Mourinho: Ellenfélnek? Talán a Chelsea-t...

Vágólapra másolva!
2009.12.10. 13:54
null
Mourinho (középen) a továbbjutás ellenére sem tudott felhőtlenül örülni (Action Images – archív)
Címkék
Mint beszámoltunk róla, a labdarúgó Bajnokok Ligája F-csoportjából az erőviszonyoknak megfelelően a címvédő spanyol Barcelona és az olasz Internazionale jutott be a nyolcaddöntőbe. Nem borult tehát a papírforma. José Mourinho szerint a siker mindenkinek szól, míg Pep Guardiola elmondta, nagy erőfeszítés kellett ahhoz, hogy a Barcelona az élen tudjon végezni a csoportban.

INTERNAZIONALEKAZANY

Az olasz csapat részéről a Juventus elleni (szombati) vereség után nem nyilatkoztak a szakmai stáb tagjai, most azonban megszólalt a gárda portugál vezetőedzője, José Mourinho is.

„Amikor a mérkőzés előtt arról beszéltem, hogy nem a másik összecsapásra fogunk koncentrálni, arra gondoltam, hogy a szokásosnál támadóbb felfogásban játszunk majd a Kazany ellen. Így is cselekedtünk, és négy nagyszerű játékos szerepelt a középpályán: Sztankovics, majd a helyén Cambiasso, de a legjobb teljesítményt szerintem Motta nyújtotta, Sneijder pedig egyensúlyt teremtett a csapatrészek között" – nyilatkozta Mourinho a mérkőzés utáni konferencián.

„Mindenki kivette a részét a továbbjutásból, Júlio Cesártól Balotelliig, és azok is, akik éppen nem játszottak. Az előző évben azt mondtam, szívesen játszanék a Manchester United ellen, mert az extra motivációt jelentene a számunkra. Most is van három angol élcsapat a lehetséges jelöltek között, aztán ott a Real Madrid és a Sevilla, utóbbi sem sokkal gyengébb együttes, a Bordeaux és a Fiorentina pedig elég sok pontot gyűjtött a csoportjában. Igazán nem tudom melyik csapatot válasszam. A Chelsea-t, mert része a múltamnak? Lehet, hogy valójában én vagyok része a klub történelmének" – filozofált a portugál vezetőedző.

Arra a kérdésre pedig, hogy miért nem látszódott rajta az öröm a legjobb 16 közé jutásért, azt mondta: úgy tűnik, Itáliában nem csak a jó eredmények számítanak.

Massimo Moratti, az Inter elnöke azt emelte ki, hogy úgy látszik, Mourinho tud bánni az öntörvényű Mario Balotellivel is, aki a tegnapi meccsen bődületes szabadrúgásgólt szerzett:

„Látszólag sokszor haragszik rá, de a végén a kezdők közé jelöli egy ilyen fontos BL-meccsen. Szívesen látnám Balotellit a nemzeti csapatban is."

Christian Noboa, a Kazany középpályása büszke csapatára, bár sajnálja, hogy elszalasztották a továbbjutást:

„Véleményem szerint nem játszottunk rosszul, a kettő nulla nem reális eredmény. Sajnos elkövettünk két hibát, a milánóiak pedig megbüntettek minket. Volt három-négy lehetőségünk, de nem használtuk ki őket, így most az Inter és a Barca megy tovább helyettünk."

DINAMO KIJEV–BARCELONA

Pep Guardiola, a Barcelona mestere azt emelte ki, hogy nagy erőket mozgatott meg csapata azért, hogy az első helyen mehessen tovább.

„Jól reagáltuk le a Dinamo vezető gólját, nyugodtak maradtunk, és irányítottuk a játékot. Gratulálok a játékosaimnak, amiért ilyen nehéz csoportban is elsők tudtunk lenni, az utolsó helyen végző Kijev is öt pontot gyűjtött" – mondta Guardiola.

Betao, a Kijev brazilja szerint Messi megmutatta, miért is lett ő a világ legjobbja:

„Jól játszottunk a csoportban, és több lehetőségünk is volt arra, hogy még több ponttal fejezzük be a csoportkört. Főleg az Inter elleni hazai meccsre gondolok. De sajnos most is elveszítettük a hajrában az itthoni mérkőzésünket a Barcával szemben. Messi megmutatta, hogy miért ő a világ legjobbja" – mondta Betao az uefa.com-nak.

 BAJNOKOK LIGÁJA
F-CSOPORT, 6. FORDULÓ
Dinamo Kijev–Barcelona 1–2 (Milevszkij 2., ill. Xavi 33., Messi 86.)
Internazionale–Rubin Kazany 2–0 (Eto’o 31., Balotelli 64.)
 A VÉGEREDMÉNY
1. Barcelona 6 3 2 1 7–3 +4  11
2. Internazionale 6 2 3 1 7–6 +1  9
3. Rubin Kazany 6 1 3 2 4–7 –3  6
4. Dinamo Kijev 6 1 2 3 7–9 –2  5
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik