Loki, ETO, Fradi, DVTK, ilyen Európa vár rátok!

Vágólapra másolva!
2014.06.02. 14:23
null
A Szívtiprók újabb európai turnéra készülhetnek a Lokival (Fotó: Szabó Miklós)
Nagyjából egy év van még a Bajnokok Ligája berlini, valamint az Európa-liga varsói döntőjéig, azonban az odáig vezető hosszú és kacskaringós útvonal, továbbá a résztvevők névsora már ismert. Tekintsük át, mely 239 európai labdarúgóklub vág neki a 2014–2015-ös távnak, és milyen akadályok várnak rájuk – különös tekintettel a korán kezdő magyar csapatokra. Résztvevők, fordulók, sorsolások, dátumok.

 

KEZDJÜK A LÉNYEGGEL: MI VÁR A MAGYAR CSAPATOKRA?

BAJNOKOK LIGÁJA. Az alább kibontásra kerülő előírásoknak és sémáknak megfelelően a magyar bajnok DVSC-Teva a második fordulóban kapcsolódik be a selejtezőbe, és a június 23-i sorsoláskor kiemelt lesz. A lehetséges ellenfelek: Dinamo Tbiliszi (grúz), Malmö (svéd), KR Reykjavík (izlandi), Dudelange (luxemburgi), Strömsgodset (norvég), The New Saints (walesi), St. Patrick’s Athletics (ír), Skënderbeu (albán), Rabotnicski Szkopje (macedón), Valletta FC (máltai), Zrinjski Mostar (bosnyák), Cliftonville (északír), Zalgiris Vilnius (litván), Szutjeszka (montenegrói), illetve a selejtező első köréből továbbjutó három csapat.

Továbbjutása esetén a Loki már nem élvezi a kiemeltek kiváltságát (visszavágó hazai pályán, könnyebb ellenfél), és a papírforma érvényesülése esetén jobb teljesítménymutatójú klubot kap riválisnak.

AZ EURÓPA-LIGA három magyar indulója közül a Ferencváros és a kupagyőztes, ám európai licenc nélküli Újpestet – legalábbis a jelen állás szerint – helyettesítő Diósgyőr már a selejtező első körében pályára lép: a klubkoefficienseket figyelembe véve a Fradi kiemelt lesz, a DVTK – éppen kicsúszva az előbbi körből – nem.

A két csapat lehetséges ellenfeleinek sorát az Európa-liga résztvevőit tartalmazó táblázatunkban, az 1. forduló résztvevői között böngészhetik végig (értelemszerűen a Fradi lehetséges ellenfeleit a nem kiemeltek, a DVTK ellenfeleit a kiemeltek között – a két magyar csapat egymást nem kaphatja).

Fontos megjegyezni, hogy a klubok nagy száma miatt a selejtezőkörök sorsolásakor nemcsak kiemeltekre és nem kiemeltekre osztják a mezőnyt, hanem – fő szabályként földrajzi alapon – kisebb egységekbe csoportosítják őket, és azokon belül készítik el a párosítást.

A Győri ETO a selejtező második körében kapcsolódik be a selejtezőbe (azért akkor, mert bajnoki második helyezettként ő örökölte meg a végül nem induló kupagyőztes előkelőbb besorolását), ám nem lesz kiemelt.

RÖVIDEN

AMI ÚJDONSÁG
• Ebben a szezonban veszik figyelembe először az UEFA pénzügyi fair play előírásait: az a csapat, amelyiknek gazdálkodását az UEFA nem találja rendben lévőnek, nem indulhat. Alább áttekintjük a renitensek nem túl hosszú névsorát.

• Ez lesz az első olyan szezon, amelyikben az Európa-liga győztese jogot szerez arra, hogy induljon a Bajnokok Ligája következő kiírásában. Ha a leendő BL-győztes nem szorul rá, hogy igénybe vegye a neki fenntartott helyet a főtáblán, akkor az El-győztes egyből oda kerül – ellenkező esetben a playoffkörben kapcsolódik be a 2015–2016-os BL-be.

Gibraltár, a tavaly felvett új UEFA-tagállam ebben a szezonban mutatkozik be az európai kupaporondon. Csapatai: Lincoln Red Imps (BL), College Europa (El).

ÉS AMI HAGYOMÁNY
• Az első számú európai klubkupa (ma Bajnokok Ligája, korábban Bajnokcsapatok Európa-kupája) a 60. szezonjára készül, míg az Európa-ligában (korábban UEFA-kupa) a 44. kiírás következik.

• A Bajnokok Ligájában az UEFA 53 tagállamának 77 csapata próbál szerencsét, az Európa-ligában 54 tagállam 162 csapata áll rajthoz – majd menet közben csatlakozik 33 a BL-ből. (Liechtensteinnek nincs saját bajnoksága, így csak az El-ben érdekelt).

• Az UEFA sportszerűségi versenyében a legutóbbi szezonban is érvényesült a szokásos északi dominancia, így ismét Norvégia (Tromsö), Svédország (Brommapojkarna) és Finnország (MyPa) indíthat plusz egy csapatot az Európa-ligában.

• Az idén is lesznek vérbeli kicsik az Európa-liga versenyében: a norvég Tromsö és az osztrák St. Pölten országa másodosztályából, a Santos Tartu az észt harmadik vonalból érkezik!

ORSZÁGKVÓTA, BEKAPCSOLÓDÁS, KIEMELÉS

ORSZÁGRANGSOR. Azt, hogy melyik ország hány csapatot nevezhet be a sorozatokra, illetve azoknak mikor kell bekapcsolódniuk a küzdelmekbe, továbbra is az országok UEFA-koefficiense határozza meg. A 2014–2015-ös európai kupakiírás kvótáit a 2013 nyarán érvényes – és a megelőző öt kupaszezon (a 2008–2009-estől a 2012–13-asig bezárólag) eredményei alapján felállított – sorrend alapján osztották ki.

A csúcsot a 4 BL-résztvevős kvóta jelenti: tavalyhoz hasonlóan Spanyolország, Anglia és Németország élvezi ezt a pozíciót, igaz, a lista élén változás történt, már nem az angolok, hanem a spanyolok vezetnek. Magyarország a 29. helyet foglalta el 2013 nyarán, ami egy BL-helyet és három El-kvótát ér (érdekesség, hogy a tavalyi tragikus európai szereplés ellenére 2014 nyarán már 28. a magyar szövetség – igaz, ez semmit sem befolyásol).

KLUBRANGSOR. Nemcsak az országok klubjainak összesített teljesítményét, hanem az egyes klubok teljesítményét is méri az UEFA. Ez utóbbi, a klubkoefficiens határozza meg azt, hogy az adott klubot kiemelik-e a sorsolásokon vagy nem. Egy klub koefficiensébe húsz százalékban beleszámítják az országa koefficiensét is, kivédendő, hogy az európai porondtól hosszabb ideje távol lévő klubok „lenullázva” várják a sorsolást (lásd DVTK).

Fontos szabályelem, hogy adott kupaszezonnál az előző évi országrangsort (az idén a 2013-ast) és az éppen aktuális klubrangsort (az idén a 2014-est) veszik figyelembe.

A KIÍRÁS RENDSZERE NEM VÁLTOZOTT

A BL-ben és az El-ben továbbra is három szakaszra tagolódik a szezon: a négyfordulós selejtezővel (ennek utolsó körét hivatalosan playoffnak nevezik) kezdődik, a főtábla csoportkörös vetélkedőjével (a BL-ben 32, az El-ben 48 csapat részvételével) folytatódik, és az egyenes kieséses szakasszal (a BL-ben a legjobb 16, az El-ben a legjobb 32 lesz érdekelt) fejeződik be.

Továbbra is létezik a három egyirányú híd a két sorozat között. Nyáron a BL harmadik selejtezőkörének 15 vesztese szerencsét próbálhat az El playoffjában, majd a BL playoffjának tíz vesztese felkerül az El főtáblájára, míg decemberben a BL csoportkörének nyolc harmadik helyezettje átkerül az El 32-es táblájára. Az illetékesek vertek egy új hidat az ellenkező irányba: az Európa-liga győztese ott lesz a BL 2015–2016-os kiírásában.

A BAJNOKOK LIGÁJA RÉSZTVEVŐI

Az alábbi táblázatban a Bajnokok Ligája 2014–2015-ös idényének résztvevő csapatait tüntettük fel, mindegyiket ott, ahol bekapcsolódik a küzdelmekbe. Csupán egy csapat nem nevezhet azok közül, amelyek a pályán kivívták a szereplés lehetőségét: a török bajnok Fenerbahce, amely a 2011-es törökországi korrupciós botránybeli érdekeltsége miatt nem kapott európai licencet. A főtáblán a bajnoki ezüstérmes Galatasaray foglalta el a helyét, míg a selejtező nem bajnoki ágán a bronzérmes Besiktas jutott kvótához.

(Fontos megjegyezni, hogy az alábbi felsorolás – amely a versenykiírások és az eddig ismert licencelbírálások alapján készült – akkor tekinthető majd százszázalékosan véglegesnek, ha az európai licencek elbírálása ügyében illetékes UEFA hivatalos közleményben rögzíti.)

BAJNOKOK LIGÁJA 2014–2015 – CSAPATOK, BEKAPCSOLÓDÁSI PONTOK
A CSOPORTKÖR RÉSZTVEVŐI
Real Madrid (spanyol) Schalke 04 (német) CSZKA Moszkva (orosz) playoffgyőztes
Atlético Madrid (spanyol) Juventus (olasz) Ajax (holland) playoffgyőztes
Barcelona (spanyol) AS Roma (olasz) Galatasaray (török) playoffgyőztes
Manchester City (angol) Benfica (portugál) Anderlecht (belga) playoffgyőztes
Liverpool (angol) Sporting CP (portugál) Olympiakosz (görög) playoffgyőztes
Chelsea (angol) Paris Saint-Germain (francia) FC Basel (svájci) playoffgyőztes
Bayern München (német) Monaco (francia) playoffgyőztes playoffgyőztes
Borussia Dortmund (német) Sahtar Doneck (ukrán) playoffgyőztes playoffgyőztes
SELEJTEZŐ
4. FORDULÓ (PLAYOFF)
Bajnoki ág Nem bajnoki ág
3. sel. győztes 3. sel. győztes Athletic Bilbao (spanyol) 3. sel. győztes
3. sel. győztes 3. sel. győztes Arsenal (angol) 3. sel. győztes
3. sel. győztes 3. sel. győztes Bayer Leverkusen (német) 3. sel. győztes
3. sel. győztes 3. sel. győztes Porto (portugál) 3. sel. győztes
3. sel. győztes 3. sel. győztes Napoli (olasz) 3. sel. győztes
3. FORDULÓ
Bajnoki ág Nem bajnoki ág
APOEL (ciprusi) 2. sel. győztese Zenit (orosz) Dnipro (ukrán)
AaB (dán) 2. sel. győztese Lille (francia) Panathinaikosz (görög)
Salzburg (osztrák) 2. sel. győztese FC Köbenhavn (dán) Feyenoord (holland)
2. sel. győztese 2. sel. győztese Standard (belga) Grasshoppers (svájci)
2. sel. győztese 2. sel. győztese Besiktas (török) AEL Limassol (ciprusi)
2. sel. győztese 2. sel. győztese
2. sel. győztese 2. sel. győztese
2. sel. győztese 2. sel. győztese
2. sel. győztese 2. sel. győztese
2. sel. győztese 2. sel. győztese
2. FORDULÓ
Bajnoki ág
Steaua (román) Legia (lengyel) Dinamo Tbiliszi (grúz) Valletta FC (máltai)
Celtic (skót) DVSC-TEVA (magyar) Malmö (svéd) Zrinjski (bosnyák)
BATE (fehérorosz) Crvena zvezda (szerb) KR (izlandi) Cliftonville (északír)
Sparta Praha (cseh) Slovan (szlovák) F91 Dudelange (luxemburgi) Zalgiris Vilnius (litván)
Dinamo Zagreb (horvát) Aktobe (kazah) Strömsgodset (norvég) Szutjeszka (montenegrói)
Ludogorec (bolgár) Ventspils (lett) The New Saints (walesi) 1. sel. győztese
Maccabi Tel-Aviv (izraeli) Qarabag (azeri) St. Patrick's (ír) 1. sel. győztese
Sheriff (moldovai) HJK (finn) Skënderbeu (albán) 1. sel. győztese
Maribor (szlovén) Rabotnicski (macedón)
1. FORDULÓ
Bajnoki ág
Levadia Tallinn (észt) FC Santa Coloma (andorrai) Bananc (örmény) Lincoln Red Imps (gibraltári)
HB Tórshavn (feröeri) La Fiorita (San Marinó-i)

 

AZ EURÓPA-LIGA RÉSZTVEVŐI

Nem a Magyar Kupa-győztes Újpest az egyetlen, amely – a jelenlegi állás szerint – európai licenc híján nem indulhat a sorozat idei kiírásában. Nem indulhat a Parma (olasz), a Dinamo Bucuresti (román), az FK Rosztov (orosz), a Metalurh Doneck (ukrán) és a Skonto (lett) sem.

A szerencsés beugró DVTK-hoz hasonlóan jutott kvótához a Torino (olasz), a CFR Cluj (román), a Szpartak Moszkva (orosz), a Zorja (ukrán) és a Daugava Riga (lett), míg a török Sivasspor a Fenerbahce BL-beli kizárása – és a török klubok hazai rangsorbeli előrelépkedése – következtében jutott európai belépőhöz.

Érdekesség, hogy Romániában a beugrásra kész Vasluinak sincs licence, így kerülhetett a Dinamo El-kvótája a kolozsvári CFR-hez.

EURÓPA-LIGA 2014–2015 – CSAPATOK, BEKAPCSOLÓDÁSI PONTOK
A CSOPORTKÖR RÉSZTVEVŐI
Automatikusan főtáblás (7 csapat)
Sevilla (spanyol) Dinamo Kijev (ukrán) Fiorentina (olasz) Wolfsburg (német)
Everton (angol) Estoril (portugál) Guingamp (francia)
Az El playoffkörének továbbjutói (31 csapat)
El-po győztese El-po győztese El-po győztese El-po győztese
El-po győztese El-po győztese El-po győztese El-po győztese
El-po győztese El-po győztese El-po győztese El-po győztese
El-po győztese El-po győztese El-po győztese El-po győztese
El-po győztese El-po győztese El-po győztese El-po győztese
El-po győztese El-po győztese El-po győztese El-po győztese
El-po győztese El-po győztese El-po győztese El-po győztese
El-po győztese El-po győztese El-po győztese
A BL playoffkörének vesztesei (10 csapat)
BL-po vesztese BL-po vesztese BL-po vesztese BL-po vesztese
BL-po vesztese BL-po vesztese BL-po vesztese BL-po vesztese
BL-po vesztese BL-po vesztese
SELEJTEZŐ, 4. FORDULÓ (PLAYOFF)
Itt kapcsolódik be (18 csapat)
Internazionale (olasz) Tottenham (angol) Villarreal (spanyol) Twente (holland)
Metaliszt Harkiv (ukrán) PAOK (görög) Trabzonspor (török) Mönchengladbach (német)
Lokomotiv Moszkva (orosz) Rapid Wien (osztrák) Zürich (svájci) Nacional (portugál)
Saint-Étienne (francia) Dinamo Moszkva (orosz) PEC Zwolle (holland) Lokeren (belga)
Apollon Limassol (ciprusi) Midtjylland (dán)
Az El 3. selejtezőkörének továbbjutói (29 csapat)
El-3. sel. győztese El-3. sel. győztese El-3. sel. győztese El-3. sel. győztese
El-3. sel. győztese El-3. sel. győztese El-3. sel. győztese El-3. sel. győztese
El-3. sel. győztese El-3. sel. győztese El-3. sel. győztese El-3. sel. győztese
El-3. sel. győztese El-3. sel. győztese El-3. sel. győztese El-3. sel. győztese
El-3. sel. győztese El-3. sel. győztese El-3. sel. győztese El-3. sel. győztese
El-3. sel. győztese El-3. sel. győztese El-3. sel. győztese El-3. sel. győztese
El-3. sel. győztese El-3. sel. győztese El-3. sel. győztese El-3. sel. győztese
El-3. sel. győztese
A BL 3. selejtezőkörének vesztesei (15 csapat)
BL-3. sel. vesztese BL-3. sel. vesztese BL-3. sel. vesztese BL-3. sel. vesztese
BL-3. sel. vesztese BL-3. sel. vesztese BL-3. sel. vesztese BL-3. sel. vesztese
BL-3. sel. vesztese BL-3. sel. vesztese BL-3. sel. vesztese BL-3. sel. vesztese
BL-3. sel. vesztese BL-3. sel. vesztese BL-3. sel. vesztese
SELEJTEZŐ, 3. FORDULÓ
Itt kapcsolódik be (18 csapat)
Lyon (francia) PSV (holland) Viktoria Plzen (cseh) FC Bruges (belga)
Real Sociedad (spanyol) Young Boys (svájci) Mainz (német) Hull City (angol)
Csornomorec (ukrán) Torino (olasz) Rio Ave (portugál) Atromitosz (görög)
FK Krasznodar (orosz) Sivasspor (török) Bröndby (dán) Ironi Kirjat Smona (izraeli)
Astra Giurgiu (román) Ermisz Aradippu (ciprusi)
Az El 2. selejtezőkörének továbbjutói (40 csapat)
El-2. sel. győztese El-2. sel. győztese El-2. sel. győztese El-2. sel. győztese
El-2. sel. győztese El-2. sel. győztese El-2. sel. győztese El-2. sel. győztese
El-2. sel. győztese El-2. sel. győztese El-2. sel. győztese El-2. sel. győztese
El-2. sel. győztese El-2. sel. győztese El-2. sel. győztese El-2. sel. győztese
El-2. sel. győztese El-2. sel. győztese El-2. sel. győztese El-2. sel. győztese
El-2. sel. győztese El-2. sel. győztese El-2. sel. győztese El-2. sel. győztese
El-2. sel. győztese El-2. sel. győztese El-2. sel. győztese El-2. sel. győztese
El-2. sel. győztese El-2. sel. győztese El-2. sel. győztese El-2. sel. győztese
El-2. sel. győztese El-2. sel. győztese El-2. sel. győztese El-2. sel. győztese
El-2. sel. győztese El-2. sel. győztese El-2. sel. győztese El-2. sel. győztese
SELEJTEZŐ, 2. FORDULÓ
Itt kapcsolódik be (41 csapat)
Zorja (ukrán) Szpartak Moszkva (orosz) Groningen (holland) Eskisehirspor (török)
Zulte Waregem (belga) Aszterasz Tripolisz (görög) Luzern (svájci) Omonia (ciprusi)
Esbjerg (dán) Grödig (osztrák) St. Pölten (osztrák) Mladá Boleslav (cseh)
Liberec (cseh) Petrolul Ploiesti (román) CFR Cluj (román) Hapoel Beer Seva (izraeli)
Hapoel Tel-Aviv (izraeli) Sahtyor Szoligorszk (fehérorosz) Dinamo Minszk (fehérorosz) Nyeman (fehérorosz)
Zawisza Bydgoszcz (lengyel) Lech Poznan (lengyel) Ruch Chorzów (lengyel) Rijeka (horvát)
Hajduk Split (horvát) Elfsborg (svéd) AIK (svéd) St. Johnstone (skót)
Motherwell (skót) Vojvodina (szerb) Partizan (szerb) Kosice (szlovák)
Trencín (szlovák) Molde (norvég) CSZKA Szófia (bolgár) GYŐRI ETO (magyar)
Gorica (szlovén) Zesztafoni (grúz) Neftchi (azeri) RoPS (finn)
FK Sarajevo (bosnyák)
Az El 1. selejtezőkörének továbbjutói (39 csapat)
El-1. sel. győztese El-1. sel. győztese El-1. sel. győztese El-1. sel. győztese
El-1. sel. győztese El-1. sel. győztese El-1. sel. győztese El-1. sel. győztese
El-1. sel. győztese El-1. sel. győztese El-1. sel. győztese El-1. sel. győztese
El-1. sel. győztese El-1. sel. győztese El-1. sel. győztese El-1. sel. győztese
El-1. sel. győztese El-1. sel. győztese El-1. sel. győztese El-1. sel. győztese
El-1. sel. győztese El-1. sel. győztese El-1. sel. győztese El-1. sel. győztese
El-1. sel. győztese El-1. sel. győztese El-1. sel. győztese El-1. sel. győztese
El-1. sel. győztese El-1. sel. győztese El-1. sel. győztese El-1. sel. győztese
El-1. sel. győztese El-1. sel. győztese El-1. sel. győztese El-1. sel. győztese
El-1. sel. győztese El-1. sel. győztese El-1. sel. győztese
SELEJTEZŐ, 1. FORDULÓ (78 csapat)
Kiemelt csapatok
Rosenborg (norvég) Tromsö (norvég) Liteksz (bolgár) Ekranas (litván)
FH (izlandi) IFK Göteborg (svéd) Zeljeznicar (bosnyák) Sahtyor Karagandi (kazah)
Spartak Trnava (szlovvák) Differdange (luxemburgi) RNK Split (horvát) Linfield (északír)
Inter Baki (azeri) Pjunyik (örmény) Aberdeen (skót) Siroki Brijeg (bosnyák)
Botev Plovdiv (bolgár) Honka (finn) Sligo Rovers (ír) Birkirkara (máltai)
Buducsnoszt Podgorica (montenegrói) FC Vaduz (liechtensteini) Jagodina (szerb) NK Koper (szlovén)
Bangor City (walesi) Brommapojkarna (svéd) Zimbru (moldovai) MyPa-47 (finn)
Haugesund (norvég) FERENCVÁROS (magyar) Kalju Nomme (észt) Daugava Daugavpils (lett)
Jeunesse Esch (luxemburgi) Rudar (szlovén) FK Kukësi (albán) Metalurg Szkopje (macedón)
Csihura Szacshere (grúz) Flamurtari (albán) FC Tiraspol (moldovai)
Nem kiemelt csapatok
DIÓSGYŐRI VTK (magyar) Fola Esch (luxemburgi) Crusaders (északír) Sant Julia (andorrai)
Gabala (azeri) Veris Chisinau (moldovai) Sirak (örmény) Mika Astarak (örmény)
Szioni Bolniszi (grúz) Hibernians FC (máltai) Sliema Wanderers (máltai) Cselik (montenegrói)
FK Asztana (kazah) Fram Reykjavík (izlandi) FK Jelgava (lett) Víkingur (feröeri)
Kajrat Almati (kazah) KF Laci (albán) FK Turnovo (macedón) Derry City (ír)
Dundalk (ír) VPS (finn) Stjarnan (izlandi) Banga Gargzdai (litván)
Daugava Riga (lett) Lovcsen (montenegrói) B36 Tórshavn (feröeri) UE Santa Coloma (andorrai)
Kalev Sillamäe (észt) Atlantas Klaipeda (litván) IF Fuglafjördur (feröeri) Airbus UK (walesi)
Glenavon (északír) Libertas (San Marinó-i) Aberystwyth Town (walesi) Santos Tartu (észt)
Folgore (San Marinó-i) College Europa (gibraltári) Shkendija (macedón)

SORSOLÁSI SAJÁTOSSÁGOK, MENETREND

A selejtező négy fordulójában, a csoportkörben, valamint az egyenes kieséses szakasz első fordulójában (BL: nyolcaddöntő; El: 32-es tábla) azonos nemzetbeli csapatok, valamint őszi csoportellenfelek nem kerülhetnek egy párba.

Az említett fázisokban érvényben van a kiemelés rendszere is (selejtező és csoportkör: klubkoefficiens alapján; első kieséses forduló: főszabályként csoportelsőség alapján), a továbbiakban azonban nincsenek megkötések – a BL-ben a legjobb nyolctól, az El-ben a legjobb 16-tól bármely csapat bármelyik másik versenyben lévőt kaphatja ellenfélnek.

Két mondat a csoportok sorsolásáról: a csapatokat a 2014-es klubkoefficiensük alapján négy kalapba helyezik el, és mindegyikből egyet húznak minden csoportba. A két címvédő (BL: Real Madrid; El: Sevilla) automatikusan a legerősebb kalapba kerül.

BAJNOKOK LIGÁJA 2014–2015 – A MENETREND
SELEJTEZŐ
FÁZIS SORSOLÁS MÉRKŐZÉSEK
1. kör Június 23. Július 1–2., 8–9.
2. kör Július 15–16., 22–23.
3. kör Július 18. Július 29–30., augusztus 5–6.
Playoffkör Augusztus 8. Augusztus 19–20., 26–27.
CSOPORTKÖR
JÁTÉKNAPOK SORSOLÁS MÉRKŐZÉSEK
1. játéknap Augusztus 28. Szeptember 16–17.
2. játéknap Szeptember 30.–október 1.
3. játéknap Október 21–22.
4. játéknap November 4–5.
5. játéknap November 25–26.
6. játéknap December 9–10.
EGYENES KIESÉSES SZAKASZ
FÁZIS SORSOLÁS MÉRKŐZÉSEK
Nyolcaddöntő December 15. Február 17–18., 24–25.
Március 10–11., 17–18.
Negyeddöntő Március 20. Április 14–15., 21–22.
Elődöntő Április 24 Május 5–6., 12–13.
DÖNTŐ
Június 6., Berlin, Olimpiai Stadion
EURÓPA-LIGA 2014–2015 – A MENETREND
SELEJTEZŐ
FÁZIS SORSOLÁS MÉRKŐZÉSEK
1. kör Június 23. Július 3., 10.
2. kör Július 17., 24.
3. kör Július 18. Július 31., augusztus 7.
Playoff Augusztus 8. Augusztus 21., 28.
CSOPORTKÖR
JÁTÉKNAPOK SORSOLÁS MÉRKŐZÉSEK
1. játéknap Augusztus 29. Szeptember 18.
2. játéknap Október 2.
3. játéknap Október 23.
4. játéknap November 6.
5. játéknap November 27.
6. játéknap December 11.
EGYENES KIESÉSES SZAKASZ
FÁZIS SORSOLÁS MÉRKŐZÉSEK
A 16 közé jutásért December 15. Február 19., 26.
Nyolcaddöntő Március 12., 19.
Negyeddöntő Március 20. Április 16., 23.
Elődöntő Április 24. Május 7., 14.
DÖNTŐ május 27., Varsó, Nemzeti Stadion

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik