Autósport: győztesek klubja – Michelisz átvette a trófeát

TÓTH ANITATÓTH ANITA
Vágólapra másolva!
2017.12.10. 09:25
null
Lewis Hamilton a negyedik után ráhajt az ötödik vb-címre is (Fotó: FIA)
Impozáns helyszínen, a Versailles-i kastélyban adták át a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) által kiírt sorozatok díjait: itt vehette át Lewis Hamilton a negyedik világbajnoki címéért járó serleget, Michelisz Norbert pedig a túraautó-vb összetett második helyezettjének járó trófeát.

 

Ritkán látni őket ilyen elegánsnak. Tűzálló overallban, sisakban, csapatruhában szoktuk meg őket, most majdnem kivétel nélkül szmokingot öltöttek, hiszen nagy eseményre készültek – átvették a világbajnoki helyezésekért járó díjakat. Az est fénypontja természetesen az volt, amikor Lewis Hamiltont szólították a dobogóra, aki a negyedik világbajnoki címéért járó trófeát vette át, amellyel olyan nagyszerű pilótákhoz csatlakozott, mint a legendás francia Alain Prost vagy a német Sebastian Vettel, akivel az idén hatalmas csatát vívott.

„Tíz évembe telt, hogy négy címet megszerezzek – mondta Hamilton.Jelenleg nincs olyan vágyam, hogy eljussak hétig (ennyi van Michael Schumachernek), de Fangiót jó lenne utolérni (az argentin ötszörös világbajnok). Mivel még néhány évig itt leszek, ez a célom. Megpróbálom megszerezni, és meg is szerzem. A Mercedesszel nyerünk még bajnoki címeket.”

Az elnöki különdíjat az idén szörnyű balesetet szenvedő Billy Monger kapta (Fotó: FIA)
Az elnöki különdíjat az idén szörnyű balesetet szenvedő Billy Monger kapta (Fotó: FIA)

 

Az FIA elnökének különdíját a 18 éves brit Billy Monger kapta meg, aki áprilisban szörnyű balesetet szenvedett a Formula–4-ben, és mindkét lábát elveszítette, a harci kedvét azonban nem, és 11 héttel a sérülése után már egy speciális endurance-autó volánja mögött ült.

Pályafutása eddigi legjobb szezonjának végén Michelisz Norbert is átvehette a túraautó-vilábajnokság második helyezettjének járó díjat, s így néhány nappal az idényzáró után már örülni is tudott neki. Az elsők között a Magyar Nemzeti Autósport-szövetség elnöke, Oláh Gyárfás gratulált neki, akit ugyanaznap az off road bizottság elnökévé választottak, így tagja lett a legfőbb döntéshozó szervezetnek, a világtanácsnak is.

Michelisz Norbertnek (jobbra) az elsők között gratulált Oláh Gyárfás (Fotó: FIA)
Michelisz Norbertnek (jobbra) az elsők között gratulált Oláh Gyárfás (Fotó: FIA)

 

Legfrissebb hírek

„A McLaren és a Ferrari gyorsabb" – a Red Bull nem a várt szintet hozta a bahreini teszten

F1
1 órája

Az FIA két kiskaput is bezárt a szabálykönyvben a 2025-ös idény előtt

F1
3 órája

A Ferrari nyert a bíróságon – csak nyáron érkezhet az új technikai igazgató az Aston Martinhoz

F1
4 órája

Elkezdődött a Newey-éra az Aston Martinnál

F1
10 órája

Lewis Hamilton: Hosszú idő óta most a legjobb az előérzetem

F1
2025.03.01. 07:57

Russell-elsőség, szétrobbanó üvegpanel és busz a bahreini teszt záró napján

F1
2025.02.28. 17:00

Sainz zárt az élen a Williamsszel a bahreini teszt második napján

F1
2025.02.27. 17:00

Jóváhagyták: két kötelező boxkiállás lesz Monacóban

F1
2025.02.27. 11:02
Ezek is érdekelhetik