Atlétika: Tyson Gay és Justin Gatlin is biztosan jutott tovább az ob-n

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2011.06.24. 12:04
Címkék
A világ második leggyorsabb sprinterének számító Tyson Gay és a négyéves eltiltása óta az első országos bajnokságán szereplő olimpiai és világbajnok Justin Gatlin is magabiztosan lépett tovább előfutamából férfi 100 méteren az Egyesült Államok atlétáinak világbajnoki válogatóval egybekötött versengésén.

A Eugene-ben zajló erőpróba csütörtöki első napján a továbbra is csípősérüléssel versenyző Gay – aki a 2008-as olimpia óta egyedüliként tudta legyőzni a világcsúcstartó jamaicai Usain Boltot – nagyon rossz rajt után is 10.01 mp-es eredménnyel, futammásodikként jutott be az elődöntőbe.

A 2004-es játékok 100-as bajnoka, Gatlin ismét bizonyította, hogy tavalyi visszatérése után ebben a szezonban már komolyan kell vele számolni: futamát a júliusi budapesti Gyulai István Memorialra is ellátogató Darvis Patton előtt nyerte meg 10.08 mp-cel.

Csütörtökön hét számban osztottak érmeket, s dőlt el, hogy kik képviselhetik az országot a tegui világbajnokságon. Szinte minden viadalon kiváló eredmény kellett az első helyhez, a mi szempontunkból mégis talán Pars Krisztián száma, a kalapácsvetés a legérdekesebb, melyben Kibwe Johnson 80.31 méterrel győzött, s ezzel megelőzte a magyart (80.14 m) a világranglistán.

A bajnokságról számonként az első három kerül a világbajnoki csapatba abban az esetben, ha megvan a vb-induláshoz szükséges A-szintje.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik