Birkózás: Kiss Balázs biztos volt a kedvező döntésben

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2011.10.06. 14:19
Címkék
Kiss Balázs birkózó-világbajnok biztos volt benne, hogy a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) eltörli a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) őt is érintő rendelkezését, mely szerint nem indulhatnak a soron következő játékokon azok, akik doppingvétség miatt hat hónaposnál hosszabb eltiltást kaptak.

„Furcsa érzés ez, mert egyrészt madarat lehetne velem fogatni, olyan boldog vagyok, hogy eltörölték ezt a szabályt, másrészt fel sem vetődött bennem, hogy emiatt nem indulhatok jövőre Londonban” – mondta az MTI-nek a 2009-es vb arany- és a 2007-es Eb bronzérmese, akit tavaly doppingvétség miatt egy évre eltiltottak, s idén márciusban térhetett vissza.

A 28 éves birkózó saját bevallása szerint azért bízott mindvégig a számára kedvező határozatban annak ellenére is, hogy a CAS még sosem döntött a NOB ellen, mert világéletében a pozitív hozzáállás jellemezte.

„Azt szoktam mondani, hogy nagyon sok rossz után biztosan valami jó történik. Márpedig velem csupa rossz történt a vb-címem megszerzése óta, így száz százalékig meg voltam róla győződve, hogy a CAS kedvező ítéletet hoz. Egész egyszerűen nem szolgáltam rá, hogy a harmadik olimpiámról is lemaradjak” – mondta Kiss.

A BVSC versenyzője megjegyezte, abban legalább annyira biztos, hogy megszerzi az olimpiai kvótát, mint a NOB-szabály eltörlésében volt. Hozzátette ugyanakkor: nem lesz egyszerű az indulási jog kivívása, de a CAS csütörtöki döntése extra motivációt adott neki, hogy sikerrel vegye a kvalifikációs időszakot.

Kiss Balázst tavaly március 19-én versenyen kívül ellenőrizték a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) szakemberei, s mintájában a hormonantagonisták és modulátorok közé, hivatalosan az S4-es csoportba tartozó aromatáz inhibitort találtak. Ezt a szert táplálékkiegészítők szokták tartalmazni, Kiss szervezetébe is egy ilyen készítménnyel került. A nemzetközi szövetség (FILA) fegyelmi bizottsága tavaly júliusban egy évre tiltotta el.

A magyar birkózósport 25. világbajnoka idén az Eb-n tért vissza, de bordasérülés miatt visszalépett, míg az első olimpiai kvalifikációs versenyen, a szeptemberben rendezett isztambuli vb-n 14. lett a kötöttfogásúak 96 kilós súlycsoportjában, miután a legjobb 32 között - vitatható körülmények között - kikapott a későbbi bronzérmes török Cenk Ildemtől, s így nem sikerült a londoni repülőjegyet érő első hatban végeznie. A birkózók jövőre három kvalifikációs versenyen szerezhetnek még kvótát.

Csütörtöki indoklásában a CAS leszögezte: a hat hónapos szabály „érvénytelen és alkalmazhatatlan”, mivel kétszer büntet, és nincs összhangban a WADA irányelveivel.

 

Legfrissebb hírek

U21-es foci Eb: már százezer eladott jegynél járnak a szervezők

Minden más foci
9 perce

Tenisz: Gálfi Dalma egyesben a nyolcad-, párosban a negyeddöntőben búcsúzott Antalyában

Tenisz
15 perce

Marozsán Fábián: Vissza kell szereznem az önbizalmamat

Tenisz
44 perce

Megalázónak és pánikszerűnek minősítették a Red Bull pilótacseréjét – Verstappen kedvelte a posztot

F1
54 perce

A Magyar Kupa-aranyra lehet büszke az FTC hokicsapata a vezetőedző szerint

Jégkorong
1 órája

Tőzsér Dániel: Csak azt bántam meg, hogy nem értem oda a lányom születésére

Labdarúgó NB I
1 órája

Hosszabbított csapatkapitányával az ETO FC Győr

Labdarúgó NB I
1 órája

Szállodatűzben vesztette életét a 2022-es olimpián résztvevő síelő

Téli sportok
1 órája
Ezek is érdekelhetik