TOPLIGÁS CSAPATOKAT MÁR NEM KAPHATUNK – SORSOLÁS

Először is azt érdemes megnézni, minek volt köszönhető, hogy az előző négy kiírásban háromszor is eljutott magyar csapat valamelyik nemzetközi kupa csoportkörébe (a Debreceni VSC 2009-ben a BL-ben, 2010-ben az El-ben, a Videoton 2012-ben az El-ben).

Az első és egyik legfontosabb magyarázat a sorsolási szisztéma megváltozásában keresendő (legalábbis ami a BL-t illeti). 2009-től ugyanis a Bajnokok Ligája selejtezőjében bajnokcsapat már csak bajnokcsapattal kerülhet össze. Eszerint az aktuális magyar bajnok topligás gárdával (ide soroljuk az angol, a német, a spanyol és az olasz első osztályt is), illetve azon országok csapataival, amelyek automatikusan delegálnak csapatot a csoportkörbe (ebben a szezonban ide sorolandó Portugália, Oroszország, Hollandia, Ukrajna, Görögország, Törökország, Belgium, Dánia) biztosan nem találkozik a selejtezőben.

Vagyis egy seregnyi olyan gárda kiesett a lehetséges ellenfelek közül, amelyek (papíron) mindenképp erősebbek a magyar indulónál. Persze még így is maradtak jobb csapatok, de sokkal nagyobb az esély egy jó sorsolásra, és ha a magyar bajnok egy megnyert párharc után a BL-selejtező harmadik fordulójában el is bukik, még mindig eljuthat az El-csoportkörbe, ahogyan azt tette a Debrecen 2010-ben.

A DVSC 2009-ben a svéd Kalmart (idegenben szerzett több góllal), a korábban a lengyel bajnok Wislát búcsúztató észt Levadiát, majd a bolgár Levszki Szófiát verte ki, utóbbit kettős győzelemmel. 2010-ben a Loki ismét kiejtette a Levadiát, majd a svájci Basellel szemben ugyan alulmaradt, ám az El-ben a bolgár Liteksz Lovecs ellen sikerült a főtáblára jutás. 2012-ben a Videoton a pozsonyi Slovan, a belga Gent és a török Trabzonspor együttesén keresztül jutott el az El csoportköréig, utóbbi csapatot két 0–0-s mérkőzés után tizenegyesekkel búcsúztatta.

A fenti, legyőzött ellenfelek közül csak a Trabzonspor található az UEFA-koefficensek alapján összeálló legutóbbi ranglista legjobb száz csapata között (a törökök a 93. helyen állnak), és keretérték (77.7 millió euró – transfermarkt.de adatai alapján) szerint is a legerősebbnek számít. A Győri ETO ellenfele, az izraeli Maccabi Tel-Aviv a 176. helyet foglalta el, keretértéke 13.52 millió euró. Ezzel szemben az ETO a 277., de ha az előző szezonban nem tiltják el a klubot a nemzetközi kupától, akkor jóval előrébb is állhatna, játékoskeretének értékét 11 millió euróra becsülik. A keretértékben mutatkozó, nagyjából két és félmillió eurós különbség azt mutatja, hogy a Maccabi valamivel esélyesebb a Győrnél, de azért óriási differenciáról nem beszélhetünk a két csapat között.

Amennyiben az ETO továbbjut, a következő két körben – vagyis a főtáblára jutásért – a papíron lehető legnehezebb ellenfele a Videoton által tavaly Fehérváron az El csoportkörében legyőzött svájci bajnok FC Basel lehetne (a koefficienslista 35. helyezettje, keretérték 55.4 millió euró). Persze a skót Celtic (62. hely, 60.23 millió) vagy a román Steaua (64. hely, 42.35 millió) ellen sem lenne sokkal könnyebb a győriek dolga. Ugyanakkor még mindig több esélye lenne, mint amennyi volt a korábbi sorsolási rendszerben a ZTE-nek és a Debrecennek a Manchester United ellen… Ráadásul a folytatásban szerencsésebb – legalábbis a koefficiensek alapján szerencsésebbnek tűnő – esetben akár jöhet a lengyel bajnok Legia Warszawa (126. hely) vagy az osztrák aranyérmes Austria Wien (114.) is.

CSAK KEVÉS KAPOTT GÓLLAL VAN ESÉLY – JÁTÉKSTÍLUS

Az elmúlt négy év tapasztalatai azt mutatják, a főtáblára jutás kulcsa a kapott gólok minimalizálása.

A Debrecen 2009-ben hat meccsen csupán négy gólt kapott a BL-selejtezőben (ebből hármat a Kalmar elleni idegenbeli találkozón). Egy évvel később úgy jutott be az El csoportkörébe, hogy a két megnyert párharc négy meccsén ugyancsak négy gólt kapott (a Basel elleni, a BL-selejtezőben elveszített párharcot leszámítva). A Videoton védelme pedig 2012-ben mindössze egyszer kapitulált a hat meccsen. Ez a két csapatnál összesen 16 találkozón 9 kapott gólt jelent, ami 0.56-os átlagnak felel meg, ez kimondottan jónak mondható.

Ugyanakkor azt nem mondhatjuk, hogy a továbbjutásokat gólzáporos támadójátékkal érték el csapataink. A Debrecen valamivel gólerősebb volt, mint a Videoton (igaz, mint az a fentiekből kiderült, több gólt is kapott), 2009-ben a hatból öt meccset megnyertek a hajdúságiak, összesen kilenc gólt szereztek, 2010-ben pedig három győzelemmel, nyolc szerzett góllal jutottak be az El-csoportkörbe. 2012-ben a Videotonnak öt gól is elég volt. Ez összesen 1.375-ös átlag.

Ez is azt mutatja, amit a Videoton El-csoportkörben mutatott produkciója is alátámasztott: a magyar csapatok az európai hadszíntéren – főképp a papíron erősebb riválisok ellen – nem a nyílt támadófutball felvállalásával, hanem a nagyon zárt védekezésre, arra épülő kontrafutballra alapozva lehetnek eredményesek.

Jó hír, hogy a Győri ETO stílusa, illetve a keretet alkotó futballisták stílusa erre tökéletesen alkalmas. Megvannak ugyanis azok a sokat futó, válogatott szintű védekező középpályások (Djordje Kamber bosnyák, Pátkai Máté magyar, Patrick Mevoungou kameruni válogatott), akik már a pálya közepén képesek megakasztani az ellenfelek támadásait, és megvannak azok a támadók is, akik elfutásaikkal kontrából gyorsan felérnek az ellenfél kapuja elé, és gólerősek is. Varga Roland, Tarmo Kink, Nikola Trajkovics, Koltai Tamás és a Kispestről igazolt Leandro Martínez is ide sorolható.

A BL-CSOPORTKÖRÖS LOKI LEHET A PÉLDA – KERETEK, ERŐSÍTÉSEK

A fenti okfejtés pedig elvezet minket utolsó „menüpontunkhoz”, a keret összetételéhez, illetve a nyári erősítésekhez, amit ugyancsak a korábbi pozitív példákon keresztül vizsgálunk meg.

Debrecenben 2009-ben az első hullámban jött olyan játékos, aki bekerült a válogatottba (Laczkó Zsolt), olyan, aki abszolút alapemberré és magyar gólkirállyá vált a későbbiekben (Adamo Coulibaly), megbízható csapatember (Luís Ramos, Mirszad Mijadinoszki). Ahogy a DVSC haladt előre a selejtezőben, az épp szerződés nélkül álló vagy mellőzött magyar válogatott futballisták megérezték a „vérszagot” (és a BL közelségét), és tovább erősítették a Lokit: jött Bodnár László (aki a Levszki elleni bombájával kulcsszerepet játszott a főtáblára jutásban), Szélesi Zoltán és Feczesin Róbert. A tanulság? Ha egy csapat eljut legalább a rájátszáskörig, hirtelen vonzó lesz a még piacon lévő játékosok számára – főleg, hogy az idő is egyre fogy már ekkor a szerződés nélkülieknek avagy kegyvesztetteknek, hogy csapatot találjanak.

2010 nyarán a 2. selejtezőkört – ha döcögősen is – vette a Debrecen, hogy aztán a 3. körben oda-vissza kikapjon a Baseltől, amely esélyt sem adott a magyar bajnoknak. Az Európa-ligában aztán elment a csoportkörig a Loki, ez (egymást követő két szezonban csoportkör valamelyik európai kupában) más magyar csapatnak még nem sikerült.

A Lokitól még a téli átigazolási szezonban elment az abszolút kulcsember Rudolf Gergely, aztán ismét légiósnak állt Szélesi Zoltán, visszatért Bresciába Feczesin, és a veszteségek pótlása nem igazán sikerült. Kabát Péter nem tudott beilleszkedni, Mindaugas Malinauskas melléfogásnak bizonyult, a fiatalok (Balajti Ádám, Farkas II Balázs) sem tudtak nagyot nyújtani, igazából Dajan Simac épült be hosszú távon a Lokiba, illetve Kulcsár Tamás lett még rendszeresen játszó csapattag. Ha ez nem lett volna elég, a kulcsember Polekszics és Mészáros a szezon előtt eltiltást kapott az UEFA-tól...

A Videotonnál a most már a Maccabi Tel-Avivot irányító Paulo Sousa 2011 nyarán „bevágta a dinamitot”, és óriási változásokat hozott a csapatnál, így a fehérváriak bajnokcsapata alig-alig emlékeztetett a nyáron a Sturm Graz ellen kifutó együttesre. A későbbiekről nem is beszélve...

A 2010–2011-es utolsó fordulóban a Videoton a Bozsovics – Lázár P., Lipták, Vaskó, Hidvégi – Sándor Gy., Farkas B., Elek Á., Vasziljevics – Nagy D., André Alves tizeneggyel lépett pályára, a BL-selejtezőn már a Tujvel – Brachi, Lipták, Horváth G., Héctor Sánchez – Elek Á., Mitrovics – Nagy D., Sándor Gy., Gosztonyi – André Alves csapat kezdett.

Ez még közel sem jelentette az átalakulás végét, hiszen Sousa alighanem úgy látta a BL-selejtezőn, hogy a Videoton hátsó alakzat nem üti meg az európai mércét – igazságát mutatja, hogy a fehérváriak már a Brachi, Caneira, Vinícius, Stopira védőnégyessel jutottak fel egy szezonnal később az El-főtáblára, és még ott is versenyképesek voltak. Az említettek közül előbbi három játékost még 2011-ben szerződtette a fehérvári klub, ahogy a középpályára Filipe Oliveirát, Tóth Balázst és Nikola Mitrovicsot is (A Vidi 2011 őszi utolsó bajnokijára már a Bozsovics – Brachi, Vinícius, Caneira, F. Oliveira – Tóth B., Elek Á. – Gosztonyi, Mitrovics, Sándor Gy. – André Alves csapat futott ki). Míg a későbbi El-menetelésben szerepet játszó Kovács István, Renato Neto, Stopira hármast már 2012-ben (utóbbi kettőt tavaly nyáron) szerződtette a klub.

Sousa kezdeti személycseréiben benne volt a kockázat, hogy a BL-selejtezőn bukik a Videoton (ez megtörtént), viszont hosszú távon az átalakítás alighanem versenyképesebbé tette a csapatot. Abban a szezonban a Videotonnál jobban Európa egyetlen bajnokcsapata sem alakult át! Ugyanakkor később a fent már kiemelt Brachi, Caneira, Vinícius, Stopira négyes elengedhetetlen szerepet játszott az El-csoportkörbe jutásban. Vagyis Sousa húzásai többségében bejöttek, annak ellenére, hogy azért neki is voltak mellényúlásai (Jeff Silvával, Milan Periccsel vagy Evandro Brandaóval). Az előző idényhez hasonló szereplésnek pedig már júliusban elszállt az esélye, miután a rendkívül gyenge teljesítményt nyújtó Videoton tulajdonképpen megérdemelten maradt alul a Mladoszt Podgoricával szemben.

2012 nyarán a változatlanság hatalmában bíztak elsősorban a debreceniek, hiszen a 2011–2012-es szezonban nagyon összeállt, veretlen bajnokcsapat együtt maradt. Az érkezők közül a visszatérő Czvitkovics Péter és Ibrahima Sidibe sem volt annyira jó, mint előző időszakában, ráadásul a Loki – amely nemzetközi kupaterhelés nélkül, szinte állandó csapattal vitte végig az előző szezont – most az egyáltalán nem hiányzó sérüléshullámmal is szembesült. Kiderült: az előző idényben kitűnően teljesítő keret elég szűk, és nem is biztos, hogy nemzetközi szinten elég erős. Ezt sugallja az egy évvel későbbi vérátömlesztés is (hogy mást ne mondjunk, ezen a nyáron komplett védősor jött Debrecenbe).

A VÉDELMEN MÚLHAT AZ ETO KUPASZEREPLÉSE – MIJE VAN ÉS MIJE NINCS A GYŐRNEK?

Lássuk ezek után, mi a helyzet az ETO-nál. Mije nincs és mije van a Győrnek?

Pintér Attila csapatának legnagyobb erősségét a magyar szinten kimondottan gyors, gólerős ugyanakkor a játékot szervezni is tudó támadók, támadó középpályások jelentik. Varga Roland, Tarmo Kink, Nikola Trajkovics, Koltai Tamás mellé nyáron érkezett ebbe a sorba Leandro Martínez is, sőt Rok Kronaveter és a DVSC-Teva elleni, 3–0-ra megnyert Szuperkupa-meccsen két gólpasszt jegyző Nemanja Andrics is a kreatív támadó középpályások közé sorolható. Hálás, ugyanakkor nem könnyű edzői feladat megtalálni ebből a névsorból az aktuálisan legjobbnak tűnő három vagy négy játékost. Ráadásul kompromisszumokra is szükség van, mert egyszerre nem mindenki szerepelhet az eredeti posztján, ugyanis például Martínez, Kink és Andrics is alapvetően balszélső, sőt tavaly ősszel Varga Roland is inkább a bal oldalon játszott (így rendszeresen tudott befelé cselezni – aztán tüzelt is rendesen a magyar mezőny egyik legtöbb lövést elvállaló futballistája). Viszont ha valaki közülük átkerül jobbra (mostanában Varga Roland), akkor meg Koltai Tamásnak kell helyet találni.

A győriek felállása nagyban függ attól is, hogy van-e center a csapatban. Megkockáztatjuk ugyanis, hogy az ETO az első csapat az NB I történetében, amelyik kimondottan előretolt csatár nélkül nyert bajnokságot. Az előző szezonban gyakran Marek Strestík játszott középen, de ő is inkább támadó középpályás, és nem is annyira gólerős, mint a fent említettek (ráadásul a bajnokságban októberig el is tiltották – a BL-ben viszont játszhat). Talán ezért is akart mindenképp csatárt igazolni a Győr a nyári szünetben, de ez idáig nem jött össze. Ennek ellenére megítélésünk szerint nem ezen fog múlni az ETO nemzetközi szereplése. Azért nem, mert mint azt a fenti példák is mutatják, kevés szerzett góllal is lehet sikert aratni az európai kupafronton, másrészről a támadó középpályások közül bárki képes a kapuba találni – ezt láthattuk az előző szezonban, illetve a DVSC elleni Szuperkupa-találkozón is.

Ami még „hiányposzt” Győrben, az egy Kanta József vagy Kovács István típusú irányító középpályás. Ugyanakkor a jelenlegi játékrendszerben (4–3–3, 4–2–3–1, vagy akár 4–2–4 kimondott csatár nélkül, négy támadó középpályással) erre sincs igazán nagy szükség. Azért, mert a védekező középpályások közül Djordje Kamber és Pátkai Máté is tud irányító erényeket csillogtatni, vagyis mélységi indításokkal helyzetbe tudja hozni az elöl helyezkedőket – ráadásul a gólszerzéssel sem állnak hadilábon. Védekező középpályás a kameruni új szerzemény, Patrick Mevoungou is. Ő hosszú távon nagy futómennyiségével lehet az ETO hasznára, illetve fontos szerepe lehet az ellenfél játékának elrontásában, vagyis a középpályás szűrésben elengedhetetlen „rombolásban”.

És akkor végezetül lássuk a kritikus pontot. Úgy érezzük ugyanis, hogy a védelem hatékonyságán áll vagy bukik az ETO nemzetközi szereplése. Ha Pintér Attila legénysége képes megismételni a Videoton tavalyi, hat meccsen egy kapott gólos mutatóját, akkor a BL-, vagy legalább az El-csoportkörbe mindenképp eljuthat. De vajon képes-e erre?

Nem biztos. Legalábbis ha abból indulunk ki, hogy a bajnokságban a Kecskeméttől öt, a Pakstól négy gólt szedett be a csapat tavasszal, és az NB I-ben a Videoton mellett az MTK és a Haladás is kevesebb gólt kapott a győrieknél. Ebbe a csapatrészbe érkezett játékos: a szélen és középen is bevethető, az NB I-ben az egyik legjobb jobbhátvédnek számító Rafe Wolfe, aki mindenképp erősítést jelent, de az összképen csak keveset változtat.

A Videoton tavaly arra mutatott rá, hogy az átlagos magyar iramnál sokkal több futásra képes, nemzetközi rutinnal is rendelkező védőkkel van esély a csoportkörbe jutásra. Nem véletlen, hogy a fehérváriak hátsó alakzata alapesetben négy külföldire épült. A Győrben viszont például az előző szezonban általában kezdő két középső védő, Lipták Zoltán és Takács Ákos összesen csak 17 alkalommal játszott a nemzeti csapatban (előbbi 12-szer, utóbbi ötször), míg nemzetközi kupa selejtezőjében nyolcszor léptek pályára (Takács kétszer, Lipták hatszor), és a többi védő sem rendelkezik sokkal nagyobb nemzetközi rutinnal.

Ugyanakkor ne felejtsük el, hogy 2010-ben is hasonló volt a helyzet, amikor a Montpellier-t idegenben legyőzte és tizenegyesekkel búcsúztatta a Győr az El-selejtezőjében. Ráadásul a nemzetközi rutin terén a Maccabi sem áll sokkal jobban. A keretben összesen hét felnőtt válogatott játékos szerepel, míg az ETO-ban – Patrick Mevoungout is beszámolva – tizennégy (más kérdés, hogy a győriek többsége csak néhány alkalommal szerepelt hazája nemzeti csapatában). Az izraelieknél viszont három olyan játékos is van – Avi Strool, Eran Zahavi és Rade Prica – aki már szerepelt a BL csoportkörében, hárman együtt összesen 18 meccsen játszottak, Zahavi ezeken három, Prica egy gólt is szerzett. A jelenlegi ETO-keretből még senki sem szerepelt a BL főtábláján.

Mindezek megerősítik azt a fent már hangoztatott véleményünket, hogy a Maccabi egy kicsivel esélyesebb (Paulo Sousa szerint ez pont fordítva van), de azért közel sem tűnik verhetetlen alakulatnak…