Wenger: Ennél jobban is tudunk játszani!

Vágólapra másolva!
2011.02.17. 08:08
Címkék
Szerda este a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első mérkőzésén az Arsenal hazai pályán 2–1-re nyert a Barcelona ellen. A mérkőzést követően Arsene Wenger, a hazaiak menedzsere elmondta: a barcelonai visszavágón is a saját játékukat fogják játszani, és reméli, újabb felejthetetlen estét produkálnak. Pep Guardiola, a katalánok trénere fontosnak tartja David Villa idegenben szerzett találatát, a visszavágón pedig bízik hazai közönségükben.

„A Camp Nouban is a saját játékunkat fogjuk játszani, nem mehetünk oda védekezni. A legjobb formánkban futballozunk majd. A mai eredmény önbizalmat ad a visszavágóra. Tudjuk, hogy nagyon nehéz lesz, de még jobban felkészülünk. Szerintem még egy felejthetetlen este vár ránk. A mai találkozó különleges volt, nem kellett csalódniuk a szurkolóknak. Úgy vélem, két, nagyon különleges együttes találkozott" – ecsetelte Wenger.

SZAVAZÁS

Melyik nemzet csapata nyeri meg a Bajnokok Ligája 2010–2011-es kiírását?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

„Játékosaim rendkívül magas szinten futballoztak, és egységesek voltak, de leszünk ennél még erősebbek is. Fejben erősek voltunk. Helyet hagytunk a Barcának, amely sokat birtokolta a labdát. A végén előrébb mentünk, labdákat szereztünk, valamint kihasználtuk Van Persie képességeit. A második gólnál nagyszerűen építettük fel az akciót. Kivételes eset volt ez, köszönöm a szurkolóinknak, hogy biztattak minket. Sokat szenvedtünk a meccsen, de nem gyűrtek le minket. Nem mi vagyunk a favoritok, de megmutattuk, hogy le tudjuk győzni a Barcelonát. Egy évvel ezelőtt ez nem sikerült" – tette hozzá a francia szakember, aki szerint a Barca kiválóan kontrázik, ha az ellenfél a térfelén játszik.

TEKINTSE        MEG BL-ADATBANKUNKAT!
TEKINTSE MEG BL-ADATBANKUNKAT!

„Fantasztikus meccset láttunk. Mindkét csapatnak rengeteg helyzete volt. Sajnálatos, hogy veszítettünk, de tudtuk, hogy az Arsenal nagyszerű együttes, és rendkívül veszélyesek a kontrái" – mondta Guardiola.

„Ez az európai elit küzdelme, tisztában vagyunk vele, milyen képességű riválisok szerepelnek itt. Most már a visszavágóval kell foglalkoznunk, amelyen a közönségünk is segít majd bennünket. Fontos idegenben gólt szerezni, és ez sikerült. Engedjék meg, hogy bízzak ezekben a játékosokban, számtalan alkalommal megmutatták már, hogy mire képesek" – tette hozzá a szakember, aki Fabregasról is beszélt.

„Cesc remek játékos, ezt már akkor is tudtuk, amikor csak tizenöt éves volt. Tudjuk, hogy az Arsenal kiváló csapat. Kedvelem a stílusát. Barcelonában keményen fog támadni ellenünk, és mi is ezt tesszük majd, úgyhogy látványos meccs lesz. Több helyzetünk volt, mint tavaly, de jól használták ki a területeket, amikor sikerült kiszabadulniuk a nyomás alól. Az Arsenal évek óta példa a labdarúgásban. Jól játszottunk, és a saját stílusunkban futballoztunk. Jobbak voltunk, mint Lyonban vagy Stuttgartban" – mondta Guardiola, aki sajnálja, hogy Gerard Piqué lemarad a visszavágóról, ellenben bízik benne, hogy Carles Puyol visszatér.


Cesc Fabregas szerint a győzelem semmit nem ér, ha Barcelonában nem tudják megismételni teljesítményüket. „Véleményem szerint ellenfelünk a világ legjobbja a labdarúgás történetében. Ez csak egy mérkőzés volt, és most a félidőben vagyunk. Szép győzelem, de ennyi, és nem több. Megmutattuk itthon, mire vagyunk képesek, de ez semmit sem ér, ha a Camp Nouban nem tudunk ismételni. Azzal a játékkal nyertünk most, amelyet tudunk, bár megvolt a kellő szerencsénk is a sikerhez" – mondta a londoniak csapatkapitánya, Fabregas.

„Ha azzal foglalkozunk, hogy mennyire jók, akkor le fognak győzni minket. A saját stílusukkal kell felülmúlnunk őket. Fantasztikus mérkőzést tudunk magunk mögött. Köszönet a szurkolóinknak, akik végig támogattak minket!" – ezt már az egyenlítő találatot jegyző Van Persie tette hozzá.

David Villa a vereség ellenére is bízik a továbbjutásban.

„A játék alapján úgy álltunk, hogy meg kellett volna nyernünk a mérkőzést, de egy jó csapat ellen játszottunk, amely két kontrából megfogott minket. Sok lehetőségünk volt, jól játszottunk, uraltuk a meccset. De az Arsenal kiváló együttes, és nagyszerűen kontrázott. Kilencven perc van még hátra, és bár úgy gondolom, hogy az eredmény talán megérdemelt lehetett, tovább tudunk jutni. Most van egy kis szünet, addig a másik sorozatra kell összpontosítanunk. De képesek vagyunk megnyerni a párharcot. Készen állunk majd a visszavágóra" – mondta a katalánok gólját szerző Villa.

KATTINTSON A KÉPRE, ÉS TEKINTSE MEG A MÉRKŐZÉSEKRŐL KÉSZÍTETT KÉPGALÉRIÁT!
KATTINTSON A KÉPRE, ÉS TEKINTSE MEG A MÉRKŐZÉSEKRŐL KÉSZÍTETT KÉPGALÉRIÁT!
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik