Man. United: Kuszczaknak elege van a mellőzöttségből, távozna

Vágólapra másolva!
2011.05.31. 16:55
Címkék
Távozna a Manchester United labdarúgócsapatától Tomasz Kuszczak, a „vörös ördögöknél” 2006 óta szereplő kapus, miután kevesli a BL-döntős csapatnál az elmúlt években kapott játéklehetőséget.

„Szeretnék rendszeresen játszani, több lehetőséget kapni, és jó formába kerülni. Az elmúlt években erre nem volt lehetőségem, de egyelőre még nem tudom, hogy mit hoz a jövőm. Szeretem a Premier League-et, ismerem is, hét évet játszottam itt, és nagyon megkedveltem, de minden lehetőségre nyitott vagyok” – mondta Kuszczak, aki manchesteri évei előtt a West Bromwich Albionnál védett, majd 2006-ban előbb kölcsönbe került az MU-hoz, majd egy évre rá végleg megszerezte Alex Ferguson.

A „vörös ördögöknél” Edwin van der Sar mögött a kezdőbe csak elvétve kerülő lengyel kapuvédő iránt állítólag korábbi csapata, a WBA is érdeklődik, de az sem kizárható, hogy ismét a Bundesligába igazol.

A „vörös ördögöknél” Edwin van der Sar mögött a kezdőbe csak elvétve kerülő lengyel kapuvédő iránt állítólag korábbi csapata, a WBA is érdeklődik, de az sem kizárható, hogy ismét a Bundesligába igazol.

Legfrissebb hírek

ICEHL: odahaza is kikapott a Volán a Salzburgtól, már kétmeccses hátrányban a magyar csapat

Jégkorong
32 perce

Jégkorong: másodszor is nyert Debrecenben, bajnok lett a BJA HC

Jégkorong
43 perce

Öngól, tizenegyes: az Aston Villa előnyből várhatja az FC Bruges elleni visszavágót

Bajnokok Ligája
1 órája

Bajnokok Ligája: PSV Eindhoven–Arsenal nyolcaddöntő

Bajnokok Ligája
1 órája

Bajnokok Ligája: Real Madrid–Atlético Madrid

Bajnokok Ligája
1 órája

Olaszország: elítélték a Davide Astori haláláért felelősnek tartott orvost

Olasz labdarúgás
1 órája

Férfi kézi El: pont nélkül zárta a második csoportkört a Tatabánya

Kézilabda
1 órája

Sportlövészet: újabb hatodik hely csapatban a junior Eb-n

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik