Női röplabda Európa-liga: hatalmas csatában legyőztük a cseheket

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
Vágólapra másolva!
2011.06.11. 16:23
Címkék
A magyar női röplabda-válogatott pénteken sima, 3:0-s vereséget szenvedett Csehországtól az Európa-ligában, szombaton viszont több mint kétórás csatában, mérkőzéslabdát is hárítva visszavágott a házigazdáknak.

„A pénteki mérkőzést követően leültünk és átbeszéltük a dolgokat, kielemeztük a hibákat. Nyitásfogadásban most sokkal jobbak voltunk, ez pedig egy megfelelő stabilitást adott a csapatnak. Már a negyedik játszmában is megvolt az esélyünk a győzelemre, meccslabdánk is volt, de sajnos pont amikor lendületben voltunk, Liliom Rita megsérült, és szerencsénk sem volt. Az ötödik játszmában kényszerből már körülbelül a harmincadik felállásban játszottunk, de a lányok nagyon szépen tartották magukat, ettől pedig egyre idegesebbek lettek a csehek. Történelmi siker a mai, nem is nagyon emlékszem, hogy mikor tudtuk legyőzni utoljára idegenben a cseheket” – mondta Jókay Zoltán, a magyar válogatott szövetségi kapitánya nyilatkozata az MTI-nek.

RÖPLABDA
EURÓPA-LIGA NŐK, B-CSOPORT
Csehország–Magyarország 2:3 (–19, 18, –24, 26, –16)
Prostejov, 400 néző. V: Van der Velden (holland), Gril (szlovén)
CSEHORSZÁG: Kubinová 3, Havelková 23, Svobodniková 12, Havlicková 20, Barborková 11, Pastulová 12. Cs: Jasová (liberó), Mühlsteinová 3, Vanzurová, Kallistová 1, Melicharková, Kossanyiová. Szövetségi kapitány: Jirí Siller
MAGYARORSZÁG: Milovits 1, Liliom 16, Miklai 11, Józsa 15, Horváth D. 23, Filipovics 13. Cs: Vatai (liberó), Kötél D. (liberó), Dégi 1, Meléndez-Pál, Kiss K. Szövetségi kapitány: Jókay Zoltán
Az eredmény alkulása. 1. játszma: 4:6, 7:7, 7:10, 13:14, 14:17, 16:22, 18:24. 2. játszma: 4:3, 8:5, 10:6, 13:9, 19:15, 23:18. 3. játszma: 4:2, 9:11, 11:12, 13:16, 16:20, 18:20, 22:22, 24:22, 24:24. 4. játszma: 8:7, 8:1, 11:16, 14:20, 16:21, 21:21, 21:23. 5. játszma: 7:7, 9:7, 10:10, 12:10, 14:13
MESTERMÉRLEG
Jirí Siller: – Már pénteken is látszott, hogy komolyan kell venni a magyar csapatot, amit az első szett is igazolt. Csak a második játékrészben tudtunk riválisunk fölé nőni, később nagyon csikorogtak a fogaskerekek.
Jókay Zoltán: – A pénteki mérkőzést követően leültünk, megbeszéltük a tennivalókat, elemeztük a hibákat. Minden dicséretet megérdemelnek a lányok! Maximálisan végrehajtották, amit kértünk, rendkívül lelkes játékkal győzték le az esélyesebb cseheket.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik