A leghűségesebbek: Görbicztől Lipcseiig

Tíz év egy klub életében nagyon hosszú idő. A játékosok sokszor egyik szezonról a másikra kicserélődnek egy-egy kosár-, kézi- jégkorong-, vagy focicsapatban. Csak a kitartó szurkoló az állandó, no meg a MiZo Pécsben Iványi Dalma, a Falcóban Kálmán László és Pankár Tibor, a Győri ETO KC-ban Görbicz Anita, a Dunaújvárosi NKK-ban Ferling Bernadett, az MKB Veszprémben Pérez Carlos, a Dunaferr SE-ben Kemény József és Rosta Miklós, a Pick-Szegedben Vadkerti Attila, az Alba Volánban Palkovics Krisztián, a Ferencvárosban Lipcsei Péter – a leghűségesebbek.

 

NŐI KÉZILABDA

Női kézilabdában két olyan játékost találtunk, aki legalább tíz éve megszakítás nélkül tagja csapatának és válogatott karriert is befutott. Ferling Bernadett 1977-ben született, a Dunaferrt (mai nevén Dunaújvárosi NKK) 18 éves kora óta szolgálja, előtte szülővárosában, Tatabányán játszott. Az elmúlt másfél évtized egyik legsikeresebb, jelenleg is aktív magyar játékosa. Az irányító-átlövő klubjával többek között Bajnokok Ligáját, EHF-kupát, ötször magyar bajnokságot nyert, a válogatottal pedig világbajnoki ezüstérmet. Dunaújváros Dettije tavaly ősszel már többhónapos terhes volt, amikor szezon közben abbahagyta a játékot.

Nem sokkal azt követően azonban, hogy májusban világra hozta kislányát, már vissza is tért a pályára, természetesen – az időközben a megszűnés szélére sodródott – dunaújvárosi csapatba, amelynek jelenleg is az egyik vezéregyénisége.

Ugyancsak máig a Dunaújváros játékosa Gáspár Gabriella, aki ugyan nem futott be válogatott karriert, de az 1998–99-es szezon óta minden bajnoki évadban pályára lépett a Fejér megyei együttesben.

Görbicz Anitának nincs annyi aranyérme, mint Ferlingnek, viszont 2005-ben a világ legjobb kézilabdázójának választották (23 évesen ő volt minden idők legfiatalabb játékosa, aki megkapta a díjat), 2007-ben pedig második lett ugyanezen a szavazáson. Pályafutása egyébként hasonlít Ferlingéhez: mindketten irányítók, a 2000-es években lettek válogatottak (Ferling 2000-ben, Görbicz 2002-ben) és mindketten hűségesek egy csapathoz.

Görbicz Veszprémben született, de 10 éves kora óta Győrben kézilabdázik. 15 éves volt, amikor az 1997–1998-as szezonban már bemutatkozhatott az NB I-ben. Akkor még csak egy meccs jutott neki, a következő szezonban négy, míg a 2007–2008-as idényben, pályafutása talán legjobb bajnoki évadában 20 meccsen 158 góllal vezette bajnoki címig az ETO-t.

 

„Görbét" óriási tehetséggel, ugyanakkor sok balszerencsével is „megáldotta" a sors. 2003-ban a horvátországi világbajnokságon (első felnőtt vb-jén) a magyar válogatott egyik legjobbja volt, a Franciaország elleni döntő utolsó másodperceiben mégis kicsúszott a kezéből a labda, majd szándékos szabálytalansága miatt a franciák hetest lőhettek, őt kiállították, a meccset pedig hosszabbításban elvesztettük. Görbicz négyszeres magyar bajnok, ugyanakkor nemzetközi szinten nem nyert semmit, van viszont öt nemzetközi kupaezüstje a Győrrel, és vb-ezüstje a válogatottal. Pályafutását gyakori egészségügyi problémák hátráltatják, legutóbb éppen a Bajnokok Ligája döntője előtt sérült meg, és abból azóta sem épült fel.

Görbicz az elmúlt években nem csak a pályán, hanem különböző magazinok címlapján, celeb-műsorokban is feltűnt. Az is megismerte, aki soha nem látott még kézilabdameccset. Emiatt sokan szeretik, sokan pedig ki nem állhatják, de képességeit és a Győr iránti hűségét (alighanem jó néhány „zsíros" külföldi ajánlatot utasított vissza az évek során) senki sem vitathatja.

