Gól és jó játék nélküli iksz Kazanyban

Vágólapra másolva!
2009.11.24. 20:27
Címkék
Gól nélküli döntetlennel zárult a Rubin Kazany és a Dinamo Kijev mérkőzése a tatárföldi télben a Bajnokok Ligája F-csoportjának ötödik fordulójában. A nem túl színvonalas találkozó után eldőlt, hogy a Barcelona akkor sem esik ki (legalábbis ma) a BL-ből, ha ezúttal kikap az Intertől.
Domínguez (labdával) szép mozdulata jelentette a legnagyobb izgalmat a meccsen (Fotó: Reuters)
Domínguez (labdával) szép mozdulata jelentette a legnagyobb izgalmat a meccsen (Fotó: Reuters)

A hétvégén (a 2008-as idény után) a második orosz bajnoki címét is bebiztosító Rubin Kazany a Dinamo Kijevet fogadta a Bajnokok Ligája F-csoportjának ötödik fordulójában. A tatárföldi együttes rutinos védője, Roman Saronov a meccs előtt elmondta, jelentős tehertől szabadultak meg, miután szombaton megnyerték a Premjer-ligát.

Ehhez képest az első helyzet az ukrán együttes előtt adódott: Andrij Sevcsenko lőtt keresztbe a tizenhatos jobb oldaláról, majd a középen érkező Andrij Jarmolenko durrantott közelről a hazaiak kapuja fölé.

A szakadó hóesésben, a nem túl kedvező talajú pályán egyik csapat sem tudott igazán nagy helyzetet kialakítani. A 32. percben Alejandro Domínguez lövését védte Olekszandr Sovkovszkij, majd két perccel később ismét az argentin támadó próbálkozott, de lövése a kapu mellé ment.

A 44. percben ismét Domínguez veszélyeztetett: jobb oldali beadás után gyönyörűen, akrobatikus mozdulattal lőtt kapura, ám Sovkovszkij a helyén volt és szépen védett.

A második félidő az elsőhöz hasonlóan Dinamo-helyzettel kezdődött: Jarmolenkót ugratták ki, és Szergej Rizsikov épphogy el tudta ütni előle a labdát, az azonban Sevcsenko elé került, akinek viszont a lövése nagyon rosszul sikerült.

A szünet után a Dinamo támadott többet, de a vendégek helyzeteit többször is a Rubin védőinek hibája előzte meg. Jarmolenko és Sevcsenko több alkalommal is veszélyeztetett, ám gólt nem sikerült szerezniük a nem túl színvonalas találkozón.

A találkozó hajrájában még akadt néhány lehetőség mindkét oldalon, de a meccs egészét tekintve Domínguez akrobatikus mozdulattal leadott, szünet előtti lövése jelentette a legnagyobb izgalmat.

 BAJNOKOK LIGÁJA
F-CSOPORT, 5. FORDULÓ
Rubin Kazany (orosz)–Dinamo Kijev (ukrán) 0–0
AZ ÁLLÁS
1. Internazionale 4 1 3 0 5–4 +1  6
2. Rubin Kazany 5 1 3 1 4–5 –1  6
3. Barcelona 4 1 2 1 3–2 +1  5
4. Dinamo Kijev 5 1 2 2 6–7 –1  5

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik