Dr. Merkely Béla: Egy hónapos kihagyást három hónapos munkával lehet pótolni

– A szobája falán lévő képeket nézve egyértelműnek tűnik, hogy nem jön zavarba akkor sem, ha a mikrofonba nem beszélnie, hanem énekelnie kell.     
– Cipő, vagyis Bódi László a betegem volt hosszú időn keresztül, jó barátságban is voltunk. Akkoriban én voltam a Magyar Kardiológusok Társaságának elnöke, ez a szervezet rendezte a Szívünk napját, amelyen fellépett a Republic is, Cipő pedig kérte, hogy énekeljek vele. Jól ki is szúrt velem, mert azt hittem, együtt énekelünk végig, de ő időnként elhallgatott.

– Akadtak váratlan kérések is az életében?     
– Amikor Lehoczky Zsuzsa a nyolcvanadik születésnapján telt házas operett-előadáson felhívott az Operettszínház színpadára, hogy kedvenc orvosaként táncoljak vele, az azért meglepett, de meg is tisztelt vele.

– Ezt nem tanítják az egyetemen.     
– Ezt nem, viszont olimpiai bajnok vízilabdázók ellen már ugrottam be a medencébe.

– A sportmúltja milyen régre nyúlik vissza?     
– Háromévesen már a Margitszigeten úsztam.

– A vízzel egyből szerelembe esett?     
– Amikor kezdetben reggel hatra kellett úszni menni, azt nem lehet szerelemnek hívni. Korényi Olga volt az első úszóedzőm, akárcsak Darnyi Tamásnak, mondogatta is, hogy két híres tanítványa volt: Darnyi és Merkely – csak hát másban voltunk-lettünk híresek. Szóval, háromévesen kezdtem, hétéves koromban már a KSI-ben vízilabdáztam, egészen addig, amíg engedte a fülem, mert amikor már huszadszor szúrták fel, abbahagytam. Viszont negyvenévesen visszatértem, most is játszom: a Semmelweis Egyetem vízilabdaklubjának vagyok a játékosa és az elnöke.

– Egyértelmű volt, hogy miután elvégezte az egyetemet, immár orvosként kerül kapcsolatba a sporttal?     
– Folyamat volt. Korábbi vízilabdásként nagyon sok sportoló betegem volt, köztük az egykori nagyok, a vízilabdások, akik gyakran kérték: Béla, gyere, segíts!

– Egyértelműen a vízilabda a nagy kedvenc?     
– A vízilabda és az úszás. A vizes sportok.

– Zavarba jönne, ha korcsolyacipőt kellene húznia, vagy éppen kardot adnának a kezébe?     
– A korcsolyázókkal is van kapcsolatom, vagyis a víz jöhet minden formában. De jól ismerem a vívókat is – jóban vagyok mindenkivel, szeretem például a kézilabdát, de még a focit is, csak lenne több sikerélményünk ebben a sportágban…

– Az elmúlt hónapokban leállt a sportélet is. Mit mondott, tanácsolt a sportolóknak a járvány elején?     
– Nagyjából felkészítettem őket arra, mi várható, mire kell vigyázni, és nagyjából mennyi ideig fog tartani. Akkor még kissé más volt a helyzet, hiszen kerestük annak a lehetőségét, hogy vajon az úszóknál meg lehet-e tartani az országos bajnokságot – hát nem lehetett.

– Mit látott a sportolókon? Ijedtséget?     
– Némi gyakorlatunk már van a járványok kapcsán, de azért így, szemtől szembe még nem álltunk vele. Végig azt mondtam, hogy bagatellizálni nem szabad, de keresztül fogunk rajta menni – nagyobb veszteség nélkül. Addig persze úgy igazából senki sem ijedt meg, amíg a határunktól ötszáz kilométerre, Olaszországban nem vált súlyossá a helyzet. Akkor mindenki elgondolkozott. A legnagyobb veszélyt az jelentette, hogy nem ismertük a koronavírusnak ezt a fajtáját, és nem tudtuk, hogyan kezeljük. Aztán ez utóbbi remekül sikerült, hiszen az egyetlen valóban jó módszert idejében kezdtük el alkalmazni: amíg nincs vakcina, gyógyszer, addig a távolságtartás a hatékony. Sokat segített az is, hogy az emberek elkezdték hordani a maszkot, abban pedig végig reménykedtünk, hogy ha jön a nyár, a járvány visszavonulót fúj. Koronavírus volt eddig is, de azért nyáron kevésbé szokott fertőzni. Ez a közösségi térre igaz, hiszen a zárt térben, az idősotthonokban, a hajléktalan- és munkásszállókon továbbra is ott a veszély, a járvány fellángolhat. Őrszemfunkcióra váltottunk: ha idejében megtaláljuk és elkülönítjük a fertőzötteket és a kontaktjaikat, akkor ezt a nyarat kihúzhatjuk járvány nélkül. A kérdés, hogy ez elegendő lesz-e ahhoz, hogy a járvány teljesen elvonuljon. Mert ha ősszel elindul az oktatás, visszamegyünk a zárt térbe, s hidegebbre fordul az idő, a vírus kedvezőbb környezetbe kerül. Ha jön a második hullám, és valószínűbb, hogy jön, fel kell készülnünk rá – úgy gondolom, hogy a következő esztendőnk még a vírus ittléte és nem ittléte körül forog majd. Ez azt is jelenti, hogy egyelőre nem tűnik reálisnak, hogy egy nagy sporteseményt telt házzal bárhol is megrendezzenek. Abban bízom, hogy a tokiói olimpiáig úrrá leszünk a helyzeten.

– Ennek kapcsán mást mond az orvos és mást a sportszerető ember szíve?     
– Én szerettem a helyszínen nézni a versenyeket. Rendezvényeket már most is lehet tartani, részt is lehet venni rajtuk, de a távolságot meg kell tartani, vagyis minden harmadik széken ülhet néző maszkban.

– Az olimpia hatalmas rendezvény.     
– Ezzel a feltételrendszerrel nem is menedzselhető. De reális esélye van annak, hogy hamarosan meglesz a vakcina. És azt se felejtsük el, hogy van más eshetőség is, bár ez kétségkívül ritkább: volt már rá példa, hogy a vírus „leszokott” az emberről, vagyis elvonult, hiszen az ember kemény ellenfél e tekintetben.

– Meglepte, hogy az úszóknál több pozitív eset is volt?     
– Igen, ráadásul tudtam arról, hogy tesztelik őket. Lehetett közöttük egy szuperfertőző, vagyis egy ember fertőzte meg a többséget. A szuperfertőzőket kell nagyon hamar elkülöníteni – ez a védekezés legfontosabb eleme most.

– Mi az orvosi magyarázata, hogy az úszók szervezete a fertőzés után nem termelt ellenanyagot?     
– Valamennyit biztosan termelt, csak nem sokat. Ez mindig a kórképtől függ. Az úszók közül szinte mindenkinél könnyű lefolyású volt a betegség, vagyis van védettségük, csak nem olyan jelentős: nincs olyan mennyiségű antitest a szervezetükben, hogy másnak is tudjanak adni belőle.

– A sportolók heteket hagytak ki: vajon mit mutatna az állapotfelmérés mondjuk a március eleji helyzethez képest?     
– Nagyon más képet. Ahhoz, hogy valaki formában maradjon, megtartsa az edzettségét, legalább a tréningek negyven százalékát el kell végeznie. Ugyan a karantén ideje alatt szárazföldi edzést végeztek a sportolók, de ez nyilvánvalóan nem elég – az úszók közül nagy valószínűséggel most senki sem úszna világcsúcsot. A szakirodalom azt mondja, hogy az egy hónapos szünetet három hónapos munkával lehet pótolni.

– Hosszú Katinka úgy fogalmazott, négy hónap alatt csúcsformába lehet kerülni.     
– Egyetértek vele, Katika négy-hat hónap múlva ismét ott lehet a csúcson.

– A magyar sport nyert vagy veszített az olimpia elhalasztásával?     
– Ezt nem lehet megmondani, de talán nem is ez a fontos most. Sokkal inkább az, amit Jakabos Zsuzsanna osztott meg a közösségi médiában: igen, neki egy évvel többet kell dolgoznia az olimpiáig, de vajon hányan veszítették el a munkájukat a járvány miatt?

– Mennyire félti a világ sportját a második hullámtól?     
– Jelenleg csak veszélyhelyzet van, tankönyvi értelemben már nincs járvány. Arra kell figyelnünk, hogy megakadályozzuk az esetleges fertőzés átadását, és körültekintőbben kell élnünk, vagyis a korábbiakhoz képest kevesebb emberrel célszerű találkoznunk, zárt térben maszkot kell hordanunk. A Covid-járvány most igazi kihívás nekünk, bár a nyugat-európai és amerikai kollégáimmal egyetértve én azt mondom, az influenza sokkal nagyobb kárt okoz a világban. Viszont jelenleg a Covid okozza a problémát – biztos, hogy sokkal több emberéletet követel az influenzavírus, de azt többé-kevésbé ismerjük, és nem félünk tőle. No meg van ellene használható vakcina. Az influenzavírus időről időre módosul, de az ehhez értők azt mondják, a Covid stabil vírus, ami azt is jelenti, hogy ha megszületik a vakcina, ugyanúgy ki tudjuk majd zárni az életünkből, ahogyan a kanyarót is kizártuk.

– Akkor lassan visszatérhet az élet a normális kerékvágásba – a Semmelweis Egyetemen is, amelynek ön a rektora. Régen sok sportoló választotta az orvosi hivatást, jelenleg is így van?     
– Nem, és ezen szeretnék is változtatni. Szivós Pistáék idejében három olimpiai bajnoka is volt az egyetemnek, ez mostanra megváltozott. Nekem nagyon tetszik az amerikai modell, amelyben jelentős a többletértéke annak, ha valaki kiváló sportoló, és nem csak az számít, milyen tesztet írt kémiából és biológiából. Mert a sporteredmény mutatja az akaratot, az elkötelezettséget is. Én kifejezetten szívesen dolgozom olyan orvosokkal, akik sportoltak, mert sokkal jobban terhelhetők, motiválhatók, és képesek igazán küzdeni. Szívesen támogatnék sportolói ösztöndíjrendszert az egyetemen belül, mert tényleg meggyőződésem, hogy a sportolóknak más az empátiájuk és a munkabírásuk.

– Ez lehet a jövő, no meg az, hogy újra ott szurkolhatunk a sportrendezvényeken. Melyik volt a legnagyszerűbb sportélménye szurkolóként, melyik volt igazi katarzis?     
– Több ilyen is volt. A januári budapesti vízilabda Európa-bajnokság volt az egyik – régóta vártuk ezt a sikert, kellett már. A riói olimpián majdnem felrobbant a lelátó, amikor Hosszú Katinka győzött négyszáz vegyesen, szintén kiváló eredmény volt Kapás Boglárka bronzérme nyolcszáz gyorson vagy Cseh László holtversenyes második helye száz pillangón. A régebbi időkből Faragó Tamásék olimpiai aranyérme ugrik be, amit persze nem láttam a helyszínen, hiszen mindössze tízéves voltam. A KSI-ben vízilabdáztam, a rádióban követtük a meccseket, aztán hazatértek a fiúk, és lejöttek a Komjádiba, ahol lehetett velük labdázni. Emlékszem, ott úszkáltunk körülöttük, Molnár Endrének még kapura is dobtam, de nem tudtam gólt lőni neki – mindent kivédett.

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Hosszabbítás 2020. június 13-i lapszámában jelent meg.)