PL-tapasztalat nélküli tréner – aki futballistaként megjárta az angol élvonalat – három és fél évre írt alá, és a Manchester City elleni 0–0-val kezdett. Garde megpróbált rendet tenni az öltözőben (nem sok sikerrel), majd a télen, amikor látszott, hogy a baj tényleg nagyon nagy, leadta ő is a kívánságlistáját. Garde olyan játékosokat akart odahozni, akiknek megbízott a képességeiben: Mathieu Debuchy, Jérémy Toulalan, Seydou Doumbia és egy új kapus szerződtetését tervezte.

Egy árva fontot sem kapott az átigazolásokra.

Garde teljes joggal érezhette, hogy bürökpoharat itattak vele: megígérték neki az erősítéseket, és csúnyán cserbenhagyták. Az átigazolási időszak után a menedzser és Riley kapcsolata annyira megromlott, hogy már alig voltak beszélő viszonyban – azután pláne, hogy Riley azt mondta a menedzsernek, kiszemeltjei nem akarnak a Villához jönni, a tréner pedig rájött, hogy nem is tárgyaltak velük.

A francia edző kritizálta játékosai hozzáállását (megalázónak nevezte a csapat teljesítményét a Liverpool elleni 0–6 után), és tehetetlen figuraként szemlélte a Villa vergődését.

Csak három tétmeccset nyert meg a csapattal, a Villa történetének legrosszabb győzelmi mutatójával állt, amikor 147 nap után, közös megegyezéssel szerződést bontott. Március 29-én távozott, két héttel az után, hogy Hendrik Almstadt is elhagyta a klubot, majd Tom Fox ügyvezető is távozott.

A KÁOSZ ÖRVÉNYÉBEN

Az ügyvezető, sportigazgató és menedzser nélkül maradó Villa vezetőségi változtatásokat is végrehajtott 2016-ban. Két tekintélyes szakember, David Bernstein (az angol Labdarúgó-szövetség elnöke) és Lord Mervyn King (felsőházi peer, Aston Villa-drukker, a Bank of England volt első embere) került be az elnökségbe. A rutinos sportvezető Bernstein feladata lett volna a menedzserkeresés – végre megtalálni a megfelelő jelöltet a menedzseri posztra. King szerepvállalása 73, Bernsteiné 34 napig tartott, miután az egymás közötti, Lernert kritikával illető üzenetváltásukat valaki kiszivárogtatta a tulajdonosnak. A válasz hangneme annyira felbőszítette a két új vezetőségi tagot, hogy április 18-án mindketten lemondtak.

„Lehetetlennek tűnt megvalósítani a megbeszélt struktúrát, helyzetem tarthatatlanná vált. A klub alapvető problémákkal küszködik, amelyeket csak radikális, kompromisszummentes átalakítással lehetne megoldani” – közölte Bernstein, és vette a kalapját.

A pályán és a mellett semmivel sem volt jobb a helyzet. A játékosok magasról tettek az egészre, a kiesés után a csapatkapitány (!) Joleon Lescott úgy nyilatkozott, hogy teher gördült le a vállakról. A szurkolók – akiket a védő már akkor felidegesített, amikor a Liverpool elleni 0–6 után „véletlenül” kitwittelt egy képet luxus Mercedeséről – őrjöngtek. A klub volt sztárja, Stan Collymore „kib.szottul szégyenletesnek” nevezte Lescott viselkedését, és közölte, a védő jobban tenné, ha inkább befogná, és nem nyilatkozna marhaságokat. A saját nevelésű, szintén a csapatkapitányi körbe tartozó, „Villa-vérű” Gabriel Agbonlahor sorozatban követte el a házirend elleni vétségeket, mígnem végül felfüggesztették, végül ő maga mondott le csapaton belüli pozíciójáról. Jores Okorét az U21-es keretbe irányították azt követően, hogy megtagadta, hogy leüljön a kispadra.

A másodosztályba egy morálisan is szétesett, túlfizetett kerettel esik ki a Villa. A játékosokkal közölték, hogy akkor maradhatnak, ha vállalják az ötvenszázalékos fizetéscsökkentést. Nem vonzó ajánlat – viszont kérdés, a mostani katasztrofális szereplés után ki akarná megvenni ezeket a futballistákat.

RÉMISZTŐ JÖVŐKÉP

Az Aston Villa teljesen felkészületlen a másodosztályra. Az angol szakértők egyetértenek abban, hogy óriási kultúrsokk lesz a szinte örökös élvonalbeli klubnak a Championship. A túlfizetett keretről már említés esett, de arról még nem, hogy a búcsú súlyosan érinti a klub háttérstábját is. A Birmingham Mail szerint a Premier League 6. legnagyobb stábjával dolgozó Villa nagyjából 1600 embert foglalkoztat, és legalább 500 fős leépítés jöhet a következő hetekben. A leépítések minden területet érintenek rendezőktől a konyhai alkalmazottakig, a klubtelevízió munkatársaitól a pályamunkásokig. A klub hathavi végkielégítést kínál a távozóknak.

„Borzalmasak a körülmények, és kénytelen a klub meglépni ezeket a változtatásokat, bármennyire is együtt érzünk az alkalmazottakkal. Olyan embereknek kell távoznia, akiket jól ismerünk. Fájdalmas ez az egész” – vélekedett Eric Black megbízott menedzser, aki valószínűleg maga is a munkanélküliek táborába kerül az idény végén.

A 2015 júniusában lezárt pénzügyi évben adózás előtt 27 millió font veszteséget mutatott a Villa, és a 2016-os jelentés ennél várhatóan sokkal rosszabb lesz. A klub bevételei a másodosztályban alaposan megcsappannak, még akkor is, ha az élvonalból kieső csapatoknak járó „parachute money” felszínen tudja tartani az Aston Villát egy ideig. Az „ejtőernyőpénzt” három évig folyósítják, és ha ezalatt nem sikerül visszajutni, az a televíziós jogdíjakból származó bevétel elvesztése miatt 200 millió fontos mínuszt jelent. Visszaesés várható a bérlet- és jegyeladásokban, ráadásul a Villa nem lesz közvetlen haszonélvezője az augusztusban életbe lépő, a Premier League klubjainak minden eddiginél több bevételt biztosító új televíziós szerződésnek sem.

„Hatalmas romhalmaz az egész” – minősítette a Guardian a klubot, míg más cikkek „teljes rothadásról” beszélnek. A közelmúlt sem ígér visszajutást: a Premier League-ből sereghajtóként kieső csapatoknak csak a 35 százaléka jutott vissza egyből, 9 százaléka viszont egyből zuhant tovább a harmadosztályba. És egyből még könnyebb is a visszajutás – a statisztika azt mutatja, hogy ha rögtön nem sikerül visszakerülni, akkor sokkal könnyebb „beragadni” a Championshipbe, vagy onnan is kiesni.

Figyelmeztető jel a Villának, hogy a patinás nagy klubok – mint a Leeds United és a Nottingham Forest – kiesésüket követően megjárták a League One poklát is, és élvonalbeli tagságuk elvesztése (2004, illetve 1999) óta nem sikerült visszakapaszkodniuk a Premier League-be. Könnyen lehet és igencsak félő, hogy az Aston Villára is ez a sors vár.

FELKÉSZÜLETLENÜL

A végére egy tragikomikus sztori: az Aston Villa a tavasszal nyolcvanezer fontot (32 millió forintot) költött címerének áttervezésére, gyarapítva a teljesen feleslegesnek tűnő kiadások számát. A címerben ágaskodó oroszlán kicsit nagyobb lett, ezenkívül egyetlen változtatás van: eltűnt a klub mottója, a „Prepared” („Felkészült”) szó.

Jól jellemezve a patinás klub jelenlegi szomorú helyzetét.