FÉRFI KÉZILABDA

Az uraknál négy olyan játékost találni az NB I-ben, akik voltak válogatottak és legalább tíz esztendeje ugyanannál a csapatnál játszanak. A most 40 éves Rosta Miklós neve 1997 óta szinte egybe forrt a Dunaferr-rel, pedig az 1989–90-es idényben még a Győrrel nyerte első bajnoki címét.

Azóta viszont hűséges Dunaújvároshoz a beálló, és amellett, hogy jelenleg is tagja az NB I-ben szereplő gárdának, ő az edzője két korosztályos csapatnak: a Dunaferr II fiúcsapatának és az NB I-es serdülőknek.

Úgy tűnik, kézilabdában Dunaújváros a „hűség városa", ugyanis Ferling, Gáspár és Rosta mellett a 38 éves Kemény József is több mint tíz éve erősíti a Fejér megyeieket. Kemény Rostához hasonlóan beálló, volt válogatott, és az 1997–1998-as szezon óta tagja a Dunaferrnek.

A Pick-Szeged „őskövülete" Vadkerti Attila, aki Szegeden született, és nem is játszott soha más városban. A 27 éves szélső az 1999–2000-es szezonban mutatkozott be az NB I-ben, a válogatottban 2004-től számítanak rá.

„Ahogy mondani szoktuk, az öltöző a második otthonunk, hiszen ott töltjük a legtöbb időt, a csapat az életem. Pontosabban a kézilabda" – fogalmazta meg hitvallását egy korábbi nyilatkozatában Vadkerti.

„A gólszerző a tízes számmal játszó: Carlos Reinaldo Pérez" – ez a mondat 1997. október 23-a (ekkor érkezett Pérez Veszprémbe) óta számtalanszor elhangzott az MKB Veszprém (korábban Fotex Veszprém) mérkőzésein, magyar bajnokikon e sorok születésekor összesen már 1040 bajnoki gólnál jár a kubai átlövő, aki legjobb szezonjában, a 2000–2001-esben 144 találatig jutott az NB I-ben. Légiósoknál amúgy is ritka, hogy több mint tíz évet töltsenek ugyanannál a gárdánál. Veszprém „Csárlija" azonban nem csak új csapatot, hanem új hazát is talált. Elmondása szerint első szezonja előtt még biztosra vette, hogy a következő idény előtt távozik, most viszont már az tűnik biztosnak, hogy itt fejezi be a pályafutását. Pérez 2002-ben mutatkozott be a magyar válogatottban, alapembere volt a 2004-ben az athéni olimpián negyedik helyen végzett együttesnek.

Pérez többek között tíz bajnoki címhez és kilenc kupagyőzelemhez segítette csapatát. Háromszor (2003, 2004, 2005) az év kézilabdázójának választották Magyarországon.

Veszprémben nem ritka, hogy egy-egy játékos szinte egész pályafutását a klubnál tölti. Az elmúlt két évtizedben Éles József vagy éppen a jelenlegi másodedző és szövetségi kapitány, Csoknyai István is a dunántúliak ikonjává vált. Pérez mellett a mostani együttesből Iváncsik Gergő a legrégebb óta tagja a csapatnak: a balszélső 2000-ben érkezett Győrből.

NŐI KOSÁRLABDA

Kosárlabdában amióta az amerikai és egyéb légiósok tömegével megjelentek Magyarországon, azóta minden klubnál hatalmas a jövés-menés. A férfiaknál és a nőknél csak elvétve találunk olyan játékost, aki legalább tíz éve ugyanannál a csapatnál szerepel és játékával egyfajta nívót is képvisel, képviselt (vagyis nem egy „tucatjátékos"), lévén bemutatkozhatott a válogatottban is.

A hölgyeknél egyetlen kosaras felel meg a fenti kritériumoknak, ő Iványi Dalma.

A MiZo Pécs 33 éves klasszisáról talán kevesen tudják, hogy Békéscsabán született, és az NB I-ben először 14 évesen Kecskeméten játszott. 1994 óta viszont Magyarországon csak a baranyaiakat erősítette. 1995 és 1999 között a floridai egyetemen tanult és játszott, de az egyetemi évek után visszatért Pécsre, ahol azóta is szorgosan osztogatja az asszisztokat, gyűjtögeti a pontokat, a lepattanókat és persze a bajnoki- és kupaaranyakat (előbbiből nyolc, utóbbiból hat van neki). Sőt, a nyári bajnoki szünetekben többször ment vissza az Egyesült Államokba, ahol a világ legerősebb bajnokságában, a WNBA-ben négy csapatot is erősített.

A csaknem 200-szoros válogatott irányító elismeréseit, eredményeit reggelig sorolhatnánk. Sokat elárul róla, hogy a jelenleg is aktív játékosok közül egyedüliként választották be a magyar kosárlabdázás halhatatlanjai közé. Igazán halhatatlanná viszont a játék iránti alázata teszi: az idén tavasszal a Magyar Kupa megnyerése után olyan önfeledten ugrált és ünnepelt, mintha először akasztottak volna érmet a nyakába, pedig aranyból itthon ez már a 14. volt neki – de ezért is ugyanannyit dolgozott, mint az elsőért.

De ami ennél is többet mond róla, az egy nyilatkozat tőle, ami akkor hangzott el, amikor tavaly nyáron Rátgéber László elhagyta Pécset.

„Engem nem motivál a külföldi szerződés. Ugyanúgy készülök a következő szezonra is, ahogy eddig. Mindig vannak célok, amiért küzdhetek, most éppen az, hogy megmutassuk, nem szabad leírni minket a változások ellenére sem. Annyi apró, jelentéktelennek tűnő, de mégis sokat érő dolgot kapok menet közben, annyi beteljesülést, ami miatt minden idénykezdetnek várakozásokkal vágok neki."

FÉRFI KOSÁRLABDA

Férfi kosárlabdában Kálmán László 1993, Pankár Tibor pedig 1997 óta szolgálja megszakítás nélkül a Falcót. Kettejük közül a jövő hónapban 37. születésnapját ünneplő Kálmán korábban játszott szülővárosa csapatánál, a nagy rivális Körmendnél is – ahol pályafutását kezdte –, de neve 16 év alatt teljesen összefonódott Szombathellyel. Kálmán úgy került a vasi megyeszékhelyre, hogy amikor behívták katonának, két választása volt: vagy Kaposváron tölti szolgálati idejét és az ottani csapathoz szerződik, vagy a szombathelyi laktanyába és a Falcóhoz megy, ő ez utóbbi mellett döntött…

„Amikor a Falcóhoz kerültem, megfogadtam, hogy ebből a csapatból vonulok majd vissza – a hűség, körmendi születésű sportolóként, benne van a véremben. Boldog és büszke vagyok, hogy amit majd két évtized alatt felépítettünk a Falcónál, azt most sikerült megkoronázni” – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak az irányító, amikor 2008-ban pályafutása során először magyar bajnok lett.

Kálmán a jelenkori magyar férfi kosárlabdázás egyik legmarkánsabb személyisége, legponterősebb játékosa, de sportága iránti szeretete még képességein is túlnő.

„Korábban azt mondtam, ha aranyérmes leszek, befejezem a játékot. De nem hagyom abba, úgy gondolom, még legalább két jó idényem lehet, és egyébként sem tudom elképzelni az életemet kosárlabda nélkül, nem hiszem, hogy meg tudnék lenni mozgás nélkül. Sokan azt mondják rólam, a pályán halok majd meg…” – fogalmazott 2008 tavaszán, azóta eltelt másfél év, de a jó „öreg” Kálmán nem kopott meg: egy hónapja a Szolnoknak 32 pontot szórt.

Persze egy csapat sikereihez nemcsak vezérek, hanem vízhordók is kellenek. Nemcsak Kálmán Lászlókra, hanem Pankár Tiborokra is szükség van. Pankár más gárdában nem szerepelt, Kálmánhoz hasonlóan többszörös válogatott, és a hosszú évek alatt ő is nagyon sokat tett Szombathely első és mindmáig egyetlen férfi bajnoki aranyérméért (a város férfi csapatai más labdajátékban nem nyertek első osztályú bajnokságot a Falco sikerét megelőzően, a hölgyek közül a Viktória FC volt már NB I-es bajnok).

VÍZILABDA

Férfi vízilabdában – akárcsak labdarúgásban – egyetlen játékos sincs, aki minden feltételünknek megfelel. A leghűségesebb jelenleg is aktív honi pólós Varga Péter, aki 1996 óta megszakítás nélkül a Szeged játékosa, de az átlövő sohasem volt válogatott.

Varga Péter 1996-ban, tizenhét évesen mutatkozott be a Szeged felnőttcsapatában, az 1999–2000-es idényben a Szeged kiesése miatt az Újpest játékosa volt, de kettős igazolással ekkor is szerepelt a Szegedben, majd a következő szezonra visszatért, és 2000 nyara óta megszakítás nélkül a csongrádiak játékosa. Bajnoki bronzérmes, tavasszal LEN-kupa-győztes lett, ő volt a döntő visszavágóján a hosszabbítás hőse, két gólt lőtt, azzal egyenlítettek. Jelenleg is ő a csapat kapitánya.

