Manuel Neuer, a Schalke kapusa és a csapat vezetőedzője, Ralf Rangnick szerint is a jobbik csapat jutott tovább.
„Ez nem a mi napunk volt, sokkal jobbak voltak nálunk” – mondta a pályáról lejövő Manuel Neuer, és Ralf Rangnick, acsapat vezetőedzője is erős ellenfélről beszélt.
„Olyan ellenféllel találkoztunk, amely egész egyszerűen jobb nálunk, ezt mindkét mérkőzésen megmutatta. Mi pedig nem tudtuk átlépni a határainkat. Az első gól előtti hibánk halálosnak bizonyult. Ennek ellenére mindenki büszke lehet rá, hogy idáig eljutottunk – mondta a lefújás után a Schalke trénere. – A Manchester United úgynevezett második csapatában ma olyan képességű játékosok szerepeltek, mint Dimitar Berbatov vagy Anderson, de a két középső védőjük is jól teljesített. Ez mutatja, milyen magas szintet képvisel a United. Szerintem a legtöbb Bundesliga-csapatnál örülnének, ha ilyen játékosok lennének a keretükben.”
Eddig mindössze a Real Madrid és a Milan nyert háromszor Bajnokok Ligáját. A most döntőbe jutó, eddig egyaránt két-két elsőséget számláló Barcelona és Manchester United közül valamelyik csapat csatlakozik az illusztris társasághoz. |
Két évvel ezelőtt is a Barcelona és a Manchester United játszotta a döntőt a legrangosabb európai kupában. A legutóbbi három alkalommal – amikor „újrajátszottak” egy finálét – az első meccsen vesztes csapat nyert. |
A legutóbbi 13 európai kupameccsén nem talált legyőzőre a Manchester United, amivel beállította az eddigi klubrekordot. |
Ötgólos összetett különbséggel még egy csapat sem jutott tovább az elődöntőből a Bajnokok Ligájában. A Manchester United ezt most megtette. |
Sir Alex Ferguson, a Manchester United menedzsere a harmadik szakvezető, aki csapatával négy BEK/Bajnokok Ligája-döntőt játszhat. Fergusonon kívül ezt a tettet Miguel Munoz (Real Madrid) és Marcelo Lippi (Juventus) hajtotta végre. Munoz döntőbeli mérlege 2–2, Lippié 1–3, Fergusoné eddig 2–1. |
Anderson duplázott a Schalke elleni visszavágón. A brazil futballista az első 127 Manchester Unitedban lejátszott meccsén összesen szerzett eddig két gólt. |
Rangnick a döntővel kapcsolatban a következőt mondta: „Nehéz jósolni, mivel egy mérkőzésen dől el, de láthattuk a Barcelona által képviselt minőséget, jelenleg ők tekinthetők mércének az európai labdarúgásban. Másrészt viszont a finálét a Wembleyben rendezik, ami a United számára jelenthet kis előnyt. Kíváncsian várom, mi lesz a vége.”
A manchesteri közönség a találkozó végén nemcsak saját csapatát tapsolta meg, hanem Raúlt is, aki nagy valószínűséggel az utolsó mérkőzését játszotta a Bajnokok Ligájában.
„A negyeddöntőbe jutással teljesítettük célunkat, az elődöntő ajándék volt, a Manchester United viszont egy más szintet képvisel. Most már a Német Kupára kell koncentrálnunk, amelynek megnyerésével kvalifikálhatjuk magunkat az Európa-ligába” – mondta Raúl.
A Real Madrid korábbi hetese is ejtett néhány szót a BL-fináléról: „Szoros lesz, két nagyszerű csapat és két remek edző csap össze. Sok szerencsét a Barcának!”
Sir Alex Ferguson, a Manchester United menedzsere a mérkőzés utáni villáminterjúban elmondta: igen sokat gondolkodott csapata összeállításán, de a pályára küldött tizenegy igazolta elgondolását.
„Nem is tudtam aludni az éjszaka, négyszer is felébredtem, és törtem a fejem. Végül büszkévé tett ez a csapat, tehát beigazolódott a döntés. Egyenként elemeztem a fiúkat, és azt mondtam: mindannyian Manchester United-játékosok, miért ne kapnának lehetőséget? Azért gondolkodtam, mert mégiscsak egy BL-elődöntőről volt szó, de szerencsére bejött, és ennek nagyon örülök” – mondta Ferguson, aki kilenc helyen változtatott kezdőcsapatán a gelsenkirchenihez képest.
Ferguson most már fél szemmel a döntőre is előretekinthet – vissza tud-e vágni a Barcelonának a 2009-es vereségért?
„Ez a csapat most meg tudja nyerni a trófeát, nagyszerű együttesünk van, remek képességű tagokkal. A Barcelona fantasztikus futballt mutat be, élmény nézni a játékát – majd igyekszünk nagyon alaposan felkészülni. De előbb még vasárnap lesz egy nagyon fontos meccsünk [a Chelsea ellen – a szerk.], és arra koncentrálunk.”
KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!
Érthető elégedettséggel értékelte a döntőbe jutást Edwin van der Sar, a Manchester United holland kapusa.
„Tökéletes meccs volt, de az első találkozó igen jól előkészítette a terepet. Nagyon simán nyertünk. A döntőben nagyon nehéz lesz, a Barcelona 2009-ben megmutatta nekünk, mit tud, és nekünk meg kell mutatnunk, hogy tanultunk abból a mérkőzésből” – nyilatkozta.Van der Sar lesz egyébként a Bajnokok Ligájában az első játékos – ha véd a döntőben –, aki 40 évesnél is idősebben lép pályára a fináléban.
ELŐDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ |
MANCHESTER UNITED (angol)–SCHALKE 04 (német) 4–1 (2–1) |
Manchester, Old Trafford, 74 678 néző. Vezette: Proenca (portugál) |
MANCHESTER UNITED: Van der Sar – Rafael (Evra, 60.), Smalling, Evans, O’Shea – Valencia, Gibson, Scholes (D. Fletcher, 73.), Anderson, Nani – Berbatov (Owen, 77.). Menedzser: Sir Alex Ferguson |
SCHALKE: Neuer – Ucsida, Höwedes (Huntelaar, 70.), Metzelder, Escudero – Farfán (Matip, 75.), Papadopulosz, Jurado, Draxler, Baumjohann (Edu, a szünetben) – Raúl. Vezetőedző: Ralf Rangnick |
Gólszerző: Valencia (26.), Gibson (31.), Anderson (72., 76.), ill. Jurado (35.) |
Az első mérkőzésen: Schalke–Manchester United 0–2 |
Továbbjutott: a Manchester United, kettős győzelemmel, 6–1-es összesítéssel |
Manchester Utd. | Schalke | |
Gólok | 4 | 1 |
Lövések | 10 | 14 |
Kaput eltaláló lövések | 8 | 4 |
Védések | 3 | 3 |
Labdabirtoklás (százalék) | 45 | 55 |
Szabálytalanságok | 13 | 15 |
Sárga lapok | 3 | 1 |