Man. City: Ancelotti, Guardiola, Benítez - már válogat a sajtó

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.03.03. 09:45
null
Guardiola és Ancelotti is a City célkeresztjében, de mindkettőjükről nehéz elképzelni, hogy már idén nyáron váltson (Fotó: Reuters)
A Manchester City múlt héten elszenvedett két veresége elég volt ahhoz, hogy meginduljanak a találgatások Manuel Pellegrini jövőjéről. Az angol sajtóban már az utódját is kiszemelték: Josep Guardiola, Carlo Ancelotti vagy Rafael Benítez érkezhet.

A City kedden a Barcelonától kapott ki hazai pályán 2–1-re BL-nyolcaddöntős mérkőzésen, vasárnap pedig a Liverpool elleni bajnokiját bukta el szintén 2–1-re. A Guardian szerint szorul a hurok a 2013 nyarán Roberto Mancini helyére érkező chilei szakember nyakán, s ha a Premier League és a Bajnokok Ligája megnyerését is elszalasztja, egy évvel hároméves szerződése lejárta előtt távoznia kell.

Az abu-dzabi tulajdonosok által a klub vezetésével megbízott Ferran Soriano a Guardian szerint Josep Guardiolát szemelte ki, de a Bayern edzőjének is hátravan még egy szezon a szerződéséből. A brit lap szerint Guardiola és Matthias Sammer Bayern-sportigazgató feszült viszonya lehet a kulcs ahhoz, hogy sikerüljön elmozdítani a spanyol szakembert Münchenből. S ha onnan távozik, nem is lehet más a célja, mint a City, amelynek vezetőségéből Soriano mellett a korábbi barcelonai sportigazgató, Txiki Begiristain is nagyon jó ismerőse…

Ha mégsem jönne Guardiola, a Guardian szerint Rafael Benítez, a Napoli edzője lenne a jó megoldás. A spanyol a Valenciával és a Liverpoollal is bizonyított már a Bajnokok Ligájában (utóbbival meg is nyerte), a Premier League-et is ismeri, és a nápolyiaknál a szezon végén lejár a szerződése.

A Telegraph is Pellegrini végzetét érzi, a lap azonban máshol „kopogtat” új menedzserért. Nála a Premier League-et a Chelsea-vel megnyerő Carlo Ancelotti áll a lista élén – csakhogy az olasz szerződése is 2016 nyarán jár le a Real Madridnál, és nehezen elképzelhető, hogy már az idén nyáron távozzon.

Az áthidaló megoldás az egy évre Patrick Vieira lehet, a francia a City utánpótlásában dolgozik, és a klub vezetősége szerint készen áll arra, hogy nagyobb feladatot kapjon.

Legfrissebb hírek

Carlo Ancelotti érkezése újra napirenden a braziloknál – sajtóhír

Minden más foci
7 órája

Carlo Ancelotti: Ez volt az utolsó alkalom, hogy így léptünk pályára...

Spanyol labdarúgás
2025.03.16. 10:07

„Nem értem, miért szombaton kell játszanunk” – Carlo Ancelotti kiakadt a menetrend miatt

Spanyol labdarúgás
2025.03.14. 13:54

Julián Álvarez: Nem éreztem, hogy kétszer értem labdába

Bajnokok Ligája
2025.03.13. 07:46

Carlo Ancelotti: Nem én fogom eldönteni, hogy mikor ér véget a kalandom a Real Madriddal

Spanyol labdarúgás
2025.03.07. 13:00

Ancelotti: Van időnk felkészülni a visszavágóra

Bajnokok Ligája
2025.03.05. 10:25

Ancelotti: Ha így játszunk az Atlético ellen, nem fogunk nyerni

Spanyol labdarúgás
2025.03.02. 10:47

Videó: Rodri újra edzésben, még ebben az idényben visszatérhet

Angol labdarúgás
2025.03.01. 10:01
Ezek is érdekelhetik