Gyász: elhunyt a labdával fejbe dobott ausztrál játékos

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
Vágólapra másolva!
2014.11.27. 08:20
null
Phil Hughes (1988–2014)
Két nappal életmentő műtétjét követően elhunyt Phil Hughes ausztrál válogatott krikettjátékos, akit fejen talált a labda egy Sydneyben rendezett mérkőzésen.

A 25 éves sportember feladata az lett volna, hogy a mezőnybe üsse a felé dobott labdát, az azonban szokatlan módon csapódott fel a földről, s szerencsétlen módon – a fejvédő ellenére – eltalálta a játékost a füle mögött. A becsapódás után néhány másodperccel Hughes eszméletlenül esett össze. Azonnal kórházba szállították, megműtötték, de nem tudták megmenteni az életét. Csütörtökön egy sydneyi kórházban hunyt el „masszív agyi vérzés” következtében.

Az ausztrál nemzeti csapat orvosa, Peter Brukner elárulta, a balesetet követően Hughes – aki vasárnap ünnepelte volna 26. születésnapját – már sosem nyerte vissza az eszméletét, míg a helyi sportági szövetség első embere, James Sutherland enyhén fogalmazott, amikor azt mondta, padlót fogtak a hír hallatán.

A krikettben használt labda kemény, bőrrel borított tömör parafa, az átmérője pedig körülbelül hét centiméter.

Legfrissebb hírek

Amputáltatta az ujját, hogy ott lehessen az olimpián

Párizs 2024
2024.07.19. 07:24

Utolérni a világot: olimpiára vágyik a magyar rögbiválogatott

Egyéb csapat
2024.04.03. 07:08

Párizs 2024: 42 éves játékos került be az ausztrál kosaras keretbe

Kosárlabda
2024.01.17. 08:50

Ázsia-kupa: Ausztrália győzelemmel, az egyetlen újonc ponttal mutatkozott be

Minden más foci
2024.01.13. 18:04

Brisbane 2032: megint gond van a krikettstadionnal

Egyéb egyéni
2023.12.13. 14:05

Brisbane 2032: a város főpolgármestere kilépett a szervezőbizottságból

Egyéb egyéni
2023.12.04. 11:11

Davis-kupa: a párosra már nem volt szükség, Olaszország nyerte a döntőt

Tenisz
2023.11.26. 21:12

Vb 2026: kilenc gólt rúgott a két Korea, gálázott Japán

Minden más foci
2023.11.21. 17:52
Ezek is érdekelhetik