A politika árnyékában: a Népsport-történet gyászos fejezete

Eltűnt egy név az impresszumból.

Újságoknál nem ritka eset, lapvezetők, rovatvezetők, főmunkatársak időről időre cserélődnek. A Népsport 1949. július 5-i kiadásában mégis szemet szúró a hiány. A július 4-én utcára kerülő szám készítésekor még volt felelős szerkesztő (ez jelentette akkoriban a főszerkesztői feladatkört), másnap viszont már a tisztség és a hozzá tartozó személy kilétének feltüntetése nélkül került standokra a sportlap, csupán a felelős kiadót, Tavasz István dr.-t nevezték meg benne.

Marschall Lászlónak, a főszerkesztői jogkörrel 1949. február 25-én felruházott Népsport-vezetőnek a legkisebb említés nélkül nyoma veszett.

„Ahogy édesanyám elmesélte, a lakásunkról vitték el a bőrkabátos emberek. Későbbi sorsáról már keveset tudunk, mert csupán két levelet kaptunk tőle. Az egyikben tisztálkodási szereket kért, a másikban arról értesített, hogy különböző számlákat hol találunk meg. Hivatalos értesítést legközelebb ötvennégyben kaptunk. Akkor írták meg, hogy kivégezték. Elhurcolása után ugyanis minket kitelepítettek Egerbe. A cigánysoron laktunk egészen ötvenöt májusáig. Szinte az utolsó kitelepítettek voltunk, akik visszajöhettünk.”

Az 1949. december 29-én, 33 évesen felakasztott főszerkesztő lánya, az események idején hároméves Éva idézte fel a súlyos családi tragédia emlékét a hivatkozott cikkben, majdnem négy évtized távlatából. Beszélt arról is, hogy egy ideig azt sem tudták, hol van eltemetve a családfő, a részletek taglalása nélkül hozzátéve, „kihantolása ötvenhat október huszonharmadikán volt”, majd kitért a rehabilitációt követő, 1957. márciusi farkasréti újratemetésre is: „Állami és párttemetés volt, de nem nagy pompával.”

Bár lánya szerint sportkedvelő ember volt, aki mérsékelten szimpatizált az MTK-val, a Népsport élére nyilvánvalóan nem sportszakmai rátermettsége miatt került, és valószínűleg – a Magyar Rendőr című lapnál betöltött néhány hetes főszerkesztői állása ellenére – a sajtó világában sem számított igazán bennfentesnek. Testvére, Sándor visszaemlékezése szerint ugyan nagybátyjuk főszerkesztő volt egy pesti lapnál, ám a Horthy-korszak viszonyai között hamar világossá tette újságírói álmokat szövögető ifjú rokona előtt: „Amíg én Magyarországon főszerkesztő lehetek, belőled sohasem lesz újságíró, legfeljebb csak rikkancs. Hiszen te kommunista vagy, semmiképpen sem lehetsz hírlapíró.” Aligha gondolta volna akkor a fiatal rikkancsjelölt, hogy egy nap végül sporthírlapírói szerepbe kényszeríti a politika.

„Nem sokkal azután, hogy a Népsporthoz került, telefonon kért, hogy menjek be hozzá. Nagyon meg volt rettenve, nem értette, miért tették egyik napról a másikra ide. Nem sokkal odakerülése után elkezdte a vezércikkeket írni” – emlékezett Marschall Lászlóra 1989-ben Szepesi György, a jeles rádióriporter, míg Pintér Béla így idézte fel egykori főnöke alakját: „Katonás természetű ember volt, ennek ellenére jó kapcsolatot tudott kialakítani a munkatársaival. Mivel kívülről, és nem a szakmából jött, bizalmatlanok voltunk vele szemben, de rövid idő alatt elfogadtatta magát. Amikor eltűnt, egyikünk sem merte megkérdezni, mi történt vele.” Másik valamikori munkatársa, Subert Zoltán hozzátette: „Nem sokkal azután, hogy hirtelen eltűnt, bejöttek az ÁVH-sok, lepecsételték a szobáját.”

Hogy mi volt Marschall László bűne?

Röviden és leegyszerűsítve az, hogy közel állt Rajk Lászlóhoz, a kommunista párt politikai belharcai nyomán koncepciós perben elítélt, 1949. október 15-én kivégzett korábbi belügyminiszterhez. A Népsport-főszerkesztő előéletének részleteire a Magyar életrajzi lexikonból, az idézett 1989-es cikkből és tárgyalásának dokumentumaiból derül fény. Az 1916-ban született budapesti kereskedelmi alkalmazott 1936-ban – saját bevallása szerint kalandvágyból – Párizsba utazott, belépett a francia kommunista pártba, majd részt vett a spanyol polgárháborúban. Öccse, Sándor ugyanakkor biztosan állította, egyenesen Spanyolországba utazott: „1936-ban mindössze húsz évesen negyed kiló szalonnával és két gatyával a táskájában gyalog indult el Spanyolországba, hogy a többi internacionalistával együtt harcoljon a polgárháborúban. Miután Francóék uralomra jutottak, sok-sok magyarral együtt őt is Franciaországba internálták.”

Szabadulása után, 1941-től részt vett az ellenállási mozgalomban, 1945-ben a franciaországi partizánharcokban tanúsított hősies magatartásáért magas kitüntetéseket kapott. Magyarországra 1945 márciusában tért haza, eleinte a Szabad Nép munkatársaként tevékenykedett, majd a honvédelmi minisztérium katonai-politikai osztályán dolgozott, később rendőr alezredesként a belügyminisztérium nevelési osztályának vezetője lett. A Magyar Rendőr című lapnál viselt főszerkesztői titulusa után kirendelése a Népsporthoz már a félreállítás jelének vehető, a politikai háttéresemények szinte észrevétlenül sodorták az áldozatot a Riadó utcai letartóztatásig és a gyászos végkifejletig. A Rajk-per árnyékában indított Marschall-perről Ötvös István írt részletesen A katonai főperek Magyarországon című 2007-es doktori disszertációjában. Az összefüggések megértése végett itt hosszabban idézünk a munka vonatkozó fejezetéből:

„A Marschall-per egy klasszikusan »amalgámozott« eljárás. A Rajk- és a Pálffy-per tárgyalása után visszamaradt személyek közül, akik a nyomozati szak különböző fázisaiban, az éppen aktuális koncepciók érvényesítése miatt kerültek őrizetbe, hatot válogattak össze. Az ügyben szereplők közül Marschall László és Mátyás László a Rajk-ügy vizsgálatának abban a szakaszában került lefogásra, amikor egy belügyminisztériumi koncepciót követtek a nyomozók. Ez a nagy per elmaradt, helyette kialakították a Szebenyi Endre és társai, valamint a Marschall László és társai pereket. Láncz István, Deszkás János, Konkoly Thege Barna pedig a Pálffy György elleni ügy vizsgálata során került a Sztálin út 60. fogdáiba. Az ÁVH számára a mellékperek technikája nem csak azért volt ideális, mert megszabadult a módszereket és az alapeljárás jellegét ismerő tanúktól, hanem azért is, mert az újabb koncepciók elfedték az alapkoncepciót. Láthatatlanná vált, hogy ki miért is került börtönbe, milyen logika mentén kezdték a »nyomozást«, hiszen a kialakuló újabb eljárások egyrészt teljesen zavarossá tették a vádlottak közötti összekapcsolódásokat. Mindemellett meg is erősítették az alapeljárás állításait, hiszen újra és újra megismételték az ott »bizonyított« összeesküvéseket, kiagyalt kémhistóriákat. Ráadásul az újabb ítélethozatalok során már alapvető fontosságú tényállásokat egyáltalán nem kellett bizonyítani, csak hivatkozni az »alapeljárásban« született ítéletre is. Ezt tették ebben az esetben is: az összeesküvés tényét egyáltalán nem bizonyították, csak kimondták, Rajk László és Pálffy György vezetésével létezett egy szervezkedés – hiszen azt a bíróság egyszer már megállapította – a terheltek pedig személyükben kapcsolódtak fent nevezettekhez, tehát az szervezkedéshez is. (…)

Az eljárás a már ismert koreográfia szerint zajlott le, a vádak a szokványos sematizmus szerint azt hangsúlyozták, hogy Marschall László a spanyol polgárháborúban ismerkedett meg Rajk Lászlóval, majd az internálás során Cseresnyés Sándorral, ekkor került kapcsolatba a trockistákkal, többek között Mód Péterrel – »Rajk bizalmasával« – akinek utasítására amerikai és jugoszláv szervekkel került kapcsolatba. A háború utáni tevékenysége »természetesen« ennek jegyében »demokrácia-ellenes” volt, politikai orientációját tekintve pedig »trockista«. A vádak alátámasztására a határőrségnél és a belügyminisztériumban folytatott tevékenységét megfelelő átszínezéssel taglalják. Így a határrendészetnél elszabotálta a nyugati és déli határvédelmet, nevelési alosztály-vezetőként pedig »demokrácia-ellenes« nevelőket jelölt ki. Mindehhez még azt is hozzátették, hogy »kémkapcsolatban« állt Kojsza Ilonával, az USC magyarországi munkatársával.”

A kötél általi halálbüntetést 1949. december 29-én hajtották végre. A „spanyolosok”, így Marschall László ügyének 1954-es felülvizsgálatát Bank Barbara forrásközléséből ismerhetjük meg, a legfőbb ügyészség Archívnet oldalon közzétett, szigorúan titkos iratai alapján a férfit jogtalanul ítélték el a demokratikus államrend és köztársaság megdöntésére irányuló szervezkedésben való részvétel bűntette és folytatólagosan elkövetett hűtlenség bűntette miatt. Az újra kihallgatott tanúk szerint nagyfokú beképzeltség, önteltség és az alacsonyabb beosztásúakkal szembeni lekezelő bánásmód jellemezte, ám a neki felrótt vádakban nem volt vétkes. „A felülvizsgálat során bizonyítást nyert, hogy az ellene emelt vádpontok nem felelnek meg a valóságnak – szögezi le a hivatalos ügyészségi megállapítás. – Erre vonatkozó vallomását Marschall László a korábbi vizsgálat során azért tette, mert arra tettlegességgel és fenyegetéssel kényszeríttették. Hasonlóképpen kényszer hatása alatt tettek más személyek Marschall Lászlóra terhelő vallomást.”