Liverpool: a szurkolók Bogdán miatt Kloppnak könyörögnek

Vágólapra másolva!
2016.01.09. 08:35
Mint beszámoltunk róla, a Bogdán Ádámmal felálló Liverpool idegenben 2–2-es döntetlent játszott a negyedosztályú Exeter Cityvel az angol FA-kupa harmadik fordulójában. A házigazdák második góljánál nagyot hibázott a magyar válogatott kapus, a szurkolók pedig nem kegyelmeztek neki…

Bogdán sajnos nem először hibázott a Liverpool kapujában, legutóbb, mikor a kezdőcsapatban kapott lehetőséget, szintén egy szöglet fogott ki rajta.

A szurkolók már akkor sem fogták vissza magukat a közösségi oldalakon, most azonban végképp betelt a pohár a „vörösök” fanatikusainál, a Twitteren kampány indult, melyben könyörögnek Jürgen Klopp menedzsernek, még a téli átigazolási időszakban adja el a magyar kapuvédőt.






És persze ez még nem volt elég, jöttek a mémek és a hasonlatok is…







„Bogdán a legrosszabb kapus, akit valaha láttam…”


„A szatyrokat sem bíznám Bogdánra bevásárlás után!”


„Akkor sem tudná megállítani a vizet a kádban, ha dugó lenne mindkét kezében!"


„Bogdán egy Word-dokumentumot sem tudna menteni..."


„Bogdán mellett Mignolet Manuel „kib…ott" Neuernek tűnik!”

 

A legfájóbb és nagy valószínűség szerint a legtalálóbb bejegyzés. Itt a vége.


Ideje eladni? (Fotó: metro.co.uk)
Ideje eladni? (Fotó: metro.co.uk)
Legfrissebb hírek

„Remontada lefordítva: vereség a Bernabéuban” – mémválogatás a Real Madrid búcsújáról

Minden más foci
20 órája

Szalah után Virgil van Dijkkel is hosszabbított a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
22 órája

Átgázolt a Crystal Palace-on a Newcastle, így még van esélye utolérni Szoboszlaiékat

Angol labdarúgás
2025.04.16. 22:39

Kerkez is jelölt a PL Év Csapatába az EA FC 25-ben

Angol labdarúgás
2025.04.16. 19:52

Szoboszlai: Hazudnék, ha azt mondanám, nem gondoltunk a bajnoki címre

Angol labdarúgás
2025.04.16. 17:59

Kerkez Milosék első perces góllal győzték le a Fulhamet

Angol labdarúgás
2025.04.14. 22:54

Még jobb lehet a Liverpool a csapatkapitány szerint

Angol labdarúgás
2025.04.14. 18:19

A hátralévő négy meccsen is Tóth Balázs védi a Blackburn kapuját

Angol labdarúgás
2025.04.14. 17:15
Ezek is érdekelhetik