A 25-szörös válogatott Bárány Attila a Spartacusban tanult meg úszni, ott is mutatkozott be 15 évesen első osztályú meccsen 1992-ben. A következő évben a Spartacus kiesett, 1994-től fogva viszont megszakítás nélkül az első osztályban játszott, 2000-től Domino-Honvéd néven szerepelt a bajnokságban. Bárány hatszor volt bajnok és kétszer kupagyőztes, 2004-ben tagja volt az Euroliga-győztes Honvédnak, 2008 nyarán szerződött Egerbe.

JÉGKORONG

Jégkorongban két játékosról mondhatjuk el, hogy az elmúlt bő másfél évtized alatt sportága ikonjává vált. Az Alba Volán „ikrei", ifj. Ocskay Gábor és Palkovics Krisztián az 1993–1994-es szezonban mutatkoztak be az ob I-ben a székesfehérvári csapatban (a jégkorongot mindketten 1983-ban kezdték Fehérváron, Palkovics ott is született), és sohasem játszottak más klubban. A márciusban szívelégtelenségben elhunyt Ocskay nemcsak a pályafutását, az életét is a csapatának áldozta. A klub ezért – talán az egész világon egyedülálló módon – tiszteletből felvette a nevébe Kiscsicsó mezszámát, a 19-est, ezzel pedig Ocskay Gábor neve és az Alba Volán 19 örökre összeforrt.

Az „ikertesó”, a 34 éves Palkovics Krisztián ma is ott van a jégen az Alba Volán színeiben, ahogy 1993 óta minden évben. A csatár már első bajnoki szezonjában 27 pontot ért el (19 gól, nyolc gólpassz), míg az 1998–1999-es évadban pályafutása legeredményesebb ob I-es idényében 28 meccsen 50 pontig jutott (21 gól, 29 gólpassz). Palkovics kilencszeres magyar bajnok, négyszer volt az év jégkorongozója Magyarországon. 2008-ban a divízió I-es világbajnokságon hat góljával – ifj. Ocskay Gáborral együtt – főszerepet vállalt abban, hogy a magyar válogatott kivívta az A-csoportos vb-részvétel jogát. Az idei svájci világbajnokságon (amelyen Ocskay már nem vehetett részt) egy gólig jutott.

Az 1980-as születésű miskolci Egri Gergely ugyan nem volt válogatott, de a borsodi gárdán kívül soha nem játszott máshol. Miután végigjárta a helyi utánpótláscsapatokat, 1997-ben a Jegesmedvék első gárdájához került, és azóta is az együttes oszlopos tagja.

LABDARÚGÁS

Hol vannak már azok az idők, amikor egy-egy magyar labdarúgó több mint tíz évet húzott le NB I-es csapatában, anélkül, hogy közben más együttesben is megfordult volna? A Soproni Ligában jelenleg egyetlen játékos sincs, aki megfelel a szigorú feltételeinknek (tíz év megszakítás nélkül ugyanabban a csapatban, válogatottság), ezért azokkal foglalkozunk, akik a legközelebb állnak hozzájuk.

Lipcsei Péter 2000 nyarán tért vissza Salzburgból az Üllôi útra, és azóta éppen a mostani a tizedik bajnoki szezon, amelyben pályára lép – ebből hármat az NB II-ben játszott. A volt válogatott játékos mielőtt Portóba szerződött volna 1995-ben, öt idényben szerepelt az FTC-ben (1990. augusztus 18-án mutatkozott be a Ferencvárosban – tehát jövôre lesz húsz éve), majd az 1997–98-as kiírásban is a Fradit erősítette. Összesen tehát 16 szezont játszott a zöldeknél. A magyar élvonalban csak a Fradiban játszott, mielőtt a zöld-fehérekhez szerződött, szülővárosában, Kazincbarcikán futballozott az NB II-ben.

Lipcsei klubhűségéről sokat elmond, hogy a legnehezebb (másodosztályú) időkben sem fordított hátat a csapatnak. Egy évvel ezelőtti sérülésekor is vállalta a felépüléssel és a csapatbakerüléssel járó hosszú harcot, és a szakemberek szerint most 37 évesen is a Ferencváros egyik legjobbja. A legnagyobbak sajátja, hogy legalább annyian utálják, mint amennyien rajonganak értük, ugyanakkor mindenki elismeri őket. Lipcsei is ugyanannyit tudna mesélni a biztatására készült drapériákról, a felé áradó szurkolói szeretetről és elismerésről, mint az ország különböző pontjain őt érő kockacukorzáporról és a rigmusokról... Amikor tavaly Lipcsei megsérült, a Nemzeti Sport Online fórumozói klubhovatartozástól függetlenül kívántak jobbulást a középpályásnak, mert – ahogy egy újpesti drukker megfogalmazta – Lipcsei nélkül nem Fradi a Fradi, nélküle az Újpest–Ferencváros rangadó sem az igazi.

Lipcsei mellett Stark Péter is közel járt ahhoz, hogy „tizedes" legyen. Ha 2000 tavaszán nem igazol Törökországba, a Kocaelisporhoz, akkor azzal büszkélkedhet, hogy zsinórban 13 szezont töltött az ETO-nál. 2000 nyarán visszatért Győrbe, egymás után kilenc kiírásban szerepelt a zöld-fehéreknél, és a mostani lett volna a 10. szezonja, ám a nyáron távoznia kellett a csapattól, és most az NB II Nyugati csoportjában szereplő Pécsi MFC-ben futballozik – azaz azt sem mondhatjuk el róla, hogy jelenleg az NB I mezőnyének tagja.

Az aktív NB I-es játékosok közül még leginkább Kocsárdi Gergely nevezhető a klubhűség mintaképének. Az egerszegi védô 1993 áprilisában mutatkozott be az akkor másodosztályú ZTE-ben, tagja volt az 1993–94-es kiírásban az NB II Nyugati csoportjában második helyen végzett együttesnek, amely a sikeres osztályozó után feljutott az NB I-be. A ZTE FC azóta megszakítás nélkül tagja az első osztálynak, Kocsárdi zsinórban a 16. NB I-es szezonját tölti a csapatnál. A tavaszi szezonban – ha minden jól alakul – jubilálhat, a 400. elsô osztályú mérkôzését játszhatja. Egy apró „gond" azonban vele is akad: neki sincs meg a folyamatos NB I-es tagsága, mert 2007 ôszén fél évig a szlovén I. osztályú Nafta Lendava csapatában légióskodott. Ráadásul Kocsárdi – a többi sportágból felsorolt játékostól eltérően – nem volt válogatott. Persze, még lehet, a keretes írásunkban említett tatabányai Szabó György például 37 és fél évesen debütált a magyar válogatottban...

A bajnoki címvédő Debreceni VSC-ben is akadnak régóta ott futballozó játékosok, ám egyikük sem lépte még át a megszakítás nélküli tízéves küszöböt.

 

Dombi Tibor 1991 őszén debütált a Loki felnőtt csapatában, amely két évig az NB II-ben szerepelt, majd 1993 nyarán feljutott az élvonalba, és azóta is a legmagasabb osztály tagja. Dombinak ez a 17. szezonja a DVSC-ben, ebből a 15. az NB I-ben, ám nála is a folyamatosság a kizáró tényező. Fél évig ugyanis a Bundesligában szereplő Eintracht Frankfurtban játszott, két évig pedig a holland Utrechtben légióskodott. 2002 nyarán tért haza Debrecenbe, azóta a mostani zsinórban a nyolcadik bajnoki szezonja a 36 éves futballistának, és az előző hét kiírásban mindig érmet (négy aranyat, egy ezüstöt és két bronzot) szerzett a hajdúsági csapattal.

Bernáth Csaba és Kiss Zoltán is régóta szolgálja a DVSC-t. Elôbbi 1996 augusztusában, utóbbi 1998 májusában mutatkozott be a felnőttek között, és Debrecenen kívül másik magyar csapatnál egyikük sem szerepelt. A válogatottban csak kispadig jutó Bernáthnak a jelenlegi a 14. szezonja az NB I-ben, míg Kiss a 11. idényénél tart, ám a folyamatosságot tekintve utóbbi jár előrébb. Bernáth ugyanis 2003 ôszén Belgiumban, az akkor első osztályban szereplô Royal Antwerp FC-ben játszott (Tisza Tibor jelenlegi együtteséről van szó, amelyben 1980 és 1983 között Fazekas László is futballozott, ô egyébként 16 szezont húzott le az Újpesti Dózsában), hazatérése óta ez a 7. szezonja a DVSC-ben, míg Kiss a másik antwerpeni csapatban, a KFC Germinal Beerschotban szerepelt 1999 és 2001 között, és amióta visszatért Debrecenbe, ez a kilencedik szezonja.

Egy aktív magyar labdarúgó mégis megfelel a „tíz éve megszakítás nélkül egy csapatban" kritériumnak: ő Dárdai Pál, aki 1997 óta erősíti a berlini Herthát. (A középpályással azért nem foglalkozunk bővebben, mert összeállításunk csak az itthon szereplő játékosokról szól.)