Mindenképpen két csatárral játszik a DVSC

Vágólapra másolva!
2009.10.20. 08:22
Címkék
Ma este 20.45-kor a Fiorentina ellen lép pályára a Bajnokok Ligájában a DVSC-TEVA. Azt még nem tudni, hogy Rudolf Gergellyel vagy nélküle, de egy biztos: a magyar bajnok mindenképpen két támadóval kezd az olasz együttes ellen.
Egyelőre nem tudni, ki lesz Adamo Coulibaly társa a csatársorban (fotó: NS-archív)
Egyelőre nem tudni, ki lesz Adamo Coulibaly társa a csatársorban (fotó: NS-archív)

Ma este újabb erőpróba vár a DVSC-TEVA játékosaira: a Puskás Ferenc Stadionban az olasz Fiorentina lesz Herczeg András csapatának ellenfele. Előzetesen sok szurkoló vélte úgy, hogy ha valamikor, „hazai pályán" a firenzeiek ellen lehet esély a pontszerzésre, de a „lilák" elleni mérkőzés semmivel sem ígérkezik könnyebbnek, mint a Liverpool elleni idegenbeli vagy a Lyon elleni hazai mérkőzés.

Így gondolja ezt Varga József, a Debrecen középpályása is, aki a múlt héten a magyar válogatottban is bemutatkozhatott: „A sorsoláskor és azt követően is lépten-nyomon azzal a véleménnyel találkoztam, hogy az olaszokkal szemben szerezhetünk a legkönnyebben pontot. Akkor sem értettem egyet ezzel a vélekedéssel, most meg főleg nem: a Fiorentina legutóbb két vállra fektette a Liverpoolt, és harcban áll a továbbjutásért. Ennek tudatában ítéljenek majd meg minket."

„Általános igazság, amit Rafael Benítez mondott az Anfield Roadon a lefújás után: az a csapat, amelyik előnybe kerül, lelkileg is vetélytársa fölé kerekedik" – utalt a fiatal játékos arra, hogy az első gól kulcsfontosságú lehet a mérkőzésen.

Egy biztos, ahhoz, hogy gólt és pontot (esetleg gólokat és pontokat) szerezzen a magyar bajnok, mindenképpen támadni kell – éppen ezért rossz hír, hogy Rudolf Gergely, a Debrecen válogatott támadója betegséggel küzd.

A drukkerek azonban valamelyest megnyugodhatnak, ugyanis Herczeg András, a Loki klubmenedzsere a Nemzeti Sportnak elmondta, a Debrecen mindenképpen két támadóval lép pályára a Fiorentina ellen.

„Ha Rudolf Gergely kedden nem lesz olyan állapotban, hogy pályára lépjen, akkor is két csatárral állunk fel – vetítette előre Herczeg András az olaszok elleni taktikát. – Nem szeretjük az egycsatáros rendszert, csupán kényszermegoldásként jöhet szóba, így a szakmai stáb úgy döntött, ha Rudolf Gergely nem tud játszani, Laczkó Zsolt kezd Adamo Coulibaly párjaként. Benne látjuk azt a dinamikát, amely az olasz védők között hasznára válhat a csapatnak."

A vírusos fertőzéssel küzdő Rudolf Gergely érthető módon szeretne pályára lépni a Puskás Ferenc Stadionban: „Köszönöm, jobban vagyok. Még érzem a betegségemet, de javult az állapotom, s bízom benne, hogy pályára léphetek a Fiorentina ellen."

A TALÁLKOZÓRÓL ÉLŐ, SZÖVEGES TUDÓSÍTÁST OLVASHATNAK A NEMZETI SPORT ONLINE-ON!

 

BAJNOKOK LIGÁJA
E-CSOPORT, 3. FORDULÓ
DVSC-TEVA (magyar)–FIORENTINA (olasz)
Puskás Ferenc Stadion, 20.45. V.: Thomson (skót)
A VÁRHATÓ KEZDŐCSAPATOK
Debrecen: Polekszics – Bodnár, Komlósi, Mészáros N., Leandro – Czvitkovics, Kiss Z., Varga J., Szakály P. – Coulibaly, Rudolf. Klubmenedzser: Herczeg András
Fiorentina: Frey – Comotto, Gamberini, Dainelli, Gobbi – C. Zanetti, Montolivo – Santana, Mutu, Vargas – Gilardino. Vezetőedző: Cesare Prandelli

 

A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Lyon 2 2 5–0 +5  6
2. Fiorentina 2 1 1 2–1 +1  3
3. Liverpool 2 1 1 1–2 –1  3
4. Debrecen 2 2 0–5 –5  0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik