Tíz tételből álló összeállításunkban elsősorban Mourinho legnehezebb BL-feladataira igyekeztünk fektetni a hangsúlyt, de két spanyol Király-kupa-találkozó és egy spanyol bajnoki a Real Madrid trénereként még így is befért. A listán főként olyan meccsek/párharcok szerepelnek, amelyek a mai, Manchester United ellenihez hasonlóan kemény feladatnak ígérkeztek előzetesen.

Mourinhóról és Európa topligáinak élcsapatairól lévén szó, számos összecsapás kimaradt a listából, de ez persze semmit nem vesz el többek között a Manchester United, az Arsenal, a Liverpool, a Barcelona, vagy éppen a Milan, Roma, Juventus hármas ellen (részben) Mourinho által elért bajnoki vagy kupasikerek érdemeiből.

MOURINHO FUTÁSA AZ OLD TRAFFORDON, AZ ELSŐ TALÁLKOZÁS FERGUSONNAL

BL, NYOLCADDÖNTŐ (2004)
Porto–Manchester United 2–1 (McCarthy 29., 78., ill. Fortune 14.)
Manchester United–Porto 1–1 (Scholes 32., ill. Costinha 90.)
Tj.: a Porto, 3–2-es összesítéssel

Kezdjük a sort az időben legtávolabbival. José Mourinho UEFA-kupa-győztes trénerként az első BL-idényében, 2004-ben épp a Manchester Uniteddel nézett farkasszemet a Porto vezéreként az egyenes kieséses szakaszban, miután a Real Madrid mögött csoportmásoddiként kvalifikálta magát a legjobb 16 közé.

A párharc első meccsét a Dragaóban rendezték, ám a védelemben komoly gondokkal küzdő United így is esélyesebbnek számított papíron. Mourinho bátor felfogásban küldte pályára a legjobbjait a klasszikus 4–4–2-es hadrendben, s még az sem zavarta meg Benni McCarthyékat, hogy az érthetetlenül gyengén futballozó angol vendéggárda már a 14. percben vezetett. A Porto végül megérdemelten fordított, épp a dél-afrikai csatár góljával, s úgy utazhatott a visszavágóra, hogy egy döntetlennel garantált a továbbjutása.

Az Old Traffordon esélyesebbként a United alaposan bekezdett, a Porto szinte át se lépte a felezővonalat. Mourinho erre a találkozóra már óvatosabb felállást választott, Carlos Alberto csak a középpályán kapott lehetőséget, nem a csatársorban, illetve Costinha személyében eggyel több védőt is kezdőként nevezett a mindent eldöntő összecsapásra. Az MU – nem alaptalanul – 32 perc után már továbbjutásra állt, a Porto viszont a folytatásban hatalmas egyenlítési lehetőségeket puskázott el, miközben a „vörös ördögök" nem tudták eldönteni a találkozót, számos ellentámadást fejeztek be gól nélkül. A végére már nagyon tanácstalannak tűnt a Porto – jól jelzi ezt, hogy előreívelt labdákkal igyekezett feltörni a hazai reteszt. A Porto továbbjutása azonban így is összejött, szinte a semmiből: McCarthy szabadrúgását Tim Howard rossz helyre ütötte, így Costinha a hálóba tudta lőni a labdát – a 90. percben.

Mourinho emlékezetes gólörömét az Old Trafford gyepén azóta is emlegetik, sokak szerint a portugál szakvezető „edzői bizonyítványába" ekkor került be a „megfelelt, így a Premier League-be léphet" pecsét.

Azt pedig ugye mondani se kell, hogy két hónappal később Mourinho élete első BL-serlegét emelhette a magasba...

PORTO–MANCHESTER UNITED 2–1

MANCHESTER UNITED–PORTO 1–1

A CHELSEA-PROJEKT ELSŐ KUDARCA, A LIVERPOOL VITATOTT GÓLJA

BL, ELŐDÖNTŐ (2005)
Chelsea–Liverpool 0–0
Liverpool–Chelsea 1–0 (Luis García 4.)
Tj.: a Liverpool, 1–0-s összesítéssel

Egy évvel a Portóval elért sikerek után, immár Chelsea-trénerként is BL-elődöntőbe jutott José Mourinho. Az ellenfél a Liverpool volt, amellyel már első angliai szezonjában többször kiélezett mérkőzést vívott. Hogy egyet említsünk: Mourinho épp a 'Pool ellen szerezte meg az első trófeáját a londoni klubbal, amikor Frank Lampardék a Ligakupa fináléjában hosszabbítás után 3–2-re nyertek Steven Gerrardék ellen. Miután a két csapat, s ezáltal a két edző, Mourinho és Rafa Benítez is jól ismerte egymást, nem volt meglepő, hogy mindkét fél óvatos futballal jelentkezett az első mérkőzésen.

A Stamford Bridge-en a londoniak és a liverpooliak is megmutatták, a legnagyobb helyzeteket is ki lehet hagyni, de összességében inkább a Chelsea bánhatta, hogy elmaradt a gól, mert a hazai pálya előnyét élvezve a meccs végére szinte teljesen beszorította a későbbi BL-győztes 'Poolt.

Mourinho – akárcsak az első meccsen, úgy a másodikon is – a megszokott 4–4–2-ben játszatta csapatát, ismét Damien Duff-fal és Arjen Robbennel a kispadon, de ami Londonban 90 perc alatt nem, az az Anfielden négy perc alatt sikerült, legalábbis az ellenfélnek, amely Luis García góljával előnybe került. A spanyol találata hallatán a vehemensebb Chelsea- és Liverpool-drukkerek talán ma is hajba tudnának kapni, hisz William Gallas a gólvonalról kivágta a labdát, ám Lubos Michel játékvezető így is a középpontra mutatott. Nem játszott jól a Chelsea, az első negyvenöt perc során egyszer sem találta el Jerzy Dudek kapuját. A fordulás után sem tudott betalálni, így Mourinho és fiai búcsúztak a legrangosabb európai kupától.

LIVERPOOL–CHELSEA 1–0

KETTŐBŐL KETTŐ – A LIVERPOOL VOLT MOURINHO MUMUSA A BL-BEN

BL, ELŐDÖNTŐ (2007)
Chelsea–Liverpool 1–0 (J. Cole 29.)
Liverpool–Chelsea 1–0 (Agger 22.)
Tj.: a Liverpool, 1–1-gyel, tizenegyesekkel: 4–1

Két szezonnal vagyunk a liverpooli események után, Mourinho addigra kétszeres angol bajnokként vágott neki a Rafa Benítez vezette alakulat elleni elődöntőnek. A portugál – haladva a korral – ekkor már a 4–3–3-as taktikai hadrend felé hajazott, s talán ennek eredményeként is, az első félidőben Joe Cole találatával előnyhöz jutott a Chelsea. A második felvonás nem hozott semmi izgalmat, így Mourinhóék kedvező helyzetben utazhattak az Anfieldre.

Arra az Anfieldre, ahol egyszer ugye már elbukott Chelsea-menedzserként a portugál. Pechjére a 'Pool mindjárt a 22. percben ledolgozta a hátrányát a dán Daniel Agger szép góljával, így valakinek mindenképpen gólt kellett szereznie a továbbjutás eldöntéséhez. Erre azonban nem került sor, mindkét gárda jobbnak vélte, ha elsősorban a kapott gól elkerülését helyezi előtérbe, így nem volt meglepő, hogy 120 percnyi játék után tizenegyespárbaj következett, amelyben a Liverpool bizonyult jobbnak, vagyis a Chelsea és így Mourinho ismét elbukott.

A portugálnál talán csak a Chelsea tulajdonosának, Roman Abramovicsnak főhetett jobban a feje, hisz az orosz milliárdosnak minden vágya a BL-serleg megkaparintása volt – ekkor még hiába. Ki gondolta volna, hogy Mourinhónak ez volt az utolsó sansza a „kékek" trénereként BL-elődöntőt játszani... Hónapokkal később, azután, hogy végre begyűjtötte az FA-kupát is, ősszel távozott a londoni klubtól.

CHELSEA–LIVERPOOL 1–0

LIVERPOOL–CHELSEA 1–0

ISMÉT A MANCHESTER UNITED, EZÚTTAL MOURINHO HÚZTA A RÖVIDEBBET

BL, NYOLCADDÖNTŐ (2009)
Inter–Manchester United 0–0
Manchester United–Inter 2–0 (Vidics 4., C. Ronaldo 49.)
Tj.: a Manchester United, 2–0-s összesítéssel

Mourinho karrierjéből talán ez a párharc hasonlít a leginkább a ma estihez. Az ellenfél ugyanaz, ráadásul 2009-ben is épp a nyolcaddöntőben jött a United.

Az Inter papíron 4–4–2-es felállásban fogadta Fergusonékat a San Siróban, ám az első játékrészben csak Júlio César kapuson múlt, hogy az eredményjelzőn 0–0 szerepelt. A United sokkal jobban játszott ellenfelénél, a szünetben viszont Mourinho feltüzelte Javier Zanettiéket, s a fordulás után már az Internek is akadtak ziccerei. Ezek viszont rendre kimaradtak, így nem sikerült hazai környezetben előnyt kicsikarnia a Zlatan Ibrahimovicot és Mario Balotellit is a soraiban tudó Internek.

Az Old Traffordon Patrick Vierával kiegészülve védekezőbb középpályát állított össze Mourinho, hisz Manchesterben egyértelműen a későbbi döntős United számított esélyesebbnek, míg az Internek akár egy gól is elég lett volna. Ennek ellenére meglepően könnyű hazai győzelem született, Nemanja Vidics és Cristiano Ronaldo is gólt fejelt, a milánóiak pedig nem tudtak bravúrt bemutatni.

Mourinho az első interes idényében tehát máris találkozott Sir Alexszel, ám ezúttal a portugál bukott el a legjobb 16 között.

MANCHESTER UNITED–INTERNAZIONALE 2–0

„ÉLETEM LEGBOLDOGABB VERESÉGE" – MOURINHO BORSOT TÖRT A BARCA ORRA ALÁ

BL, ELŐDÖNTŐ (2010)
Inter–Barcelona 3–1 (Sneijder 30., Maicon 48., D. Milito 61., ill. Pedro 19.)
Barcelona–Inter 1–0 (Piqué 84.)
Tj.: az Inter, 3–2-es összesítéssel

Már a második szezonját töltötte Mourinho az Inter kispadján, amikor élete addigi talán legnagyobb kihívása gördült elé: a BL legjobb négy csapata között a Pep Guardiola-féle korszakos Barcelonán kellett valahogy áthámozniuk magukat a milánóiaknak.

Mourinho jól tudta, hogy ha az első, hazai összecsapáson nem szerez előnyt az együttese, Barcelonában szinte lehetetlen bravúrt kellene végrehajtaniuk.

Ez az Inter már a 4–2–3–1-es felállásban aratta a sikereit, mondhatni, Mourinho egyik kedvenc hadrendjében, ugyanakkor az otthoni meccsen három csatár is szerepelt Samuel Eto'o, Diego Milito és Goran Pandev személyében. Akik nézték az Inter–Barcát, láthatták, hogy még Eto'ó-ra is óriási feladat hárult a védekezést illetően.

A portugál edző remekül felkészítette övéit a Barcából, még akkor is, ha Pedro találatával a vendégek rövid ideig vezettek. Kulcsfontosságú volt Lionel Messi kikapcsolása, no meg az, hogy Wesley Sneijder egyenlítő gólja, s Mourinho szünetbeli motivációs képességei óriási lökést adtak az Internek. Maicon és Milito góljaival pedig kedvező szituációban várhatták a Camp Nou-beli visszavágót.

Azt a visszavágót, amellyel kapcsolatban sokan ma sem értik, hogy bukott el a Barca. A találkozó elejétől kezdve az Internek egyetlen célja volt: nem szabad gólt kapni. Hihetetlenül precíz és fegyelmezett védekezéssel alaposan felbőszítették a katalánokat, akiknek csak a hajrában, az időközben centerré avanzsált Gerard Piqué révén sikerült szépíteni. Érdemes átböngészni a találkozóról készült labdabirtoklási, kapura lövési statisztikákat. Azok alapján ugyanis azt is hihetnénk, hogy a Barca nem Mourinho Interével, hanem egy BLSZ IV-es együttes ellen játszott – leszámítva a gólokat persze. A portugál viszont bizonyított, a Barca elleni párharcból jelesre vizsgázott: ugyan valóban kevésbé látványos célfutballal, de eredményes volt – s a mai labdarúgásban ez a mérvadó. Mourinho „élete legboldogabb vereségeként" könyvelte el a találkozót, amelynek lefújása után a 2004-es manchesteri futásához hasonló mámorban ünnepelt a tanítványaival együtt a Camp Nou időközben pimaszul bekapcsolt locsolói között.

Az egy évvel korábban a Real Madrid elnöki székébe visszatérő Florentino Pérez ekkor győződött meg arról, hogy a Special One a megfelelő ember a Barcelona spanyolországi hegemóniájának megtörésére.

Ne felejtsük el megemlíteni, hogy a Barca két vállra fektetését követően, májusban az Inter 17 nap alatt megnyerte az Olasz Kupát, a Serie A-t és a Bajnokok Ligáját is.

INTERNAZIONALE–BARCELONA 3–1

BARCELONA–INTERNAZIONALE 1–0

AZ ELSŐ SIKER A REAL MADRIDBAN, A BARCA TRÓNJA MEGINOG

SPANYOL KIRÁLY-KUPA, DÖNTŐ (2011)
Real Madrid–Barcelona 1–0 – hosszabbítás után (C. Ronaldo 103.)

Már azelőtt köztudomású volt, hogy José Mourinho az Interből a spanyol fővárosba szerződik, mielőtt 2–0-ra legyűrte a Bayern Münchent a 2010-es BL-döntőben. Fő feladata a Barcelonával való verseny kiegyenlítése, s a Bajnokok Ligája elhódítása lett a „királyi gárdánál".

A Real Madridról lévén szó, bármelyik el Clásicót idevehetnénk, köztük például Mourinho első rangadóját, melyet a Barca stadionjában csúfosan, 5–0-ra elvesztett. Mivel az elmúlt három szezonban évadonként körülbelül öt-hat klasszikust láthatunk, elsőként a 2011-es Király-kupa-finálét vesézzük ki.

2011 tavaszán a Real még mindhárom fronton jelen volt, s Mourinhóékra nagy feladat várt, hisz bő két hét alatt mindhárom harctéren a Barcelona volt soron.

Miután a madridi bajnokin amolyan „barátságos" 1–1 született, következett a kupadöntő Valenciában. A fővárosi gárda azelőtt legutóbb 1993-ban tudta a vitrinjébe tenni az első számú spanyol kupa trófeáját, ráadásul a bajnokság elúszni látszott a Barca nyolcpontos előnyének ismeretében.

A kétszeres BL-győztes portugál új taktikát eszelt ki erre a mérkőzésre, s a megszokott 4–2–3–1 helyett amolyan 4–1–2–3-at játszatott Cristiano Ronaldóékkal úgy, hogy Pepe a védősor előtt kapott fontos szerepet, s igazi center nem is volt a Madrid kezdőjében.

A mester ezúttal is maximális koncentráción alapuló védekezésre intette fiait, így a Barca labdabirtoklása mit sem ért. A krónikához tartozik, hogy ebben az időszakban a Clásicók nem voltak mentesek a durva és alattomos belépőktől, ezt Mourinho együttese sem vetette meg, de azért a katalánokat sem kellett félteni.

A mérkőzést hosszabbításban végül a Real Madrid nyerte meg egy szépségdíjas C. Ronaldo-fejessel, Mourinho pedig már az első évében megmutatta, hogy valóban képes felvenni a kesztyűt a Guardiola vezette alakulattal – igaz, egyelőre csak egy-egy ki-ki meccsen.

ÚJABB BL-KUDARC AZ ELŐDÖNTŐBEN – EZÚTTAL A REAL PADJÁN

BL, ELŐDÖNTŐ (2011)
Real Madrid–Barcelona 0–2 (Messi 76., 87.)
Barcelona–Real Madrid 1–1 (Pedro 54., ill. Marcelo 64.)
Tj.: a Barcelona, 3–1-es összesítéssel

Az első serleg begyűjtése után alig pár nappal később jöhetett a nagy esély, hogy a BL-ben is nagyot alkosson a Mourinho-csapat. A helyzet nagyjából ugyanaz volt, mint korábban a bajnokságban és a kupában, Mourinho Pepére ezúttal is külön szerepet osztott, centert pedig nem nevezett a kezdőbe az első meccsre. Az egyébként ikszgyanús találkozó a második félidő közepén dőlt el, amikor Pepe egy belépőért azonnal pirosat kapott, s ezután nem volt meglepő, hogy Lieonel Messi kétszer is betalált, ezzel szinte eldöntve a párharcot. Egy évvel korábban Mourinho pontosan ettől tartott, hogy ha hátrányban kell a Camp Nouba látogatnia a csapatának, abból nem sok jó sülhet ki.

Nem is sült. A visszavágón 1–1-es döntetlen született, ezúttal nem volt piros lap, a tréner pedig a nyilatkozatában elmondta: „egyenlő létszámban egyenlő ellenfelek vagyunk" – ezzel és további megjegyzéseivel erősen kritizálta a játékvezetést a párharc során.

A BL-remények Madridban ekkor szertefoszlottak, Mourinho pedig a legrangosabb serleg mellett a bajnokságot is elbukta ebben a szezonban.

REAL MADRID–BARCELONA 0–2

BARCELONA–REAL MADRID 1–1

A LEHETETLEN MEGTÖRTÉNT, MOURINHO DIPLOMÁT SZERZETT A CAMP NOUBAN

PRIMERA DIVISIÓN, 35. FORDULÓ (2011–2012)
Barcelona–Real Madrid 1–2 (A. Sánchez 70., ill. C. Ronaldo 17., 73.)

Mourinho általában a második idényeiben tud nagyot alkotni aktuális kenyéradóinál, és nem volt ez másképp a Real Madridnál sem. A 2012. áprilisi bajnoki el Clásicót négypontos előnnyel várhatta a „királyi gárda" a tabella élén. A madridistákat csupán egy dolog aggaszthatta: edzőjük még sosem tudott győzni a Camp Nouban, ráadásul a Madridnak is legutóbb 2007-ben sikerült három ponttal gazdagodni az ősi rivális pályáján. Az őszi bajnokiról pedig a Barca távozhatott boldogabban riválisától a 3–1-es idegenbeli győzelme után.

A portugál ekkorra alaposan kiismerte a Barcát, s a korábbi „Pepe-módszer" helyett már saját, megszokott összeállításában szerepeltette a Realt, két védekező középpályással és egy klasszikus centerrel, no és persze egy remek formában lévő Cristiano Ronaldóval. Mourinho taktikája már nemcsak Messi kikapcsolásán alapult, hanem egy minden apró részletre odafigyelő, csapatként való védekezésen. Sőt ekkora már szinte tökélyre volt fejlesztve a Real kontrajátéka is, amely a mai napig megbízható fegyvernek tűnik a Barcelona ellen.

A meccs jól alakult Mourinho számára, együttese nem játszott alárendelt szerepet, mint azelőtt olykor-olykor, s a szünetben egy góllal vezetett. A második játékrészben még akkor sem tört meg a lendület, amikor a Barcelona megérdemelten egalizált, hisz az aranylabdás Ronaldo alig három percre a chilei Alexis Sánchez találatát követően betalált Mesut Özil remek passzából.

A Barca nem tudott többet tenni a vereség elkerüléséért, így Mourinho életében először mérkőzést nyert Camp Nouban. A Madrid előnye ezzel hét pont lett a bajnokságban, amelyet később meg is nyert – ezzel megszakítva a gránátvörös-kékek három esztendeje tartó szériáját.

MÁR A NEGYEDIK ELBUKOTT BL-ELŐDÖNTŐ, EZÚTTAL A BAYERN JELENTETTE A VÉGÁLLOMÁST

BL, ELŐDÖNTŐ (2012)
Bayern München–Real Madrid 2–1 (Ribéry 17., Gomez 90., ill. Özil 53.)
Real Madrid–Bayern Münceh 2–1 (C. Ronaldo 6., 14. – az elsőt büntetőből, ill. Robben 27.)
Tj.: a Bayern München 3–3-mal, tizenegyesekkel: 3–1

Mourinho tehát Madridban bebizonyította, hogy a Barcelona nem legyőzhetetlen sem a bajnokságban, sem a kupában. Így a kellő önbizalom megszerzése után Florentino Pérez elnök joggal várta el, hogy a „blancók" tíz év után ismét BL-fináléba jutnak a kor egyik legjobb edzőjének vezetésével.

Ehhez azonban egy Jupp Heynckes vezette Bayern Münchent kellett volna kiejteni a legjobb négy között.

Münchenben Mourinho bízott a megszokott stílusban, a hazaiak viszont többet nyújtottak a királyiaknál, s egy hajrában szerzett Mario Gomez-gól révén 2–1-gyel várhatták a madridi visszavágót.

A Santiago Bernabéuban Mourinho csak egy helyen változtatott a kezdőcsapatán (Fábio Coentrao helyett Marcelo a balhátvéd posztján), de a remek kezdés minden bizonnyal inkább a hazai közönség buzdító erejének volt köszönhető. A házigazda 14 perc elteltével már 2–0-ra vezetett, s úgy tűnt, ez lesz az a nap, amikor a portugál szakember életében harmadszor BL-döntőbe jut. Ám a München még az első negyvenöt perc letelte előtt szépített, ami ugye hosszabbítást jelentett az állás szerint. A kezdeti lendületből a folytatásban semmit nem tudott visszaidézni a Real, tán Mourinho sem értette, miért.

A Kassai Viktor vezette meccsen végül szétlövés döntött. Mourinho két aranylabdását, Ronaldót és Kakát nevezte első két rúgónak, de azóta tán már belátta, hiba volt így tenni, mert mindkét sztár kihagyta a maga tizenegyesét, míg a Bayern nem hibázott. Xabi Alonso sikeres pontrúgása, s Toni Kroos hibázása újra esélyt adott a Realnak, ám Sergio Ramos az égbe lőtte a labdát, körülbelül oda, ahova néhány hónapja Felix Baumgartner is felmerészkedett.

Mourinhónak ez volt a negyedik elbukott elődöntője, s az első, amelyen a visszavágót hazai környezetben játszhatta.

BAYERN MÜNCHEN–REAL MADRID 2–1

REAL MADRID–BAYERN MÜNCHEN 2–1

BIZAKODÁSRA OKOT ADÓ SIKER A CAMP NOUBAN, RETTEGHET A UNITED

KIRÁLY-KUPA, ELŐDÖNTŐ (2013)
Real Madrid–Barcelona 1–1 (Varane 81., ill. Fabregas 50.)
Barcelona–Real Madrid 1–3 (Alba 89., ill. C. Ronaldo 13., 57. – 11-esből, Varane 68.)
Tj.: a Real Madrid, 4–2-es összesítéssel

Egészen friss emlék az idei Király-kupa elődöntője. A madridi meccsen – csakúgy, mint a Manchester United ellen – 1–1-es döntetlen született, így a Mourinho-társulatnak ismét gólra törően kellett a Camp Nouba látogatnia.

Taktikailag az edző ezúttal sem változtatott a már nemegyszer bevált elképzeléseken, és legnagyobb örömére a 19 esztendős Raphaël Varane ekkorra időzített élete legjobb formáját, így a védelemben az egyik legstabilabb pont volt. Ráadásul a Barcelona épp az AC Milan elleni 0–2-es BL-kudarc után nyalogatta a sebeit.

Mindössze tizenhárom perc kellett, hogy az ekkor már vitathatatlanul a világ egyik legjobban kontrázó csapata betaláljon, a folytatásban pedig már 3–0-ra is elhúzott a Madrid, noha a hajrában Jordi Alba kozmetikázott még egy kicsit az eredményen. Mourino Madridja talán most először egyértelműen jobb volt a Barcánál egy Camp Nou-beli klasszikuson.

A siker már csak azért is fontos volt Mourinhónak, mert egyre gyakrabban lehetett hallani arról, hogy a szezon végeztével távoznia kell, eredményeitől függetlenül.

A TÖRTÉNELEM ISMÉTLI ÖNMAGÁT? DE VAJON HOGYAN?

A fentiek alapján jól látható, hogy José Mourinho mérlege a kiélezett, kihívást jelentő szituációkban kiegyenlített (a fenti tíz példából öt-öt siker és kudarc született). Hogy ma este mit látunk majd az Old Traffordon, azt nehezebb megmondani, mint kétszer is meccset nyerni a Camp Nouban. Minden fontos lesz: hogy ki szerzi az első gólt, illetve hogy a portugál milyen szellemben küldi pályára az övéit – na és persze azt se felejtsük el, hogy a hazai kispadon évtizedek óta ücsörgő edzőzseni is képes váratlan dolgokat előhúzni a cilinderéből.

Ami biztos, Mourinho irányításával a Real Madrid eddig minden alkalommal szerzett legalább egy gólt, amikor idegenben lépett pályára a Bajnokok Ligájában.

A kérdés csak az, hogy a Porto után egy másik csapattal is sikerül-e kiejtenie Mourinhónak a Unitedet, vagy az Inter után újabb klubjával kényszerül fejet hajtani Sir Alex Ferguson előtt a Bajnokok Ligájában?