Autósport: Keszthelyi Vivien a Formula–3-ban folytatja

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.01.02. 09:23
null
Keszthelyi Vivien Ázsiában gyűjt tapasztalatokat (Fotó: VRS Sport)
A Formula–3-as ázsiai bajnokságban szereplő BlackArts Racing hivatalos pilótájaként jelentette be Keszthelyi Vivient. A debreceni születésű versenyző az első a magyar autósport történetében, aki ilyen fiatalon az autóversenyzés egyik legnívósabb kategóriájában képviseli hazáját nemzetközi viszonylatban.

„Örömmel jelentjük be, hogy a BlackArts Racing csapata egy rendkívül tehetséges, Európából, Magyarországról érkező háromszoros túraautó-bajnok pilótával a soraiban kezdi meg a 2019-es FIA által hitelesített F3 Asian Championship Winter Seriest. Keszthelyi Vivien fiatal kora ellenére már számtalan alkalommal bizonyította, hogy kimagasló érzéke van a versenyzéshez, mi pedig büszkék vagyunk, hogy kategóriát lépve velünk kezdi meg pályafutását a formaautózás világában” – írja hivatalos sajtóközleményében a BlackArts Racing.

Keszthelyi Vivienről már korábban kiderült, hogy a 2019-ben induló, csak női pilóták számára létrehozott európai Forma-3-as bajnokság, a W Series keretein belül a bajnokság egyetlen magyar kvalifikáltjaként esélye nyílhat a formaautós szereplésre. Arra azonban senki sem számított, hogy a versenynaptár összeegyeztethetősége miatt – ami rendkívül szorosra sikerült – már januárban rajthoz áll a Formula 3-ban.

Vivien nehéz feladat előtt áll. Formula autóra váltani önmagában is hatalmas kihívás, az pedig, hogy egyből a Forma-3-ban indul még inkább megnehezítheti a dolgát. A magyar hölgy ráadásul nemhogy versenytapasztalattal nem rendelkezik, de még tesztelni sem volt alkalma ebben a kategóriában, hiszenalegtöbb pilótával ellentétben nem a gokart pályán és a különböző formula autós sorozatokban sajátította el a versenyzés alapjait. Karrierjét 12 évesen kezdte és rögtön a Swift Cup Europe sorozatban állt rajthoz, ahonnan 5 év leforgása alatt a nagy túraautó kategóriáig jutott.

„A W Series megalakulásával át kellett gondolnom, hogy hol folytassam a karrieremet.A napokban lettem 18 éves, még elég fiatalvagyoka formaautós tapasztalatok megszerzéséhez, ráadásul a Formula 3-ban szerzett tudás mindkét csúcskategória eléréséhez segítségemre lehet a jövőben. A vezetéstechnikai elsajátítására komoly kihívásként tekintek, hiszen formula autós múlttal nem rendelkezem, és gyakorlatilag az alapoktól kezdve kellmegtanulnom a versenyautóvezetését.A hátsókerék-hajtású,azon belülisa formula autós tapasztalatok megszerzésévelazonban nem várhatok,mertcsak akkor van esélyemtovább lépni,ha ezeket minél hamarabb begyűjtöm."

A Tatuus T-318 Formula 3 autókat felvonultató, FIA által hitelesített ázsiai Winter Series tökéletes alkalom lehet számára a tanulásra, hiszen hasonló autókkal indul majd a W Series is, melynek a legfrissebb szűkített listáján - 29 nemzet 60 pilótája mellett - egyedüli magyarként Keszthelyi Vivien is szerepel. A volt F1-es versenyző, David Coulthard, valamint a sorozat egyik legsikeresebb technikai tervezője, Adrian Newey támogatásával létrejött W Series célja, hogy eljuttassa a legtehetségesebb női pilótákat az autósport legmagasabban jegyzett kategóriájába, a Formula–1-be.

Legfrissebb hírek

Emlékezetes F1-es idény, Michelisz újabb bajnoki címe és a fiatalok feltörekvése – 2024 az autósportban

Egyéb autó-motor
2024.12.30. 16:44

Utolsó kanyaros előzéssel lett F3-as bajnok az olasz

F1
2024.09.01. 10:23

Formula–3: jó rajt és tökéletes védekezés – Colov nyerte a főfutamot a Hungaroringen

Egyéb autó-motor
2024.07.21. 09:31

Formula–3: Bedrin aratott győzelmet a hungaroringi sprintversenyen

Egyéb autó-motor
2024.07.20. 10:46

Formula–3: Laurens van Hoepené a pole az idő előtt leintett hungaroringi kvalifikáción

Egyéb autó-motor
2024.07.19. 16:04

F3: Gabriel Bortoleto nyerte meg a 2023-as idényt

Egyéb autó-motor
2023.09.02. 14:43

A 2023-as Formula–1 Magyar Nagydíj hétvégéje rengeteg izgalmat és fontos üzeneteket tartogatott a rajongók számára

F1
2023.07.28. 11:46

F3: O'Sullivan magabiztosan nyert a hungaroringi főversenyen

Egyéb autó-motor
2023.07.23. 09:05
Ezek is érdekelhetik