Evezés: sikeres magyar Guinness-rekordkísérlet

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.09.29. 14:37
Sikerült megdöntenie, sőt jócskán túl is szárnyalnia a hivatalos (263 km) és a még nem hitelesített (295.2 km) 24 órás evezős Guinness-rekordot a Varga József, Simon Gergely, Tamás Bence, Halupa János, Preil Patrik és Vermes Péter összeállítású magyar csapatnak, amely szombat éjjel 2 órától vasárnap 2 óráig összesen 313.664 kilométert teljesített a Szentendrei-Duna-ág alsó szakaszán.

Az eredetileg tervezett háromfős kielboat-együttes helyett a hat versenyző – egymást váltva – kétpárevezősben tette meg a távot. A módosításra azért volt szükség, mert kiderült, hogy a Guinness World Records által rögzített 10 éves, 263 kilométeres világcsúcsot már megdöntötték, az új, még nem hitelesített rekord 295.2 kilométer volt.

A hazai szövetség honlapjának beszámolója szerint a szombati sötétedés után már minden erejüket össze kellett szedniük a csapattagoknak, a sötétben 3-4 perccel is nőttek a köridők (egy tíz kilométeres pályán köröztek a résztvevők), de végül sikerült véghezvinniük, amit elterveztek.

A rekord hitelesítése akár hat hetet is igénybe vehet a Guinness World Recordsnál.

Legfrissebb hírek

Bácskai Máté és Gadányi Zoltána nyert a normálsúlyúaknál az evezős ergométeres ob-n

Egyéb egyéni
2025.02.22. 16:30

A kilencven éve elhunyt Manno Miltiadesra emlékeztek

Egyéb egyéni
2025.02.17. 13:57

Két szövetségi kapitányt választottak meg az evezősöknél

Egyéb egyéni
2025.02.13. 13:25

Versenyzői ranglistát vezetnek be a hazai evezésben

Egyéb egyéni
2025.02.07. 13:13

Simon Béla: Azt kívánom a jövő evezőseinek, hogy szárnyaljanak túl minket

Kajak-kenu
2025.02.07. 10:14

Megszakította rekordkísérletét a Havasi, Szabó óceánátevezős páros

Egyéb egyéni
2025.01.28. 18:17

Szabó Bence Bécsben, Furkó Kálmán pedig a hazai evezésben vállalt munkát visszavonulása után

Egyéb egyéni
2025.01.24. 14:25

Az evezős Galambos Péter a nemzetközi porondtól elköszönt, de a sporttól nem

Egyéb egyéni
2025.01.20. 09:46
Ezek is érdekelhetik