Evezés: világkupa és magyar Eb-prezentáció is lesz Luzernben

Vágólapra másolva!
2011.07.07. 12:32
Címkék
Szerdán a magyar evezősválogatott nyolc versenyzővel elutazott az idei utolsó, egyben legnépesebb világkupa-fordulóra. A svájci Luzernban a regatta mellett sportdiplomáciai eseményre is sor kerül: az itthoni szövetség képviselői a 2013-as Európa-bajnokság magyarországi rendezéséért prezentálnak.    

Ezen a világkupán gyűlik össze a legnépesebb mezőny az olimpiai kvalifikációs világbajnokság előtt. Több nemzeti szövetség itt tartja az utolsó válogatóját, utolsó lehetőséget teremtve a megfelelő csapatösszeállításra, az augusztusi világbajnokság elérendő minél jobb szereplés érdekében, hiszen Bledben már a londoni olimpián való indulás jogának kiharcolása lesz a tét.

A férfi kormányos nélküli kettesek közt az U23-as világbajnoki ezüstérmes páros, Simon Béla és Juhász Adrián (Szolnoki Főiskola-Tisza EE,edzőjükMolnár Dezső) ül hajóba. A páros legjobb magyarként a müncheni világkupát – a vb-bronzérmes németeket megelőzve – a negyedik helyen fejezte be. A hétvégén 26 csapat ellen kell versenyezniük.

A férfiak könnyűsúlyú kétpárevezős számában a világ- és Európa-bajnok Varga Tamás (EDF-Démász Bajai Spartacus Vízügy SC) és a vb-bronzérmes Galambos Péter (Vác Városi Evezős Club, Rapcsák Károly) áll rajthoz. Rajtuk nagy a nyomás, hiszen a müncheni fordulótól többet vártak, végül csak a 19. helyen végeztek a 35 egység között. A luzerni viadalon a második legnépesebb mezőny gyűlik össze 29 nevezővel.

A könnyűsúlyú egypárevezősöknél Markgruber Balázs (Csepel EK) és Csepregi Gábor (Danubius NHE) küzd egymás s az ellenfelek ellen, köztük ez a verseny dönt, ki induljon a bledi világbajnokságon.

A női kétpárevezősben induló Szabó Katalin(Vác Városi Evezős Club) és Gyimes Krisztina (Győri Vízügy Spartacus Evezős Klub, Halmainé Mészáros Éva) a 12. helyen végzett Münchenben, s most bizakodva néznek az új kihívás elé a 28 csapat között.A nőikönnyűsúlyúkétpárevezősbenHajdú Zsuzsanna (Csepel EK) és Alliquander Anna (Danubius Nemzeti Hajós Egylet, Bene László) 23 másik könnyűsúlyú egység ellen fog versenyezni.

A luzerni világkupán nem csupán sportolóink képviselik hazánkat, ugyanis a 2013-as felnőtt Európa-bajnokság rendezésére korábban már beadott pályázatot ezúttal ismerteti a Magyar Evezősszövetség elnöksége részéről Ambrus Attila és Zsömle Balázs, valamint Ott Zsuzsanna főtitkár. A magyar sportvezetők bemutatják a leendő kontinensviadal helyszínét: a szegedi Maty-éri Evezős és Kajak-Kenu Olimpiai Központot, valamint a felvetődő kérdésekre is választ adnak. A 2013-ban sorra kerülő Eb-ról ősszel szavaznak a Nemzetközi Evezősszövetség tagjai.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik