– A tavalyi atlétikai világbajnokság kapta az AIPS médiadíját a legjobb sajtókiszolgálásért, de azért voltak hiányosságok Dohában is. Melyek voltak a vébé tanulságai?
– A torna elején valóban akadtak foghíjak a lelátókon, de a végére az egyik legjobb légkör alakult ki, amit valaha tapasztaltam a világbajnokságok történetében. Nem mehet minden olyan gördülékenyen, mint ezen a budapesti AIPS-kongresszuson, nem lehet minden helyszínre és eseményre ráhúzni a mi megszokott és jól működő formuláinkat, főleg, ha a sportágat világszerte akarjuk népszerűsíteni. Nem függhet a politikától sem, a sportnak túl kell mutatnia ezen, bátornak, átütőnek kell lennie, el kell vinnünk új országokba, új közösségekhez, olyanokhoz, ahol megszólíthatjuk a fiatalokat. Az atlétika globális sportág, nem csak hat-hét országban űzik, szeretik.
– Egy évvel elhalasztották az idei fedett pályás világbajnokságot a koronavírus miatt. Nem volt más lehetőség?
– Miért nem sikerül évek óta megegyezni a súlyos doppingügybe keveredő és eltiltott oroszokkal?
– Pofonegyszerű: meg kell felelni a Nemzetközi Atlétikai Szövetség kritériumainak, amelyek nagyon világosak és egyértelműek. A legnagyobb gondot az orosz atléták dokumentumainak és tartózkodási helyének a meghamisítása jelenti, nekik is el kell fogadniuk, hogy csak ennek tisztázása esetén van mód a folytatásra. Ha végre megértjük egymást, és meg tudunk ebben egyezni, akkor van remény. Nem vagyunk olyanok, mint más sportági szövetségek, ebben az ügyben határozottnak kell maradnunk. Doppingügyben csak a zéró tolerancia az elfogadható.