Mourinho: Egyelőre csak két el clásico lesz biztosan

Vágólapra másolva!
2011.04.13. 12:49
null
Mourinho a négygólos előny tudatában sem kockáztat (Fotó: Action Images)
Szerda este 20.45 órakor kezdetét veszi a Tottenham–Real Madrid labdarúgó Bajnokok Ligája-negyeddöntő visszavágója, amelyen a hazai csapatnak négygólos hátrányt kellene ledolgoznia a madridi 0–4 után. José Mourinho, a „királyi gárda” vezetőedzője nem pihenteti a legjobbjait, sőt azokat sem, akiket az eltiltás veszélye fenyeget sárga lapjaik miatt. A túloldalon Harry Redknapp már csak a csodában bízik.

 

Némileg rendhagyó módon José Mourinho már a keddi nap folyamán hat játékost megnevezett a Tottenham elleni kezdőcsapatból. „Roppant egyszerű összeállítani a szerdai kezdőnket. A Bilbao ellen a San Mamésban olyan játékosok ültek a kispadon, akik mostanában sokat szerepeltek. Akik akkor a padra szorultak, most a kezdőben kapnak majd helyet" – idézi a Marca José Mourinhót. Ennek értelmében Xabi Alonos, Marcelo, Cristiano Ronaldo, Emmanuel Adebayor, Ricardo Carvalho és Mesüt Özil is ott lesz a Real kezdő tizenegyében.

SZAVAZÁS

Melyik csapat nyeri meg a Bajnokok Ligáját?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

A Realból több játékosnak is figyelnie kell a sárga lapokra (így Ángel Di Maríának, Raúl Albiolnak, Carvalhónak, Sergio Ramosnak és Ronaldónak is), különben kénytelenek lesznek kihagyni az elődöntő első mérkőzését – már amennyiben továbbjutnak a madridiak.

„Tudom, hogy komplikált helyzetben vagyunk, de nem fogok változtatni a sárga lapok miatt, a legjobb tizenegyemet küldöm pályára. A játékosoknak fegyelmezetteknek kell lenniük. A párharc még nincs lefutva, bár azt nem hiszem, hogy a Tottenhamnek elég, ha öt gólt szerez, mert mi is ezért vagyunk itt. Fontos, hogy továbbjussunk, akár 1–4-gyel, vagy 2–5-tel, de elsősorban nem ilyen eredményre fogunk játszani. Egyelőre csak két el clásico biztos, most a Tottenhamre kell koncentrálnunk" – vélekedett a 48 éves tréner, utalva ezzel arra, hogy amennyiben csapata továbbjut, úgy április 16. és május 3. között négyszer találkozik majd a nagy rivális Barcelonával.

A hazai csapat menedzsere, Harry Redknapp jól tudja, milyen nehéz helyzetben van az együttese, ám elmondása szerint a futballban bármi megtörténhet. „Az első mérkőzésből nem úgy jöttünk ki, ahogy szerettünk volna, a már ismert okok miatt. Olyan szituációban vagyunk, amelyben szinte mindenki úgy érzi, hogy eldőlt a továbbjutás. Hatalmas csoda kellene, de csodák igenis szoktak történni" – nyilatkozta a Sky Sportsnak Redknapp.

„A legjobb formánkat kell nyújtani és mindent meg kell tennünk, amit csak tudunk. Remélhetőleg nagyon-nagyon jól fog menni a játék és akkor szorossá tehetjük a párharcot. Szívesen rúgnánk tizenegyeseket is a végén, mert gyakoroltunk" – jegyezte meg a 64 éves menedzser.

A Tottenhamben ma este eltiltás miatt biztosan nem játszhat az első meccs 15. percében kiállított Peter Crouch, míg a Realnál Pepe játékára nem számíthatnak a sárga lapjai miatti eltiltás nyomán. Jó hír lehet azonban a londoniak számára, hogy a kisebb sérüléssel bajlódó Aaron Lennon felépült, így akár bevethető ma este.

kerdes=Ön szerint melyik csapat jut tovább?|opcio1=Tottenham|opcio2=Real Madrid|
cikkertekelo_szavazas
cikkertekelo_szavazas
mceBlockPasteEnd

 

BAJNOKOK LIGÁJA
NEGYEDDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
TOTTENHAM (angol)–REAL MADRID (spanyol)
London, White Hart Lane, 20.45, Tv: Digi Sport Plus. Vezeti: Rizzoli (olasz)
A találkozóról élő, szöveges tudósítást olvashatnak a Nemzeti Sport Online-on!
A VÁRHATÓ KEZDŐCSAPATOK
Tottenham: Gomes – Corluka, Dawson, Gallas, Assou-Ekotto – Sandro, Modric – Lennon, Van der Vaart, Bale – Pavljucsenko. Menedzser: Harry Redknapp
Real Madrid: Casillas – Sergio Ramos, Albiol, R. Carvalho, Marcelo – Khedira, Xabi Alonso – Kaká, Özil, C. Ronaldo – Adebayor. Vezetőedző: José Mourinho
Az első mérkőzésen: 0–4
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik