Manchester United: Torino az otthonom – Paul Pogba

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.11.01. 17:53
null
Paul Pogba a Juventus elleni Bajnokok Ligája-összecsapáson (Fotó:AFP)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Manchester United középpályása, Paul Pogba az RMC Sportsnak adott interjúban elmondta, hogy Torino mindig is az otthona marad, és tartja a kapcsolatot korábbi, juventusos csapattársaival.

Torino az otthonom, ahol megszereztem profi pályafutásom első gólját” – nyilatkozta Paul Pogba az interjú során, majd elmondta, hogy megtiszteltetés volt a Juventusban pályára lépni, ahol négyszer is olasz bajnok lett, és még mindig tartja a kapcsolatot a korábbi csapattársaival.

Juan Cuadrado, Paolo Dybala, Leonardo Bonucci... egy család vagyunk, szóval tartjuk a kapcsolatot – a Manchester United és a Juventus ráadásul egy kvartettben szerepel a Bajnokok Ligájában, így Pogba a pályán nézhetett farkasszemet velük (a két csapat első meccsén az olasz bajnok 1–0-ra győzött Angliában). – Beszéltünk is róla a nyáron, hogy milyen lenne, ha egy csoportba kerülnénk a BL-ben, őrületes.”

Pogba az interjúban arra is kitért, hogy milyen sokat tanult a „zebráknál” az idősebb futballistáktól.

Olyan játékosok mellett, mint Andrea Pirlo, Gigi Buffon, vagy Giorgio Chiellini, csak tanulni tudsz. Minden edzésen megpróbálod figyelni őket. Egy érett labdarúgó is rengeteget leshet el ezektől az emberektől.”

Paul Pogba 2012-ben ingyen igazolt a Manchester Unitedtől a Juventushoz, ahol négy évet töltött el, és 178 mérkőzésen lépett pályára, amelyeken 34 gólt és 43 gólpasszt jegyzett. A francia középpályást 2016-ban 105 millió euróért szerezte vissza az MU a torinóiaktól.

Legfrissebb hírek

Gary Lineker Sir Alex Ferguson felelősségéről beszélt a Manchester United gyengélkedése okán

Angol labdarúgás
3 perce

Ruben Amorim az FA-kupa-kiesés után: A cél a Premier League megnyerése!

Angol labdarúgás
Tegnap, 8:41

Tizenegyesekkel ejtette ki a Fulham az MU-t az FA-kupa nyolcaddöntőjében

Angol labdarúgás
2025.03.02. 20:24

PL: ikszelt a Forest és az Arsenal, míg a City a Spurst, az MU az Ipswichet győzte le

Angol labdarúgás
2025.02.26. 22:29

Több száz alkalmazottól válik meg a Manchester United – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.02.24. 16:48

Egy gól és más semmi – Vlahovics góljával győzött a Juventus a Cagliari otthonában

Olasz labdarúgás
2025.02.23. 22:40

Kétgólos hátrányból pontot mentett az MU az Everton ellen

Angol labdarúgás
2025.02.22. 15:38

A Fradit kiejtő Plzen a Laziót, az MU a Real Sociedadot kapta – sorsoltak az El-ben is

Európa-liga
2025.02.21. 13:23
Ezek is érdekelhetik