Liverpool: Gerrard az idény végén távozik - hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.01.02. 10:08
null
Steven Gerrard az idény végén elköszön szeretett klubjától (Fotó: Action Images)
A Liverpool labdarúgócsapata péntek délelőtt a hivatalos honlapján megerősítette, hogy Steven Gerrard nem hosszabbítja meg az idény végén lejáró szerződését, és a nyáron távozik a klubtól.

 

Tony Barrett, a The Times liverpooli származású újságírója már csütörtök este megírta a Twitteren, hogy Gerrard az idény végén elhagyja a Liverpoolt, később pedig angol lapok már azt találgatták, hogy melyik MLS-csapatban folytathatja pályafutását a középpályás.

Ennek fényében nem meglepő a „vörösök" péntek délelőtti közleménye, amelyben megerősítik a csapatkapitány távozását.

„Életem legnehezebb döntése volt ez, amelyen én és a családom is nagyon sokáig gyötrődtem – áll Gerrard közleményében. – Azért jelentettem most be, hogy a menedzser és a csapat figyelmét ne tereljék el a sorsomról szóló pletykák.”

„A Liverpool Football Club hosszú ideje meghatározó része az életünknek, ezért nehéz elköszönni, de úgy érzem, hogy minden érintett számára ez a legjobb megoldás, beleértve a családomat és a klubot is – folytatta a 114-szeres angol válogatott középpályás, aki az elmúlt 16 idényben 695 mérkőzést játszott és 180 gólt szerzett a „vörösöknél", ahol 2003 óta ő a csapatkapitány. – A játékot folytatom, és bár most még nem tudom megmondani, hogy hol, az biztos, hogy nem egy rivális együttesnél. A Liverpool ellen tehát nem lépek pályára, ezt sosem tudnám megtenni.”

E kijelentése alátámasztja azokat a híreket, amelyek szerint az Egyesült Államokban, valamelyik MLS-gárdában folytathatja a nyártól a karrierjét.

„Azért döntöttem így, mert valami újat akarok kipróbálni a pályafutásom és az életem során. Szeretném elkerülni, hogy a visszavonulásom után legyen bármi is, amit megbánhatnék. Nem tudom eléggé meghálálni Brendannak (Brendan Rodgers, a Liverpool menedzsere), a tulajdonosoknak és mindenkinek a klubnál, hogy ilyen jól kezelték a helyzetet, nyugodt szívvel távozhatok. Szintén köszönetet szeretnék mondani a csapattársaimnak és a szakmai stábnak a folyamatos támogatásukért. Nagyon remélem, hogy egyszer visszatérhetek ide, és újra a Liverpool szolgálatába állhatok, hogy a legtöbb segítséget nyújthassam a klubnak.”

Gerrard tehát a nyáron elbúcsúzik szeretett együttesétől, addig azonban oroszlánként harcol a sikereiért.

„Egyvalamit mindenképp leszögeznék: a szezon utolsó pillanatáig minden erőmmel azon leszek, hogy minél több győzelemhez segítsem a Liverpoolt, mint ahogy tettem eddig is. Az utolsó üzenetem pedig azokhoz szól, akik a világ legnagyszerűbb klubjává tették a Liverpoolt, a szurkolókhoz. Kiváltság titeket képviselni játékosként, csapatkapitányként. Élveztem minden másodpercét, és a legőszintébben kívánom, hogy szépen fejezzem be azt a szezont és a liverpooli karrieremet.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik