PL: Berbatov hattyúdala, visszatérhet az angol élvonalba – sajtóhír

Vágólapra másolva!
2016.11.03. 19:40
null
Berbatov ismét a Premier League-ben futballozhat (Fotó: Action Images, archív)
A Sky Sports információi szerint a Premier League-ben szereplő Swansea szerződtetné a Manchester United korábbi támadóját, Dimitar Berbatovot.

A 35 esztendős bolgár – aki egyike azon öt játékosnak, akik öt gólt szereztek egyetlen PL-meccsen – nyár óta szabadon igazolható, előző csapata, a görög PAOK nem hosszabbított szerződést a támadóval.

A Sky Sports úgy értesült, hogy Berbatov iránt a Swansea érdeklődik a Premier League-ből, ezt a csapat menedzsere, Bob Bradley is megerősítette.

„Találkoztam vele párszor, tudom, hogy vissza akar térni az angol bajnokságba. Mindenki ismeri őt a klubnál, az ő neve is felvetődött a megbeszéléseken. A kiszemeltjeink között van, de ez még jó néhány játékosról elmondható" – mondta Bradley.

Berbatov a Tottenham, a Manchester United és a Fulham színeiben összesen 229 mérkőzésen lépett pályára a Premier League-ben, ezeken a találkozókon 94 gólt szerzett.

Legfrissebb hírek

Romano szerint Kerkez nyáron távozik a Bournemouthtól

Angol labdarúgás
10 perce

Gary Lineker Sir Alex Ferguson felelősségéről beszélt a Manchester United gyengélkedése okán

Angol labdarúgás
3 órája

Tarol a Premier League, a Real Madrid és a Barcelona a top 10-ben sincs a tévés bevételek alapján

Spanyol labdarúgás
22 órája

Ruben Amorim az FA-kupa-kiesés után: A cél a Premier League megnyerése!

Angol labdarúgás
Tegnap, 8:41

Tizenegyesekkel ejtette ki a Fulham az MU-t az FA-kupa nyolcaddöntőjében

Angol labdarúgás
2025.03.02. 20:24

Továbbra is szenved a Leicester, ezúttal a West Hamtől kapott ki

Angol labdarúgás
2025.02.27. 22:53

Londoni csatárgondok: David Seaman szerint nyáron a helyére kerülhet a kirakós utolsó darabja az Arsenalnál

Angol labdarúgás
2025.02.27. 20:23

Tehetséges argentin támadó középpályás csatlakozott a Manchester Cityhez

Angol labdarúgás
2025.02.27. 16:23
Ezek is érdekelhetik