Golf: ritkán látható összeomlás az utolsó lyuknál, elúszott a győzelem

Vágólapra másolva!
2012.01.30. 19:26
Címkék
Brandt Snedeker méltó volt hírnevéhez: az amerikai játékos a semmiből előretörve nyerte meg a profi golfozók amerikai körversenyének (US PGA Tour) magyar idő szerint hétfőn befejeződő kaliforniai versenyét. Az utolsó szakaszig fölényesen vezető Kyle Stanley leblokkolását máris a sportág legnagyobb összeomlásai között emlegetik.

A szintén amerikai Kyle Stanley hétütésnyi előnnyel is vezetett a Farmers Insurance Open utolsó napján, és e tetemes fórból háromütésnyi akkor is megvolt, amikor a verseny utolsó szakaszán készülődött az elütéshez. Ilyen helyzetből a legritkább esetben veszítenek versenyt a profik.

A 24 esztendős Stanley addig olyan pontosan játszott, mint egy gép, kikövezett úton haladt élete első PGA-tornagyőzelme felé. Az egyik legkönnyebben játszható szakaszon, az utolsón azonban labdája a vízakadályba gurult, és a leblokkoló Stanley az elvárt öt ütés helyett végül nyolccal juttatta a labdát a lyukba – és a tripla bogey következtében rájátszásra kényszerült az utolsó szakaszon birdie-vel felzárkózó Snedeker ellen.

Snedeker élt a lélektani előnnyel, a rájátszás második szakaszán kiharcolta a tornagyőzelmet, mondhatni hírnevéhez méltón: az amerikai golfozó mindhárom eddigi PGA-diadalát úgy aratta, hogy az utolsó napon legalább ötütésnyi hátrányt dolgozott le.

Stanley nem véletlenül sírta el magát a verseny után: ha nem is ilyen szélsőségesen drámai körülmények között, de már veszített el versenyt nyerő pozícióból az utolsó lyuknál.

AMERIKAI PGA-KÖRVERSENY
FARMERS INSURANCE OPEN, LA JOLLA (Torrey Pines, South Course, North Course)
A pályák hossza: 6921, 6286 méter; az elvárt ütésszám (par): 72. A pénzdíj: 6 millió dollár
AZ ÉLCSOPORT
1. Brandt Snedeker (amerikai) 272 ütés (67, 64, 74, 67) – rájátszás után
2. Kyle Stanley (amerikai) 272 (62, 68, 68, 74)
3. John Rollins (amerikai) 274 (70, 65, 68, 71)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik