A kapitány nem akart „maffia klánt” csinálni a válogatott szakmai stábjából

– Azzal alighanem mindenki tisztában van, hogy bátor emberek a rögbisek, na de mekkora bátorság kell ahhoz, hogy valaki a sportág elit, jelesül francia részéről érkezve Magyarországon vállaljon munkát? Egy olyan országban, amely nagyjából alig látható apró pont a sportág világtérképén?
– Én ezt nem így látom. Nem bátorságpróbának, kalandnak tekintem, sokkal inkább szakmai és emberi kihívásnak, egy érdekes feladatnak, amely tapasztalatgyűjtésnek is nagyszerű. Továbbá egyfajta nyitottságot, befogadó készséget feltételez, amely szerintem egy remek emberi tulajdonság. Fontos persze, hogy kölcsönös legyen az elégedettség. A sok tapasztalat, amit Raphaël a magyar válogatottnál szerez, edzői pályafutása bármely részén hasznos lehet számára. És közben említsük meg, hogy amióta ő a kapitány, a magyar válogatott húsz helyet lépett előre a világranglistán, míg az Európai Nemzetek-kupájában kivívta az osztályváltás lehetőségét. Akár közvetlenül is, de a playoffban feltétlenül.

– Más nevében azért nyilván könnyebb beszélni, de ön is belevágott volna egy hasonlóba?
– Szerintem igen, jómagamat is elég nyitott embernek tartom ehhez. Nem véletlen vagyunk testvérek. Ráadásul a feleségem édesapja révén magyar származású, és mindig örömmel jövök Magyarországra, számomra ez még pluszt is jelentett volna.

– Ha már ilyen jó családi viszonyt ápolnak és sok a közös tulajdonság, akkor miért nem talált neki egy pozíciót az alighanem lényegesen nagyobb kihívást jelentő francia válogatott szakmai stábjában? Játékosként két klubcsapatban is tudtak együtt dolgozni, ugyanez edzőként már nem menne?
– Egy szakmai stábban egyértelműen megvan az alá- és fölérendeltségi viszony, amit közeli családtaggal nehéz megtartani. A legfőbb érvem viszont az volt, hogy nem akartam azt az érzetet kelteni, családtagokkal töltöm fel a stábomat. Ez mégiscsak a válogatott, nem egy maffia klán.

– Két szezont tudhat maga mögött az európai rögbiben mértékadónak tekinthető Hat Nemzet-kupában. Első nekifutásra rögtön utolsó helyen végzett, ilyen szégyen nem esett meg az együttessel a kibővített sorozat kétezres indulása óta. Nem ingott meg ön irányában a bizalom, nem forgott veszélyben a pozíciója?
– A futball után Franciaországban a rögbi a második legnépszerűbb sportág, de még most is hatalmas fejlődésen, változáson megy keresztül. Természetesen kellenek az eredmények, mi viszont tavaly elindultunk a kitűzött utunkon, és az első lépéseinket tettük meg közösen. Már a kétezer-tizenötös világbajnokságra gondolva nekikezdtünk egy építési szakasznak, ami azzal járt, hogy fiatalítottunk. Ráadásul az újoncokat is sokat cseréltük, többeket kipróbáltunk. Így nehéz volt versenyképesnek lenni rutinos, összeszokott ellenfeleinkkel. És lényegében az utolsó hellyel csak azt kaptuk, amit megérdemeltünk. Az idei szereplésünk már lényegesen jobban sikerült, az utolsó fordulóban még matematikai esélyünk volt a tornagyőzelemre. Remélem, a fejlődésünk töretlen lesz, és jövőre még előrébb jutunk a mostani negyedik helyünknél. Hogy aztán jövőre, kellő rutinnal és tapasztalattal felvértezve a vb-n már igazán jól teljesítsünk. Érzékelhető a javulás, dolgozunk tovább, a legjobb tudásunk szerint, ahogyan eddig is.

– A legutóbbi öt vébén a francia válogatott elődöntős volt. Kétszer döntőt játszhatott, három érmet szerzett, bár nyernie nem sikerült. Mik az elvárások jövőre?
– A vébéig még nagyon sok minden történik velünk. A nyáron Ausztráliába utazunk, ahol a közös felkészülés mellett a házigazdákkal, Argentínával és a Fidzsi-szigetekkel játszunk egy tornán. És még jövőre is lesz Hat Nemzet-kupa. Ha ezeken túljutottunk, akkor már reálisabb képet kapunk arról, mik lehetnek a valós elvárásaink, és mik a vágyaink.

– Huszonegy évesen, ezerkilencszáz-nyolcvannyolcban állt profi játékosnak, és tizenhat éve edzősködik. Az eltelt negyed évszázad során miben változott leginkább a sportág, a mérkőzések és a játékosok?
– Az biztos, hogy már teljesen másról szól, mint annak idején, amikor elkezdtem. Akkor sokkal inkább megvolt a szórakoztató, vidám, játékos jellege, mint manapság. Mert ma abszolút profi minden. Úgy a játékosok felkészítése, mint a mérkőzések körítése. A rögbisek más alapokat kapnak meg fiatalon, így fizikailag sokkal erősebb, gyorsabb, ügyesebb játékosok kerülnek be a topcsapatokba. Amelyeknél eleve több az edzés, több a mérkőzés, és akkor még nem is beszéltem az időközben meghozott szabályváltozásokról. Óriásit változott a rögbi, és jó dolog, hogy ennek játékosként, majd most edzőként aktív részese vagyok mind a mai napig.