Bajnokok Ligája: Leonardo az Inter által kihagyott lehetőségeket sajnálja

Vágólapra másolva!
2011.02.23. 23:38
Leonardo, az Internazionale labdarúgócsapatának brazil vezetőedzője hisz abban, hogy a milánóiak be tudják hozni a hazai pályán összeszedett egygólos hátrányt (0–1) a Bayern München elleni Bajnokok Ligája-nyolcaddöntőben.

„Kár az eredményért, lehangoló a 90. percben gólt kapni. Az első húsz percben nehezen lendültünk játékba, túlzottan hátra szorultunk, aztán viszont sikerült feljebb tolnunk a védekezést egy nagyon erős csapat ellen. Sok helyzetet tudtunk kialakítani, de sajnos képtelenek voltunk kihasználni őket. Bátran és eltökélten kell fellépnünk Münchenben, hiszek abban, hogy 1–0-ra vagy 2–0-ra meg tudjuk nyerni a visszavágót" – mondta a címvédő Inter trénere. Leonardo a sérülés miatt cserét kért Andrea Ranocchia állapotáról is szót ejtett – bár konkrétumokat nem tudott mondani.

„Hogy mi van Ranocchiával? Várnunk kell még a vizsgálattal, reménykedek benne, hogy nem nagy a baj" – fogalmazott.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik