Acélos Szilágyi a Vasas-ünnepen

Vágólapra másolva!
2011.01.29. 20:35
null
Szilágyi Áron nyerte meg a kardozók idei első versenyét (Fotó: Farkas József - archív)
Férfi kardvívóink idei első versenyüket vívták meg a Vasas Pasaréti úti sportcentrumában. A válogatónak számító Meszéna Miklós Emlékversennyel a százéves klub ünnepség- és versenysorozata is megkezdődött, méghozzá hazai győzelemmel, hiszen Szilágyi Áron nyert.

A párizsi világbajnokság negyeddöntőse, Szilágyi Áron a Meszéna Miklós Emlékverseny elődöntőjében klubtársával, Iliász Nikolásszal küzdött meg, míg a másik ágon a legjobb gödöllői és a legjobb Vasutas-kardvívó jutott el a négyes döntőig: Gáll Csaba és Lontay Balázs. Utóbbi párharc derültséget is hozott, Gáll Csaba pengéje az egyik akció hevében beakadt a kardgépet tartó szerkezetbe; innen ugyan sikerült kiszabadítani, de ezután Lontay pengéjében akadt el rendszeresen.

Lontay–Szilágyi döntő következett, mint például a legutóbbi bajnoki negyeddöntőben. Decemberben Lontay volt a jobb, meg sem állt az országos bajnoki címig, most azonban Szilágyi visszavágott: végig kézben tartotta az asszót, és 15:12-re nyert. A centenáriumát ünneplő, versenyrendező Vasas így otthon tartotta a legfényesebb érmet.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik