PL: „Lampard szinte naponta felhívja” – a Chelsea Nápolyból erősítene?

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2020.04.28. 20:11
null
Dries Mertens igen előkelő helyen áll a Chelsea kívánságlistáján (Fotó: AFP)
Frank Lampard, a Chelsea labdarúgócsapatának menedzsere nagyon szeretné együttesében tudni Dries Mertenst, a Napoli támadóját – ez derült ki a nemzetközi átigazolásokban közvetítői szerepkörben dolgozó Vincenzo Morabito szavaiból.

 

A 32 éves, 90-szeres belga válogatott futballista szerződése a jelenlegi idény végén lejár Nápolyban, és egyre nagyobb annak az esélye, hogy nem hosszabbít, hanem másik csapatban folytatja a pályafutását. Elképzelhető, hogy a Premier League-ben, a Chelsea-ben, melynek menedzsere, Frank Lampard nem titkoltan csatárt keres a piacon.

„Mertens eredendően azt mondta, hogy a Napolinál akar maradni, de aztán az ügynöke több csapatnak is beajánlotta, ami azt jelenti, hogy valami megváltozott a játékos és a klubja között – idézi a Radio Kiss Kiss Napoli nevű rádiócsatornának nyilatkozó Morabitót a Football Italia. – Mindezt azért tudom, mert januárban dolgoztam Olivier Giroud ügyén, amikor el akarta hagyni a Chelsea-t. Igencsak jövedelmező szerződést kínáltak fel Mertensnek.”

„A Chelsea most elővigyázatosságból meghosszabbíthatja Giroud szerződését, de továbbra is élénken érdeklődik Mertens iránt, akit Lampard szinte mindennap felhív telefonon. El tudom képzelni, hogy Mertens a Chelsea-be igazol” – tette hozzá Morabito.

A belga labdarúgót – aki a jelenlegi idényben minden sorozatot figyelembe véve 29 tétmérkőzésen 12 gólt szerzett – korábban az AS Romával, az Interrel, a Manchester Uniteddel, az Arsenallal és a Liverpoollal boronálta össze a nemzetközi sportsajtó.

Morabito beszélt Edinson Cavani jövőjéről is. A Paris Saint-Germain uruguayi támadójának a nyáron szintén kifut a megállapodása, de lehet, hogy mégis marad Párizsban.

„Beszéltem emberekkel az érdekeltségi köréből, és nekem úgy tűnik, hogy még egy évre aláír majd a PSG-nél. Az alternatíva az Atlético Madrid lehet számára.”

Legfrissebb hírek

Nem tudott a tabella élére ugrani a Napoli

Olasz labdarúgás
2025.03.01. 20:05

Kapitális hibája után kikapott a Comótól a Napoli

Olasz labdarúgás
2025.02.23. 16:58

Kiváló mérkőzésen játszott döntetlent a Lazio a Napolival; nehezen nyert otthon a Milan

Olasz labdarúgás
2025.02.15. 22:45

Világbajnokot szerződtetett Ricardo Moniz svájci csapata

Minden más foci
2025.02.12. 12:37

Tizenhat éves kazah játékost igazolt a Chelsea – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.02.10. 19:15

Lengyel válogatott labdarúgóval erősít Sallai Roland csapata

Minden más foci
2025.02.10. 18:19

Nem bírt a Napoli az Udinesével, hétfőn zárkózhat az Internazionale

Olasz labdarúgás
2025.02.09. 22:51

Ingyen lehet a Monzáé a korábbi csodagyerek

Olasz labdarúgás
2025.02.07. 18:22
Ezek is érdekelhetik