Birkózás: Lőrincz Tamás megszerezte második Eb-aranyát!

Vágólapra másolva!
2013.03.24. 15:38
null
Lőrincz Tamás második Eb-aranyát nyerte meg (Fotó: MTI/EPA/Zurab Kurtsikidze)
A döntőben két menetben legyőzte az orosz Adam Kurakot, és 2006 után újra Európa-bajnoki címet szerzett Lőrincz Tamás. A 66 kilogrammos kötöttfogású birkózó egész nap csúcsformában birkózott, láthatóan fekszik neki a szabályváltozás, ami élénkíti az állásból birkózást. Első három meccsén pontot sem tudtak csinálni rajta ellenfelei, ami a döntőben is csak a második menetben sikerült Kuraknak a magyar fiatalember 3:0-s vezetésénél, amikor már mindegy volt.

A londoni olimpián ezüstérmes Lőrincz az osztrák Benedikt Puffer ellen kezdte meg grúziai szereplését. Az első menetben az osztrák energikusan mozgott, próbálta bontani Lőrincz fogásait, ám 55 másodperc elteltével a ceglédi birkózó ledöntötte és mögé került. Az akcióért kapott egy pontot a folytatásban könnyedén őrizte meg a magyar. A pihenő után Lőrincz gyorsan meg akarta szerezni a szükséges pontot, és 15 másodperc elmúltával sikerült kiléptetnie riválisát (1–0). Puffer ugyan derekasan küzdött, ám akcióra nem volt esélye, Lőrincz pedig egyszer még mögé is került (2–0), és továbbjutott.

A magyar versenyző a döntőben orosz riválisát győzte le
A magyar versenyző a döntőben orosz riválisát győzte le

Az elődöntőért, alig 25 perccel később a francia Artak Margaryan következett, aki ellen 2006 Európa-bajnoka az első menetben egy intéssel hozta a szakaszt. A második két percben aztán Lőrincz már nagyon élt a szőnyegen, gyorsan ledöntötte riválisát, aki azonnal tusveszélyes helyzetbe került. Ebből még ki tudott menekülni, igaz, miután hasra fordult, a magyar kiemelte, ő pedig szabálytalanul lábat fogott, így már 5–0 volt Lőrincznek. Sokáig nem kellett várni a folytatásra, egy újabb ledöntés és tusveszélyes helyzet után, 8–0-nál a meccs véget ért.

Lőrincz az elődöntőben még a korábbiaknál is látványosabb teljesítményt mutatott be a török Atakan Yuksel ellen, akinek egy pillanatig sem volt esélye a mérkőzésen. Lőrincz az első menetben – korábbi meccseivel ellentétben – nem várt, már a szakasz első felében szerzett három pontot egy villámgyors válldobással, majd még kettőt egy pörgetéssel. Az 5:0 után sem állt le, másfél percnél újabb válldobást mutatott be (7:0), és mehetett is pihenni.

A második menetben szintén gyorsan eldöntött minden nyitott kérdést: ledöntés után ellenfele mögé került (1:0), majd pörgetett (3:0), aztán kiemelt, és ugyan az utóbbinál a dobásról le tudott forogni a török, a szőnyegen kívül ért földet, így 4:0-ról folytathatták a felek állásból. A hátralévő időben már nem volt miért kapkodnia Lőrincznek, nem is tette, így is fölényes győzelemmel jutott a döntőbe.

A magyar birkózó egész nap csúcsformában versenyzett, láthatóan fekszik neki a szabályváltozás, ami élénkíti az állásból birkózást. Első három meccsén pontot sem tudtak csinálni rajta ellenfelei, ami a döntőben is csak a második menetben sikerült Kuraknak a magyar fiatalember 3:0-s vezetésénél, amikor már mindegy volt.

Lőrincz 2006-ban volt már Eb-győztes, 2011-ben pedig második lett a kontinensviadalon. A magyar küldöttség három éremmel tér haza Tbilisziből: korábban Hatos Gábor második lett a szabadfogásúak 74 kilogrammos kategóriájában, az 55 kilogrammos Barka Emese pedig harmadikként zárt a nőknél.

Lőrincz aranyérme egyben a magyar birkózás 100. elsősége világversenyen.
„A sportágunk ismét sporttörténelmet írt, amihez boldogan gratulálok Lőrincz Tamásnak, a válogatott mestereinek, a ceglédi birkózó-szakosztálynak, és mindenkinek, aki bármit hozzátett ehhez a szép naphoz. Nemzedékeknek kell köszönetet mondanom, hiszen a mi sikertörténetünk 1908, Weisz Richárd olimpiai győzelme óta íródik. Végtelenül büszke vagyok arra, hogy a nagy magyar birkózócsalád - minden, szánalmas bomlasztási kísérlet ellenére - összefogva, egyenes derékkal, nagy elszántsággal halad előre a sikerek útján, és megérdemelten jutott el a mai, csodálatos jubileumhoz" – köszöntötte az Európa-bajnokot Dr. Hegedüs Csaba, a szövetség elnöke.

„Minden úgy alakult, ahogy terveztem. Jó volt a sorsolás, folyamatosan egyre nehezebb ellenfelek jöttek, az elődöntőben is gyorsan legyőztem a törököt, miközben az alsó ágról az orosz fáradtabban jutott el a fináléig – magyarázta a Nemzeti Sportnak Lőrincz, aki a 2006-os Európa-bajnokság óta nem nyert aranyérmet világversenyen, 2011-ben a kontinensviadalon és tavaly az olimpián is csak a döntőben kapott ki. – Összehasonlíthatatlan a két Eb-aranyam. Míg hét éve óriási meglepetés, felfoghatatlan siker volt számomra is, mostanra határozottabb, céltudatosabb lettem. Tudtam a verseny előtt, hogy nekem a dobogón a helyem, és hiába készültek belőlem, ismertek az ellenfelek, enyém lett az aranyérem.”

Segített a mandulagyulladás!

BIRKÓZÓ EURÓPA-BAJNOKSÁG, TBILISZI
66 kilogramm. Döntő: Lőrincz Tamás–Kurak (orosz) 3:1 (1:0, 3:1)

kötöttfogás, 74 kg
1. Roman Vlaszov (Oroszország)
2. Zurabi Datunasvili (Grúzia)
3. Bozo Starcevic (Horvátország) és
Javor Janakijev (Bulgária)
...20. KORPÁSI BÁLINT
a döntőben:
Vlaszov–Datunasvili 3:0 (1:0, 2:0)

kötöttfogás, 84 kg
1. Alekszej Misin (Oroszország)
2. Vladimer Gegesidze (Grúzia)
3. Artur Sahinyan (Örményország) és
Nenad Zugaj (Horvátország)
...10. BÁCSI PÉTER
a döntőben:
Misin–Gegesidze 5:0 (1:0, 0:2, 3:0)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik